Mementó 1920: Kun Béla kiadatását 386 gyilkosság miatt kérik

Köztörvényes bűnözőként kérték a Tanácsköztársaság bukása utáni magyar kormányok Kun Béla kiadatását Ausztriától és Németországtól. Ez a módszer azonban nem vezetett eredményre, Kunnak sikerült eljutnia Szovjet-Oroszországba.

 
„A budapesti büntetőtörvényszék ma fölterjesztést intézett az igazságügyminiszterhez, amelyben kéri, hogy az Ausztriában levő Kun Béla ellen háromszáznyolcvanhat rendbeli gyilkosság, tizenhat rendbeli rablás, hat rendbeli lopás és több rendbeli pénzhamisítás bűntette miatt indítsa meg a kiadatási eljárást. Az előterjesztés részletesen ismerteti az egyes bűncselekményeket, foglalkozik a terrorfiúk gyilkosságaival és az elkövetett rablásokkal és lopásokkal és a kibocsátott fehér pénz hamisításával” – ezt írta a Pesti Hírlap, 1920. január elsejei számában, az „Újabb kiadatási eljárás Kun Béla ellen” című cikkében.

Vagyis az ekkor hatalmon lévő Huszár-kormány megpróbálta elérni, hogy Ausztria adja ki Magyarországnak Kun Bélát, akit köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsítottak meg. A Tanácsköztársaságot irányító egykori külügyi népbiztost a vád szerint felelőssé tették 386 ember meggyilkolásában.

Kun Béla © Wikipedia

Hányan haltak meg?

A Tanácsköztársaság idején (1919. március 21-től 1919. augusztus elsejéig) megölt emberek számáról ennél nagyobb adatok is megjelentek azóta, a Wikipedia szerint például az áldozatok száma 370 és 590 között lehet.

A Pesti Hírlap cikkéből mindenesetre nem derül ki, hogy miért éppen a 386-os számadatot tüntette fel a budapesti büntetőtörvényszék a kiadatási kérelemben. 

Kik voltak a Lenin-fiúk?

A cikkben szintén szereplő terrorfiúk gyilkosságai alighanem a manapság inkább Lenin-fiúk néven emlegetett alakulatra vonatkozhatnak, illetve más, a vörösterror idején elkövetett atrocitásokra utalhatnak. A Lenin-fiúk nagyjából 200 fős alakulata a Tanácsköztársaság alatt tevékenykedett.

A vörös terror és a terrorbrigádok kapcsán leggyakrabban Szamuely Tibor népbiztost, a Lenin-fiúk szervezőjét emlegetik, illetve Korvin Ottót, aki a belügyi népbiztosság politikai osztályvezetője volt. Így tulajdonképpen Korvin is felügyelte a felügyelhetetlen csapatot, amely leginkább különvonaton járta a vidéket. Cserny József szintén terrorkommandókat vezetett, együttműködve a Lenin-fiúkkal, akiket egy ideig - egy forrás szerint - ő is irányított.

Csernyt és Korvin Ottót később, a Tanácsköztársaság bukása után kivégezték, Szamuely pedig tisztázatlan körülmények között halt meg a magyar-osztrák határon.

Vannak olyan elemzések, amelyek a terror végrehajtói közé sorolják a Tanácsköztársaság idején nyolc embert főbe lövető Lukács György 1919-es népbiztost is. (Ő a világszerte ismert filozófus, aki fiatalabb korában tehát nem kizárólag az elmélet embere volt.) A vörös politikai terrorra válaszolt később a jobboldali fehérterror, amelyet elsősorban az úgynevezett „tiszti különítményesek”, egykori katonatisztek parancsnoksága alatt álló csoportok hajtottak végre.  

Kun Béla és a terror

Ami Kun Bélát illeti, ő a Tanácsköztársaság alatt sosem volt hivatalosan az ország első számú vezetője. Mindvégig külügyi népbiztos volt, és egy rövid ideig hadügyi népbiztosként is eljárt. Ennek ellenére minden történész egyetért azzal, hogy a „Tanácskormány” (Forradalmi Kormányzótanács) élén álló Garbai Sándor csak névleges szerepet töltött be, minden fontos döntést Kun Béla hozott meg. A terrorról is tudnia kellett Kunnak, hiszen az ő közvetlen bizalmasa volt Szamuely Tibor, a Lenin-fiúk szervezője.  

Ahogy a Tanácsköztársaság 1919 augusztusi megdöntése után egyre jobboldalibb kormányok kerültek hatalomra, úgy próbálták fokozni a nyomást Ausztriára (majd később Németországra), hogy adják ki nekik Kun Bélát. Ez a kívánság azonban nem teljesült, egyrészt Magyarország gyenge érdekérvényesítési képessége miatt, másrészt azért, mert a kommunista vezetőt a nyugati szocialista-szociáldemokrata mozgalmak inkább politikai üldözöttnek tekintették.

Ausztria élén ekkoriban - 1918. október 30-ától 1920. július 7-éig - Karl Renner kancellár állt, ő pedig szociáldemokrata politikusként szintén nem erőltette Kun kiadását.

Ennek Ormos Mária történész szerint a legfőbb oka az volt, hogy „az osztrák kormány nemcsak nem adta ki az ellenforradalmi magyar államnak az Ausztria területére menekült magyar kommunistákat, de a menedékjog biztosításán túl, a nagyhatalmak egyetértésével hozzájárult ahhoz, hogy Szovjet-Oroszországba távozzanak. Az egyetértés több esetben ahhoz a feltételhez fűződött, hogy Kun Béla és társai kiengedése fejében hazabocsátják az amerikai, francia stb. tiszteket és katonákat, akik a háború alatt valamilyen okból ott maradtak, vagy a háború utáni intervenció idején hadifogságba estek és még nem tértek haza.”