Yvan Regeard, a France Telecom 33 éves mérnökének találmánya különösen az illatszergyártókat és az élelmiszeripari cégeket érdekli, amelyek szívesen reklámoznák termékeiket az illatok útján is.
A feltaláló azt tervezi, hogy illatokat tesz hozzáférhetővé külön e célra szerkesztett weboldalakon és DVD-n is. A vásárlók óhajától függően azonban ki lehet terjeszteni az illatokat a videójátékokra, tévéműsorokra és a világhálón folyó kereskedelemre is.
Regeard tavaly augusztusban Exhalia néven megalakult cége az első két hónapban húszezer eurós forgalmat bonyolított le, de az első igazán jelentős megrendelés várhatóan Japánból érkezik majd. Egy Oszaka közelében lévő szállodaipari iskola ugyanis ADSL útján illatozó ételrecepteket szeretne szétküldeni.
Már illatokat is küldhetünk az internet segítségével
A francia informatikus által kidolgozott rendszerhez szükséges egy illatpermetező, amelynek ára jelenleg százezer forint körül van. A számítógéphez kapcsolható illatpermetező az e-mailben érkező információ alapján bocsátja ki a meglévő választékból a megfelelő illatot.
Politikai indíttatású megtorlásról beszélt Biró Ferenc, miután vádat emeltek ellene
Az ÁSZ elnöke a vádemelés miatt „mérlegeli” az Integritás Hatóság elnökének elmozdítását
Robbanás történt a Debreceni Egyetemen
Gyerekeket szállító kisbusz rohant egy kamionba az M1-esen
Németh Balázs és Tanács Zoltán egy leesett farok miatt feszült egymásnak a parlamentben
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a HVG-nek: Várjuk, hogy mi lesz a minisztérium döntése, de egy évig még lennék elnök
A tanároknak eddig kötelező tagságot jelentő Nemzeti Pedagógus Kar megszüntetését kezdeményezné a PDSZ.