Mágnestekerccsel kezelt patkányok agyában új neuronok jöttek létre, ami azt jelentheti, hogy az eljárás embereknél is alkalmazható lehet, főként az időskori elbutulás különféle változataitól szenvedő betegeknél - olvasható a New Scientist című nemzetközi tudományos magazin honlapján.
A New York-i Városi Egyetem kutatói öt napon át alkalmazták a mágneses agyi stimulációt (TMS) patkányokon, és ennyi már elegendő volt ahhoz, hogy bizonyos agyi kapcsolataik erősebbé váljanak, elsősorban a tanulással és az emlékezettel összefüggő területeken.
A TMS-t eddig számos agyi betegség esetén alkalmazták, így például depresszió, skizofrénia kezelésére és a stroke ("fehér" agyvérzés) utáni rehabilitáció érdekében. Ha a módszerrel embereknél is olyan hatás érhető el, mint patkányoknál, akkor számos elbutulással összefüggő betegség, így az Alzheimer-kór is kezelhető lesz általa, vagy legalábbis lassítható lesz e betegségfajták lefolyása, mivel a TMS erősíteni látszik a gyengülő agyi kapcsolatokat - remélik a szakemberek.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Kőkorszaki eredetű a fogszuvasodás »
Lesz 3-4 ezer forintos Windows 8 is »
Megoldódott Marco Polo bibliájának rejtélye »

