A 8,5 millió űrlap beszkennelésével létrehozott digitális adatbázis a tervezettnél három évvel korábban vált elérhetővé, miután feloldották a személyes adatok 100 évre szóló titkosítását. Az adatok bepillantást engednek Anglia és Wales 36 millió lakosának mindennapjaiba kevéssel azelőtt, hogy ifjak egész nemzedéke veszett oda az első világháborúban.
Az 1911-es népszámlálás volt az első, amikor megőrizték a válaszadók által kitöltött űrlapokat, azaz 98 évvel később a britek megismerhetik felmenőik kézírását. Újdonságnak számított az 1911-es népszámláláskor, hogy olyan kérdésekre is kellett a briteknek válaszolniuk, mint mióta élnek házasságban, s hány gyermekük, beleértve az elhunytakat született e frigyből.
A kérdőív bizonyos rubrikái humoros válaszra ihlették a megkérdezetteket. Így egy ötgyermekes anya a foglalkozását firtató kérdésre azt válaszolta, hogy "a család rabszolgája". Egy másik űrlapon a válaszadó a macskát is a családtagok közé sorolta, s a házi kedvenc nemzetiségét "perzsaként" definiálta.
A digitális adatbázisból a britek nemcsak felmenőikről ismerhetnek meg sok mindent, hanem a korabeli politikusokról is. Az érdeklődők megtudhatják, hogy a népszámlálás napján, 1911. április 2-án a Downing Street 10 szám alatt, a miniszterelnöki rezidencián 25 személy tartózkodott, Herbert Asquith (1852-1928) kormányfőn kívül Margot, a miniszterelnök második felesége, valamint négy gyermekük. A házban 19 főnyi személyzet számláltatott meg, beleértve három inast, a főkomornyikot, a nevelőnőt, valamint három konyhalányt.
A szkennelést a családtörténettel foglalkozó findmypast.com (Felkutatni a múltunkat) című weblap végezte, amely 2006-ban kötött a Nemzeti Levéltárral szerződést az 1911-es népszámlálási adatok digitalizálására. Elaine Collins, a Findmypast kereskedelmi igazgatója szerint bizonyos adatok, így az esetleges fogyatékosság, vagy a női elítéltek gyermekeire vonatkozó információ 2012-ig titkosítva maradnak.
Elaine Collins reményei szerint sikerült kiküszöbölni azokat a problémákat, amelyek 2002 januárjában fordultak elő, amikor először váltak elérhetővé az interneten az 1901-es népszámlálás adatai. Egy óra leforgása alatt 1,2 millió megkeresés érkezett, s a rendszer nem bírta a terhelést. Öt nappal később leállították, s csupán hét hónap múltán indítottak újra a rendszert.
Interneten az 1911-es brit népszámlálás adatai
Internetre kerültek, s keddtől elérhetők a világhálón az 1911-es brit népszámlálás adatai.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Lezsák Sándor: Nem ügynök voltam, a bíróság előtt fog felelni mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Még Trump se mondhatja, hogy elcsalták, akkorát buktak – Fülke
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
Szaglógödröcskéinktől is függ, hogy kibe leszünk szerelmesek
Donald Trump szerint „nagyrészt igaz”, hogy az iráni háború miatt szenvedtek súlyos vereséget
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Az Alkotmánybíróság szerint „semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül” Patyi András ügynökmúltja
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Hónapok óta szúrós szag terjeng a Hegyvidéken, védőruhás katonákat vezényeltek ki
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.