A NASA kutatócsoportjának huszonkét tudósa szerint folyékony vízből származó cseppek lehettek a Marson landoló Phoenix űrszonda lábán.
|
|
Más kutatók ugyanakkor nem értenek egyet a következtetéssel, véleményük szerint a képek túlságosan is elmosódottak ahhoz, hogy alátámasszák a nem mindennapi állítást. "Kicsi a valószínűsége annak, hogy ez lenne a magyarázat. Csak a gomolygó pára látható. Ez a rendes, izgalmat nélkülöző magyarázat" - mondta Michael Hecht, a NASA más égitestekre küldendő robotberendezéseket tervező intézetének munkatársa.
A Phoenix 2008 májusában landolt a Mars északi sarkának közelében, és öt hónapon át vett mintákat a felszínből és a jégből. A szonda megerősítette a jég jelenlétét, és az első olyan robot lett, amely megolvasztva elemezte az anyagot. A pormintákban pedig jelentős mennyiségű perklorátot, vagyis erősen oxidáló sót talált.
A Mars jelenlegi környezete túl hideg, légköre pedig túl vékony ahhoz, hogy folyékony víz alakuljon ki a felszínén. A huszonkét tudós viszont azt írja: a fagypontot lejjebb szorítva a szonda leszállóhelyének közelében talált perklorát sós folyadékká olvasztotta a jeget. Szerintük a Phoenix landolásakor ebből a folyadékból fröccsent pár csepp a szonda lábára.
A folyékony halmazállapotú víz jelenlétére a szonda által készített felvételek is bizonyítékot jelenthetnek; a tudósok megjegyezték, hogy néhány csepp összefolyt a másikkal, és ezáltal nőtt a méretük.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
