A hvg.hu blogversenyének lebonyolítása – néhány apró módosítást (mondjuk ki: javítást) leszámítva - megegyezik az eddigiekével, tehát idén is lesz nevezési szakasz, kategóriaverseny, majd ezt követően - a közönséggel együtt – zsűrink megválasztja az abszolút győztest. Ráadásul idén nem csak blogverseny lesz, hanem két új megmérettetés is.
|
|
Miért BloKK?
Most akkor Golden Blokk vagy Golden Blog? Mindkettő!
A Golden Blokk a hvg.hu nagy nyári webtartalom versenye, amely három hónapon át, június közepétől augusztus végéig tart, és egy közös díjkiosztó bulival zárul. A megmérettetéseket nem egymással párhuzamosan, hanem hónapokra lebontva írjuk ki. Júniusban érkezik a Golden Blog, júliusban a helyi.érték, és augusztusra írjuk ki Klipszemle című versenyünket.
A Golden Blokk egyik eleme a mára már hagyományossá vált blogverseny, a Golden Blog. A megmérettetés lebonyolítása – néhány apró módosítást (mondjuk ki: javítást) leszámítva - megegyezik az eddigiekével, tehát idén is lesz nevezési szakasz, kategóriaverseny, majd ezt követően megválasztjuk az abszolút győztest. A zsűribe a hvg.hu munkatársain kívül idén médiabloggerünk, Pécsi „pollner” Ferenc került, valamint a tavalyi kategóriagyőztesek közül többen, és idén is nagy szerepe lesz a közönség szavának. (Versenykiírás: június 12.) Részletek és versenykiírás cikkünk második részében!
A Golden Blokk második pillére a helyi.érték, a legjobb netes helyi oldalak versenye. Ide várjuk júliustól a hivatalos városi szájtokon kívül az amatőr lokális oldalak, blogok jelentkezését is. Érdekes lesz látni, ezen egymástól hangvételében, funkciójában igencsak különböző netes megjelenések közül a közönség mely típusokat értékeli a leginkább. A helyi.érték nem városok szimpátiaszavazása, hanem oldalak versenye, bár a kettő teljesen nyilván úgysem elkülöníthető, éppen ezért itt is különféle – a települések lélekszámán alapuló - kategóriákban írjuk ki a versenyt. (Versenykiírás: július 2.)
Augusztusban indul Klipszemle nevű versenyünk, amelyen a legjobb magyar videomegosztós felvételeket keressük, itt is különféle kategóriákban. Válogatásunk során főként olyan alkotásokra kívánunk koncentrálni, amelyeknél egyértelmű, hogy magyar készítésű amatőr videókról, klipekről, montázsokról, animációkról van szó – vagyis ahol feltételezhető, hogy az alkotások direkt a webes felületre készültek. A verseny egyik önálló kategóriája a legjobb Sziget 2007-es videó című megmérettetés lesz. (Versenykiírás: augusztus 1.)


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Már Windows alatt is fut az Apple böngészője »
Ámbrás cetből készítenek biobenzint Belgiumban »
Jég alatti ősi tó: Hitler-legendákat hoztak felszínre az orosz tudósok »

