A holdra szállás negyvenedik évfordulója alkalmából ismét szárnyra kapott a szóbeszéd, mely szerint Neil Armstrong sohasem járt az égitesten, az emberiség csupán alaposan kidolgozott átverés áldozata. A Time magazin összegyűjtötte a tíz legnépszerűbb konspirációelméletet, amelyekhez, úgy tűnik, makacsul ragaszkodunk.
|
|
Támadnak a gyíkemberek!
Mind közül talán ez a legelrugaszkodottabb elgondolás, mely szerint földönkívüli, hüllőszerű, vérszívó alakváltók élnek közöttünk, akiknek az egyetlen célja az emberiség leigázása. Valójában közülük kerülnek ki a világ vezető politikusai, az Oscar-díjas színészek és a slágerlistákat uraló énekesek. Emellett pedig ők tehetőek felelősek a holokausztért, az Oklahoma City-ben történt robbantásért, a World Trade Center elleni merényletért és hasonló eseményekért. Az elmélet egyik zászlóvivője David Icke, a BBC egykori sportriportere, aki 1998-ban jelentette meg A legnagyobb titok című könyvét, melyben azt állítja, hogy a brit királyi család tagjai is a hüllőemberek közül kerültek ki.
Icke szerint az Annunakinak nevezett lények az ősidők óta befolyásolják az embereket, s közéjük tartozik többek között George W. Bush, Henry Kissinger, valamint a Clinton-házaspár is. A téma avatott szakértője úgy fogalmaz, hogy szintén a gyíkemberek hozták létre a szabadkőművességet és a hasonló titkos társaságokat. Az újságíró, aki a Time szerint a kilencvenes években kiérdemelte az „évtized paranoidja” titulust, már több kötetet is írt a témával kapcsolatban, weboldalán pedig látszólag jövedelmező üzletet épített a gyíkemberek történetéből.
Az AIDS a CIA műve
Az első szóbeszéd már akkor szárnyra kapott a témával kapcsolatban, amikor az amerikai Járványügyi Központ (Center for Disease Control – CDC) 1981-ben először beszámolt a HIV/AIDS vírusról. A pletykák szerint a halálos kórt a CIA fejlesztette ki, hogy segítségével kiirtsa a homoszexuálisokat és a feketéket. Az elméletnek a mai napig vannak igen befolyásos támogatói is, köztük például Thabo Mbeki dél-afrikai elnök, aki egy időben tagadta azokat a tudományos eredményeket, melyek szerint a vírus Afrikából származna, és az amerikai kormányt tette felelőssé, amely szerinte katonai laboratóriumban hozta létre a HIV-vírust. Amikor Wangari Maathai kenyai ökológus elnyerte a Nobel-békedíjat, megnövekedett ismertségét arra használta, hogy maga is állást foglaljon az elmélet mellett.
Bono és Oprah egy AIDS-ellenes adománygyűjtő körúton - bedőltek az összeesküvésnek? © AP |
Mások azt feltételezik, hogy az amerikai kormány utasítására oltottak be homoszexuális férfiakat egy 1978-ban végrehajtott hepatitis-B kísérlet során, New York, San Francisco és Los Angeles kórházaiban. Megint mások Richard Nixon amerikai elnökre mutogatnak, aki 1971-ben egyesítette a Nemzeti Rákellenes Intézetet (National Cancer Institute – NCI) és az amerikai hadsereg biológiai fegyvereket fejlesztő részlegét. Bár a HIV eredeti felfedezőinek – Robert Gallo, az NCI kutatója és Luc Montagnier, a párizsi Pasteur Intézet munkatársa – véleménye eltér a vírus származási helyéről, a tudományos világ többsége egyetért abban, hogy a HIV majmokról terjedt át emberekre, valamikor a XX. század harmincas éveiben.
Holokauszttagadás
A rendelkezésre álló bizonyítékok és Németország hivatalos bocsánatkérése ellenére a mai napig tartják magukat azok a vélekedések, melyek szerint a nácik nem öltek meg hatmillió zsidót a holokauszt idején. Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök például mítosznak nevezte a népirtást, majd felszólította Németországot és további európai országokat, hogy ők szolgáltassanak területet egy zsidó állam megalapításához.
Egyes holokauszttagadók nem azt állítják, hogy a zsidókat nem zárták munkatáborokba a második világháború idején, azonban szerintük a halálesetek számát túlozták el. A gázkamrák jelentik ennek az összeesküvés-elméletnek az egyik sarokpontját, melyek a teória követői szerint, ha egyáltalán léteztek is, nem voltak kellő kapacitásúak ennyi ember kivégzéséhez. A csontsovány foglyok és tömegsírok médiában keringő fényképei pedig a holokauszttagadók egyik kedvelt elmélete szerint olyan cseh, lengyel és német állampolgárokat ábrázolnak, akik tífuszban haltak meg, amely gyakran pusztított a munkatáborokban.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
