A dúr vidám, a moll szomorú: a beszédünkre is ez igaz

A Duke Egyetem agykutatói nemrégiben két tanulmányt is közöltek, amiből kiderül: a zene és a beszéd ugyanúgy fejezi ki az érzelmeket, beszédünkben is azokat a hangnemeket használjuk, amelyekre a nyugati kultúrkör ismert zenéi épülnek, írja a Science Daily.

A Dale Purves agykutató által vezetett egyetemi kutatócsoport két tanulmányt is publikált az elmúlt hetekben, amelyekből kiderül: az elmúlt századokban azon hangsorokat használták a zenészek a leggyakrabban, amelyekkel a legjobban lehet utánozni az emberi hang fizikáját,  a zenék pedig azért tudnak annyira tökéletesen érzelmeket kiváltani bennünk, mert az érzelmeket a beszdében is hasonlóan fejezzük ki.

A JASA (Journal of the Acoustical Soceity of America) szaklapban megjelent tanulmányban azt olvashatjuk, hogy a boldog ill. szomorú beszéd esetében a zenéhez hasonlóan érzékelhetünk dúr és moll hangnemeket, úgyhogy igaz a régi mondás: nem csak az számít, hogy mit mondunk, hanem az is, hogy hogyan mondjuk mindazt. A PLOS One-ban megjelent másik tanulmányból pedig - ehhez kötődően - az derül ki, hogy az emberek azon hangkombinációkat vagy zenei skálákat szeretik, amelyek az emberi beszédben is megfigyelhetőek.

A zenék érzelmi tartalmának kutatásakor a Duke szakértői közel ezer klasszikus zenei műből és mintegy hatezer népdalból gyűjtötték össze a dúr és moll harmóniákat, illetve tíz embert kértek meg arra, hogy mondjanak szavakat, illetve olvassanak fel rövid szövegrészleteket különféle érzelmi állapotokat utánozva. Az adatok összegyűjtése után összehasonlították azokat: a szövegek hangneme egybevágott a dúr és moll skálákkal: az izgatottabb, lelkesebb beszédre inkább a dúr, a szomorú, levertebb beszédre inkább a moll hangnem a jellemző.

A PLOS One-ban közölt tanulmányból az derül ki, hogy az egyes zenei skálák kedveltségét vagy népszerűségét megjósolhatjuk azzal, hogy megnézzük: milyen jól párosíthatóak a beszédben előforduló magánhangzók harmonikus tulajdonságaival. Ugyan ezt még csak a nyugati kultúrkör zenéivel és az angol nyelvvel tesztelték, a kromatikus zenei skála frekvenciaarányait más nyelvekben, még a mandarin kínaiban is megtalálhatjuk. Purves azt állítja: az emberi faj azért szereti annyira a zenét, mert az gyakorlatilag a beszéd mellékterméke és a beszéden alapul, ugyanis anélkül nem tudnánk megérteni a dalokban vagy zeneművekben kódolt érzelmeket.