A csillagvizsgáló közleménye szerint derült idő esetén 22 órától várják az érdeklődőket a Hármashatár-hegy csúcsára.
Az ismertető szerint a Leonidák az 55P/Tempel-Tuttle-üstökös törmeléke, az utóbbi évek legismertebb és egyik legjobban megfigyelt meteorraja. A "tankönyvi leírás" szerint általában csak néhány meteort ad óránként, ám 33 évente, a Tempel-Tuttle-üstökös visszatérései idején az aktivitás drasztikusan megemelkedik, nem ritka meteorviharok kialakulása.
A meteorraj első biztosan azonosított kitörését 902-ben figyelték meg kínai csillagászok, amelyet a következő évszázadokban továbbiak követettek. A modern kori csillagászok 1799-ben fedezték fel a rajt, amikor rendkívül látványos kitörést produkált. Százezrek voltak szemtanúi 1833-ban minden idők egyik legnagyobb meteorviharának: a legaktívabb időszakban másodpercenként több tucat meteor tűnt fel az égen. 1865 végén Ernst Tempel és Horace Tuttle egymástól függetlenül felfedezte a raj szülőüstökösét, amelyet később 1866-os kínai feljegyzésekben is azonosítottak.
"Az 1998-ban esedékes visszatérés óta már egy évtized is eltelt, ám a raj csak nem akar megnyugodni, ami teljesen átírta és elavulttá tette a fenti +tankönyvi leírást+. Nem csak a visszatérés évében jelentős az aktivitása, hanem utána még sok éven keresztül. A korábbi felfogás talán abból a helytelen elképzelésből származik, hogy a meteorkitöréseket a napközelben lévő üstökösből éppen kiszabaduló por okozza. Ez azonban nem így van, az 1998-ban kiszabadult por majd a XXII. század észlelőinek nyújt gyönyörű látványosságot. Az utóbbi évtizedek meteorkitöréseit, jelentős aktivitásait a korábbi évszázadok során kidobott porfelhők okozzák, amelyek a Jupiter gravitációs hatása miatt távol kerültek az üstököstől. A tavalyi jelentős aktivitást például az 1466-ban kiszabadult porfelhő visszatérése eredményezte, idén ugyanez, illetve az 1533-as okozhat jelentős meteortevékenységet kedd éjszaka" - hangsúlyozza a Polaris Csillagvizsgáló ismertetője.
A közlemény szerint a meteorraj megfigyelése szabad szemmel történik, de akinek van, elhozhatja látcsövét.
A Hármashatár-hegyen megfigyelhető a Leonidák meteorraj
A Leonidák meteorraj kedd estére várható kitörésének közös megfigyelésére hirdet észlelőakciót a Polaris csillagvizsgáló.
Utolsó vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor a bő 7 milliós havi fizetése mellett sem tudott sokat félretenni
Magyar Péter visszafizetett 9,2 millió forintnyi tartozást
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő gyerek, szexuális bűnözőknél, vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál?
Még a megszavazása előtt hozzányúlt a Tisza a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését célzó Alaptörvény-módosításhoz
Miért hisszük még mindig, hogy a gyermekek szexuális bántalmazása ritka jelenség?
Bóna Szabolcs bejelentette az Agrárkamara átvilágítását
Tarr Zoltán miniszteri biztost nevezett ki a közmédia átalakításához
Sem Budapesttől, sem a megyeszékhelyektől nem von el iparűzési adót a kormány
Milliárdos osztalékot vesz fel Sarka Kata és Szendrei-Rogán Cecília az olvasók nélküli bulvárlapjukból
Lentulai Krisztián bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
Védelmébe vette a Fidesz a lélegeztetőgép-bizniszt: „Támadás helyett inkább elismerés illeti a döntéshozókat”
Feladta a leckét Paks a Tisza-kormánynak
Óriás infografikán a focivébék legérdekesebb számai
Nem kérnek ELTE-n tanító kollégái Maruzsa Zoltánból
Tizennégy év fizetés nélküli szabadság után visszatér tanítani a volt oktatási államtitkár.