Rejtély: mitől ragad a pókháló?

A pókok egy része rendívül erős ragasztó anyagot termel, amellyel csapdába ejti a hálójába belegabalyodott zsákmányt. A Wyomingi Egyetem kutatói most megfejtették ennek az anyagnak a titkát, és olyan kutatásokat folytatnak, amelyek eredményeképpen az eddiginél jobb sebészeti ragasztókat állíthatnak elő a jövőben.

A kerekhálós pókok (ilyen például a keresztespók is) fonalukra rendszerint erős ragasztóanyagot is kiválasztanak, így áldozatuknak még kisebb az esélye, hogy kiszabaduljon a háló fogságából. A ragasztó rendszerint a háló közepén, a zsákmányt rabul ejtő szakaszokon található. A tudósok már korábban is tudták, hogy a ragadozó ízeltlábúak ragadós glikoproteineket választanak ki, vagyis olyan fehérjéket, fehérjeláncokat (polimerfehérjéket, polipeptideket), amelyekhez szénhidrát-, vagyis cukorláncok csatlakoznak.

A glikoproteineket a sejtek az úgynevezett Golgi-készülékben, egy parányi sejtszervecskében állítják elő, itt kötik a fehérjékhez a cukorláncokat. Érdekes, hogy nemrégiben sikerült egy Robert Linhardt vezette másik kutatócsoportnak a Rensselaer olytechnic Institute-ban egy a Golgi-készülékhez hasonló mesterséges "berendezést" előállítaniuk. Ez azért is jelentős előrelépés, mert a Golgi-készülék működését még ma sem ismerik egészen pontosan a kutatók.

A glikoproteinek vizsgálatában most fontos előrelépést tett Omer Choresh és néhány kollégája a Wyomingi Egyetemen. Ugyanis egyrészt a működési mechanizmusukat, másrészt eddig az őket előállító géneket is sikerült azonosítaniuk. Choreshék megvizsgálták azokat a mirigysejteket, amelyek bizonyos kerekhálós pókokban fordulnak elő, és amelyek a glikoproteineket termelik.

Sikerült elkülöníteniük a sejtekből a hírvívő (messenger) RNS-t. Ezt felhasználva előállítottak egy komplementer DNS-szekvenciát (cDNS). Így sikerült felderíteniük, hogy mely gének aktívak a ragasztó lérehozásában.

Rájöttek, hogy a tapadóanyag, a glikoprotein két különálló fehérjéből tevődik össze, mindegyik 110 aminosav hosszúságú. Ezeket az aminosavakat ugyanannak a DNS-szekvenciának az egymással szembeni szálain elhelyezkedő gének kódolják. Choresh szerint ha sikerül klónozni ezeket a géneket, akkor a jövőben olyan ragasztókat készíthetnek, amelyeket az élő szervezetekben is alkalmazhatnának, így például a sebészet számára fontos anyagokat hozhatnának létre.