Mementó: se Rákosi, se Horthy nem szerette március 15-ét

Kevés ünnepünk annyira közös és egyöntetűen elfogadott, mint március 15., mégis egy évszázadon át csak ímmel-ámmal emlékeztek meg róla hivatalosan. A nyíltan ellenforradalmi Horthy-rendszer 1920-ban nem lelkesedhetett semmiféle revolúcióért, a Rákosi-rendszerben pedig a szabadságeszményekkel gyűlt meg az ideológusok baja. Éppen ezért mindkét kor megpróbálta elsősorban ifjúsági és irodalmi ünnepnek beállítani az emléknapot, a szabad sajtó ünnepén pedig zavaros magyarázatokat adtak arra, hogy nálunk miért olyan a sajtószabadság, amilyen…

Nézzük ezek után, hogy ünnepelte harminc évvel később a kommunista rezsim 1848-at! Természetesen ez már a személyi kultusz korszaka. Így a Szabad Nép ünnepi vezércikkében nemcsak a pártot és a Szovjetuniót kellett dicsőíteni, hanem Rákosi Mátyás egyik magvas gondolatát is beleszőtték cikkbe - jóllehet maga Rákosi nem szólalt meg ezen az emléknapon. (Rákosiék 1948-ban, a forradalom százéves évfordulóján nagy ünnepségeket rendeztek, de a későbbi időszakban sokkal inkább április 4., a szovjet felszabadítás került előtérbe.)

Csak a Kossuth-díjak átadásán vett részt március 14-én a pártvezér. S hogy kik kaptak Kossuth-díjat ekkor? Számos sztahanovista, így a korábbi Mementó-cikkünkben már idézett Muszka Imre, valamint egy brigád tagjaként Cukor Anna téglaadogató, sőt Horváth Ede esztergályos, a későbbi "Vörös Báró" is e kitüntetésben részesült. Tudósok (Szentágothai János, Erdei-Grúz Tibor – mindketten később akadémiai elnökök lettek), Veres Péter és Illés Béla írók, továbbá zeneszerzők (Weiner Leó, Kadosa Pál, Farkas Ferenc) mellett három szobrász is Kossuth-díjas lett. Kisfaludi-Strobl Zsigmond, Pátzay Pál és Csorba Géza egyaránt Sztálin megmintázásáért részesült az elismerésben. Pátzay még egy Lenin szobrot is készített ráadásul, Kisfaludi-Stroblnak pedig a gellérthegyi Szabadság-szobrát is jutalmazták. (Amúgy Sztálin március 15-én üdvözlő táviratot küldött a magyar minisztertanács elnökének, Dobi Istvánnak az ünnep alkalmából.)

Kisfaludi Strobl Zsigmond Fotó: null

A Kossuth-díjak átadása után néhányan köszönőbeszédet is mondtak. „Horváth Ede elvtárs”, a később a Rába-vezérigazgatóságáig emelkedett esztergályos például így szólt: „A Magyar Népköztársaságnak ezt a legmagasabb kitüntetését nem szavakkal, hanem azzal akarjuk megköszönni, hogy még fokozottabb lendülettel veszünk részt a munkában hazánk felszabadulása ötéves évfordulójának megünneplésekor és azután is. Ezzel akarjuk leróni hálánkat Pártunknak és nagy vezérünknek, Rákosi Mátyás elvtársnak. Ugyanakkor soha el nem múló szeretettel gondolunk a Szovjetunióra, amely hazánkat felszabadította, és a szovjet sztahánovistákra, akik a gépek mellett megmutatták nekünk, hogyan tehetjük munkánkat gyorsabbá, jobbá.”

