Kína továbbra is ragaszkodik a világűr békés célú feltárásához és használatához – állapította meg a kínai elnök, egyben a központi katonai bizottság elnöke, Hu Csin-tao pénteken Pekingben.
|
|
Peking már csütörtökön hivatalosan cáfolta, hogy részt kívánna venni a világűrre kiterjedő fegyverkezési versenyben, elhatárolódva a hadsereg egy vezető tábornokának álláspontjától, amely szerint a kínai hadseregnek fel kell készülnie a világűr felfegyverzésére.
„Szeretném aláhúzni, hogy Kína továbbra is kiáll a világűr békés hasznosítása mellett, és ellenzi a felfegyverzését” – állapította meg sajtótájékoztatóján Ma Csao-hszü külügyi szóvivő. Hozzá tette: „Kína soha nem vett részt a világűrre kiterjedő fegyverkezési versenyben, és a jövőben sem fog hozzá semmilyen formában csatlakozni. Ebben a kérdésben Kína álláspontja változatlan.”
A szóvivő azért kényszerült a hivatalos álláspont megerősítésére, mert a kínai sajtóban megjelent, majd a nemzetközi sajtóban is elterjedt a kínai légierő parancsnoka, Hszü Csi-liang megállapítása, miszerint a világűr felfegyverzése „történelmi szükségszerűség”.
Hszü úgy nyilatkozott, hogy Kínának szüksége van egy olyan védelmi jellegű világűrbéli haderőre, amely megfelel a nemzet fejlettségének és az űrkorszak igényeinek. Az 1950-es születésű tábornok véleményét először a kínai hadsereg napilapjának hétfői száma közölte.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Valós idejű tolmácsszemüveg érkezik Japánból »
Római kori várost mosott elő a vihar Bulgáriában »
Kutathatóvá válhatnak a Seuso-kincsek »
Ámbrás cetből készítenek biobenzint Belgiumban »

