Magyar is meg nem is, épület is, meg nem is. Egy nemzetközi építészcsapat üdítően új megközelítést választott a Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának kivitelezésére. A Corpora nevet viselő projekt kialakulásának szerves részét képezik a látogatók, illetve a környezeti hatások, például a szél erőssége is. A pavilont megálmodó doubleNegatives Architecture csapat magyar tagjával, Maróy Ákossal beszélgettünk.
|
|
„A poétikus felhasználás alatt azt értik valószínűleg, hogy esztétikus, szép és egyben elgondolkodtató, ahogyan használjuk a technológiát” – fejtette ki Maróy Ákos. „Ezalatt például a már említett Super Eye projekciót értem, ami speciális, egyben esztétikailag nagyon megragadó eljárás. Egy másik tényező az önszerveződés, amely a projekt egyik központi motívuma, a kizárólag lokális információk alapján döntést hozó, önszerveződő Corpora struktúrával. Ez két megközelítésből is lényeges tényező a projekt egységét tekintve. Úgy látjuk, hogy ma az építészek munkája számítógéppel segített munka, s úgy néz ki, a gép egyre inkább végzi a neki ’jól fekvő’ feladatokat, az ember pedig a saját munkájával foglalkozhat. Így a gép egyre nagyobb részét végzi el az építészeti tervezés folyamatának. Másfelől az általunk felvázolt projekt egy olyan koncepciót valósít meg, ahol nincs mindent meghatározó építész, hanem egy elosztott, helyi döntéseken alapuló rendszer alakítja ki az épület struktúráját. A középpontban álló építész helyett sok kis önálló pont kezébe adtuk a döntéseket.”
Az üres térbe kivetülő virtuális építmény váza © corpora.hu |
Ez utóbbi megoldáshoz a csapat olyan technológiát is felhasznált, amelyet eredetileg katonai célból fejlesztettek ki. A már említett hálózati szenzorok, az úgynevezett Zigbee technológiával megépített, maguktól helyi (mesh) hálózatokba szerveződő vezeték nélküli érzékelők jellegzetessége, hogy egy bizonyos területre elszórva önmaguktól alakulnak intelligens hálózattá. Ezt a koncepciót a katonai fejlesztésnek köszönhetően létrejött intelligens por (smart dust) gondolata ihlette. Ez a módszer kisméretű, olcsó eszközöket használ, amelyek egy adott területen elszórva, egymással kommunikálva továbbítanak információt például a harctéren tapasztalható állapotokról. A rendszer óriási előnye, hogy még akkor is egységes marad, ha nagyobb károsodás éri, mert a hálózat automatikusan újraszervezi magát.
„Az információ-áramlás egy ilyen rendszerben körülbelül úgy történik, mint ahogyan a pletyka áramlik az emberek között” – fejtette ki Maróy. „Minden egység csak a közelében lévő pár másik egységgel tud kommunikálni, ám elég egyetlen pont kommunikációjába becsatlakozni és azon keresztül, tranzitív módon az egész hálózat elérhető. Fel lehet tenni kérdéseket, amelyek mindenkihez eljuthatnak, majd a válaszok visszaérkeznek a kérdezőhöz, ahogyan az egyes pontok továbbítják az információt egymásnak. Ezáltal egyfajta kollektív tudat jön létre. Ezzel az önszerveződéssel visszaköszön a projekt egyik központi motívuma, a lokális információ alapján döntést hozó, önszerveződő struktúra, így a megvalósítás és a felhasznált technológia is egységben, harmóniában van egymással.”
Különös módon a magyar pavilon nem kizárólag hazai művészek és szakemberek munkája, hiszen a tokiói gyökerű doubleNegatives Architecture csapatában a japánok mellett svájciak és magyarok is dolgoznak. Maróy Ákos szerint érdekes módon feszegetik a nemzeti pavilon kérdését, mivel a Velencei Biennálén különálló japán és svájci pavilon is áll majd.
„Én magam a nemzeti csapatok felvonulásában valahogy mindig a nemzetek közötti különbségek hangsúlyozását látom” – fejtette ki a művész. „A valóság pedig már eltávolodott ettől, a nemzeti határok nem nagyon léteznek, s minden nemzetközi együttműködésben történik. Ezért is tartom érdekesnek ezt a megvalósítási formát, hogy a 'magyarság' nem a többi nemzettől elválasztó, önmagát definiáló fogalomként uralja a pavilont, hanem ellenkezőleg, a nemzetközi vérkeringés aktív részeseként mutatja be Magyarországot, egy kontinenseket átívelő csapat munkájának aktív részeseként. A csapat tagjaival már állítottunk ki Japánban, Yamaguchiban, akkor én szerepeltem az ő színeikben, most viszont mi invitáltuk őket egy magyar projektbe, s ezért a Velencei Biennálén mi leszünk a házigazdák.”
A magyar Corpora Pavilon szeptember 14. és november 23. között tekinthető meg a Velencei Építészeti Biennále területén.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Készítsen Ön is mini atomerőművet! »
Nagyot esett a Facebook a Nasdaqon »
Baktériumklónokat teszteltek a Semmelweis Egyetemen »
Antik arany ékszerekre bukkantak Názáret mellett »

