Névváltoztatás hazánkban: amikor még a rákosi viperát is magyarosították

Volt időszak Magyarországon, amikor még a parlagi (néhol homokinak nevezett) viperáknak is „magyarosítaniuk” kellett, hiszen eredetileg rákosinak hívták ugyan őket, ám volt egy bölcs vezérünk, akit pont ugyanígy hívtak. Mielőtt a számtalan viperaféle és Rákosi elvtárs között eltévednénk, megkérdeztük Kozma István történészt és Farkas Tamás nyelvészt (akik egyébként a viperák névváltoztatására is felhívták a figyelmünket), hogy mennyire volt jellemző a névmagyarosítás Magyarországon.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején elsősorban a zsidók, aztán a németek, kisebb részben pedig a szlovákok, románok és szerbek módosították a családnevüket. Sokan saját, belső elhatározásból – ám a külső hatások is megjelentek körükben. A XIX. század végén, a XX. század elején is voltak magyarosítási törekvések. 1894-ben, az úgynevezett „Bánffy-terror” idején lépett életbe a legerőteljesebb adminisztratív kényszer a Monarchia idején. Ekkor a polgári anyakönyvezés bevezetésével együtt a magyar keresztneveket tették kötelezővé, és a hadseregbe besorozott nemzetiségieket is magyar keresztnévvel „látták el”.

Már a XX. század elején kapott magyar nevet számos olyan település is, amelynek addig például szlovák vagy román elnevezése volt, a történeti Magyarország jobbára nemzetiségi lakosságú területein.

Hullámokban magyarosítottak

Az adminisztratív nyomásgyakorlás azonban inkább a huszadik századra jellemző, amikor a két világháború között és a háború utáni években voltak nagyobb, erőltetettebb, illetve külső hatások miatt megjelenő névmagyarosítási hullámok. Ezek azóta megszűntek ugyan, de a névváltoztatás, és köztük a névmagyarosítás is, továbbra sem került le a napirendről.

A változtatásnak sokszor nem történelmi, politikai okai voltak – fejtette ki Farkas Tamás. A magyar nyelvhasználat szabályai, a mindennapi élet igényei ugyanígy hozzájárultak a magyarosításhoz. Részben ezért is figyelhető meg a Monarchia fennállása idején, hogy főleg azok magyarosítják a nevüket, akiknek a foglalkozása ezt igényli: sok emberrel állnak kapcsolatban és/vagy nevüket sokszor kell aláírniuk. Rendkívül nehézkes lehet a kiejtése, az írásmódja, toldalékolása egy németesen sch-val írandó névnek, vagy ha eleve bonyolult betűkombinációk fordulnak elő egy szláv eredetű névben.

Ami a névmagyarosítási hullámokat illeti, 1880-ban indult egy hosszabb folyamat, ekkor nagyon sok magyarországi – jelentős részben zsidó származású – lakos változtatta meg a nevét, de közülük is elsősorban azok, akik kereskedőként vagy más, nagy ügyfélforgalmat lebonyolító vállalkozóként, ügyvédként, ügynökként dolgoztak. Később, a két világháború között a fenyegetettség érzése is hozzájárult a névváltoztatásokhoz. A nagyvárosokban, városokban élők pedig különösen gyakran módosították családnevüket. A zsidó orvosok 53, az ügyvédek 61 százaléka viselt egyébként magyar nevet Budapesten 1939-ben – ez Karády Viktor kutatásaiból derül ki, aki a tavaly megjelent tanulmánykötetben is publikálta ezeket az eredményeit.

A német neveket is magyarosították

De nemcsak a zsidókat, hanem a svábokat, németeket is érték magyarosító hatások. A két világháború között a hivatalnokokat, katonatiszteket belső utasításokkal is próbálták rávenni arra, hogy magyarosabb neveket vegyenek fel. A vitézi rendbe való bekerülés Horthy idején sokszor együtt járt a „magyar” név felvételével. A vasutasokat és a többi állami alkalmazottat is időnként presszionálták, hogy magyar nevet vegyenek fel – ez is kiderül számos, többek közt ebben a kötetben szereplő tanulmányból.

A második világháború után, az ötvenes években, a kommunizmus idején is számos pártfunkcionárius, katonatiszt, politikai tiszt igyekezett nevet változtatni, magyarosabb hangzású, politikailag „megbízhatóbbnak” tűnő nevet felvéve. Ezek az erőltetett magyarosítások azonban a hatvanas-hetvenes évektől kezdve megszűntek. Szintén az ötvenes években fordult elő a már a bevezetően is idézett állatnév-módosítás, amikor a rákosi viperákat homokinak kezdték nevezni. A hazai viperákról és elnevezésükről számos tanulmány olvasható, az állatnevek sokszor keverednek, minderről több internetes forrásból is tájékozódni lehet. A homoki viperák egyébként léteznek önálló fajként is (Vipera ammodytes), de ezek nem Magyarországon élnek. A hazai rákosi viperák (Vipera ursinii rakosiensis) különböző elnevezéséről folytak - és folynak - mind a mai napig viták.

Rákosi Mátyás Fotó: Túry Gergely

 A Rákosi- és Kádár-korszakban a bolsevik vezérek nevei megjelentek a települések elnevezésében is, de Leninvárost és Sztálinvárost ma már hiába keressük a térképen. Annyit azonban elértek a szocialista városok építői, hogy Tiszaszederkény (1970-ig létezett e néven) és Dunapentele (1951-ig hívták így) nem kapta vissza eredeti nevét a rendszerváltás után sem, hanem Tiszaújvárosnak és Dunaújvárosnak nevezzük ma e borsodi és mezőföldi városokat.

A cigányok névváltoztatásai

Farkas Tamás végül felhívta egy modern jelenségre a figyelmet. A kutatók mindeddig alig foglalkoztak a magyarországi cigányság névváltoztatási törekvéseivel. Ez manapság is meglévő tendencia. A tanulmánykötetben, Farkas írásában számos indoklás is olvasható, amelyek hivatalos kérelmekben szerepelnek. Az egyik 1997-es kérelem betű szerint idézett szakasza bizonyítja, hogy miért változtatják meg közülük ma is sokan a nevüket: „cigányok vagyunk, nem tagadjuk soha. Csupán csak annyit szeretnénk elérni a jövőben hogy ne a vezeték nevünk alapján itéljenek meg mindket bárhulis. Hanem a tudásunk, emberi értékünk a társadalom felé. És szeretnénk mis érvényesülni az életben.”

A névváltoztatásoknak ma is számos további, egyéb indoka lehetséges; elsősorban családi jellegűek. A korábbi évszázadokra visszanyúló folyamat tehát napjainkban is zajlik tovább, a jelenkori társadalmi igényeknek megfelelően.