Nyugtató zenét készítettek MRI-agyfelvételekből, adta hírül a New Scientist. A connecticuti Trinity College kísérlete nem csupán a kísérleti elektronika kedvelőit kápráztathatja el, hanem az agykutatókat is. A szakma szerint ugyanis az egyes mentális problémákról a hangok sok esetben jobban árulkodnak.
|
|
A connecticuti Dan Lloyd professzor megfigyelte, hogy az agy mely területei aktívak egy időben, ezekhez pedig egy-egy zenei hangmagasságot társított. Ezek után beadagolta a kísérlethez készített szoftverébe az egyes agyszkeneket, amelyeken az láthatjuk: az idő múlásával milyen aktívak az agy egyes részei. Az aktív zónák hangokat szólaltattak meg, amelyeknek hangereje az aktivitás nagyságával volt egyenes arányban. A megszólaltatott zenékben (ahogyan az a lenti videóban is hallható) a harmóniáknak köszönhetően nem hallhatunk disszonanciát, az egyes "zeneművek" viszont kifejezetten kaotikusak.
Az agyszkenek készítése közben a kísérleti alanyokat különböző ingereknek vetették alá: villogó fényeket mutattak nekik, autószimulátort kellett vezetniük, illetve megfigyelték nyugalmi állapotukat is. A kísérlet során skizofréniával és demenciával diagnosztizált, illetve egészséges önkéntesekkel is dolgoztak - az egyes mentális állapotokhoz pedig jellegzetes zenei mintázatok tartoztak.
A skizofrének agyműködése kiszámíthatatlanul váltakozott alacsony, illetve magas aktivitási szint között, mindezt pedig értelemszerűen hallani is lehetett. A skizofrénia jeleit az MRI-szkenre pillantva is lehet észlelni, a pácienseknél a hangerő, valamint a ritmika teljesen kiszámíthatatlan módon változott - a demenciával diagnosztizált betegeknél pedig szintén jellegzetes hangok és ritmusok árulkodnak agyuk állapotáról.
A New Scientist által megkérdezett agykutatók pozitívan vélekednek az ötletről: a hangok révén ugyanis észlelni lehet olyan mintákat, amelyeket szemmel nem feltétlenül lehetne megkülönböztetni, valamint az idő függvényében sokkal jobban ki lehet így alakítani egy komplex mentális képet.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
