Egy sok vitát kiváltó marsi meteorit ismét a tudományos világ érdeklődésének középpontjába kerülhet. Új módszerrel vizsgálták ugyanis a kőzetet, amely 13 ezer éve csapódhatott be az Antarktisz jegébe. Újrakezdődhet tehát a vita arról, hogy a meteorit a marsi élet nyomait hordozza-e magán - írja a Discovery News.
A rajta lévő mikrobák nyomait most megpróbálják újraértékelni a tudósok. Egy korábbi, 1996-os tanulmány szerint a kőzeten lévő vasszulfid és vasoxid szemcsék biológiai eredetűek is lehetnek - nanométeres kiterjedésű szemcsékről van egyébként szó. (A vasoxid egyébként a Földön is elég sok helyen megtalálható: a rozsdapéldául a vas oxidációjakor keletkezik.) Egyesek szerint az apró, féregszerű alakzatok pedig - amelyek szintén a sziklán láthatók - a marsi mikrobák megkövesedett maradványai. Az élet lehetősége a Marson még az akkori amerikai elnököt is megszólalásra késztette, de 1996-ban Bill Clinton sem tudta egyértelműen megmondani, hogy honnan származnak a vasszemcsék.
Honnan kerültek rá a szerves anyagok?
A kutatási eredményeket azóta is nagyon sokan vitatták, és hamarosan visszakoztak is a NASA azon tudósai, akik a marsi élet nyomainak vélték ezeket a képződményeket. Főleg azon folyt korábban a vita, hogy az élet nyomai valóban a Marsról származnak, vagy az Antarktisz jegéből kerülhettek szerves anyagok - például aminosavak - a kőzetre. Mások pedig azt állították, hogy a vasszemcsék nem is biológiai folyamatok eredményeként láthatók az ALH84001-en.
Ez a baktérium maradványa? © NASA |
Most azonban új dimenzióba helyezték a kutatásokat a Johnson Űrközpont munkatársai. Ismét bevonták a tevékenységbe David McKay asztrobiológust - aki már az 1996-os vizsgálatban is részt vett -, és újra elemezni kezdték az ALH84001-et. Egy új eljárást használnak jelenleg a kutatók, az úgynevezett "ionsugaras darálást" (ion beam milling).
Azt máris megállapították, hogy egy bizonyos geológiai folyamatot biztosan ki lehet zárni, mint olyat, ami a vasszulfid és vasoxid nem szerves keletkezését okozhatta volna. A tudósok ugyanis kiderítették, hogy a meteoriton lévő, vasat tartalmazó szemcsék nem a kőzet belsejében található apró kabonátlemezek olvadásakor keletkeztek.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