A Szabad Nép vezércikke

A Szabad Nép a kommunista párt lapja 1950. március 15-én vezércikkben, a címoldalon írja az ünnepről: „Ismét március 15. évfordulóját ünnepeljük. A százkettedik évforduló ez – de csak öt esztendeje ünnepli szabadon és igazi értelme szerint történelmének e jelentős napját a magyar dolgozó nép. (…) Március 15. méltó ünneplése csak akkor vált lehetségessé, amikor „a nép önmaga lett ura önsorsának”, - amikor a Szovjet Hadsereg felszabadította hazánkat és dolgozó népünket. (…) Ha ma március 15-ét azzal a büszke érzéssel ünnepelhetjük, hogy munkásosztályunk, dolgozó népünk harcainak és erőfeszítéseinek eredményeként március 15-e örökségét végrehajtottuk és korszerűen kiteljesítettük, akkor ezt mindenekelőtt Pártunknak, a Magyar Dolgozók Pártjának köszönhetjük. Nekünk jutott az a történelmi feladat – mondotta Rákosi elvtárs – hogy valóra váltsuk és kiteljesítsük mindazt, amiért 1848 hősei Kossuthtal, Petőfivel és Táncsiccsal az élükön küzdöttek.”

De nézzük, hogy miként írt a sajtószabadság ünnepén a cenzúrázott sajtó. A Szabad Népben e címet találjuk: „A magyar sajtó szabadon terjesztheti az igazságot". Az alcím pedig: "Losonczy elvtárs beszéde a magyar újságírók szabadságünnepén”. A cikk szerint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége megtartotta hagyományos szabadságünnepét, ahol "a serlegbeszédet Losonczy Géza elvtárs, a népművelési minisztérium államtitkára mondotta.”

Az utóbb börtönbe vetett Losonczy a sajtó szabadságáról

Az egy év múlva koncepciós perben elítélt, Rákosi-börtöneiben 1951-54 között megtört Losonczy 1950. március 14-én nemcsak Rákosit dicsőítette, hanem becsmérlő megjegyzéseket tett a pár héttel azelőtt a koncepciós Standard-perben elítélt amerikai és brit üzletemberekre, Vogelerre és Sandersre is, akikről Mementó-sorozatunkban már írtunk korábban. Losonczy korábban a Szabad Nép főmunkatársa is volt, 1954-es szabadulása után a Magyar Nemzet újságírója lesz. A Nagy Imre-komány tagjaként, államminisztereként 1956 után is letartóztatják, és annak a Kádár Jánosnak a börtönében hal majd meg 1957-ben, akivel több alkalommal is, 1949-51 között és 1956 folyamán is azonos kormányban ült.

Losonczy ezt mondta 1950-ben: „A sajtószabadság megteremtését és intézményes biztosítását a felszabadulás tette lehetővé hazánkban, azoknak a győzelmes harcoknak eredményeként, amelyeket dolgozó népünk a Párt vezetésével folytatott. A Magyar Népköztársaságban a sajtó és a rádió nem kapitalista – tehát nem hazug - értelemben szabad. (…) A mi sajtónk és rádiónk az igazat írja és mondja. A mi sajtónk és rádiónk nem hazudik, nem csapja be és nem vezeti félre a népet, leleplezi azokat a manővereket, amelyek a belgrádi fasisztákat kommunistáknak, önzetlen népbarátnak, Vogelert és Sanderst jámbor kereskedőknek akarják álcázni.”

Az újságíróból lett államtitkár, Losonczy így folytatta: „Ezeket a nagy feladatokat csak úgy tudjuk megoldani, ha szüntelenül tanulmányozzuk példaképünket, a szovjet sajtót, és mindent megteszünk a szovjet tapasztalatok elsajátítására és követésére. (…) Márciusi ünnepségünkön mi, a magyar sajtó és rádió dolgozói megfogadjuk, hogy minden tehetségünkkel és erőnkkel szolgáljuk népünk felemelkedését, hazánk szocialista építését, békénk megvédését és egységesen, fegyelmezetten, forró szeretettel követjük ezen az úton vezérünket és tanítónkat: Rákosi Mátyás elvtársat.”

Zelk Zoltán is a szabadságot dicsőíti

Losonczy szavaira rímeltek Zelk Zoltán szavai 1950-ben. Zelk az írók nevében magasztalta a szabadságot, amit 1950-ben ért el a magyar nép és a magyar író. Később Zelk is börtönbe kerül, 1956 után három évre ítélik, de amnesztiával ő 1958-ban szabadul, ellentétben Losonczyval, aki ekkor már halott.  A Szabad Nép beszámolója szerint az Írószövetség a székházában rendezte meg az 1950. március 15-i ünnepélyét. Ezen Illés Béla, a frissen Kossuth-díjat kapott író mondott megnyitóbeszédet. A lap szerint „az ünnepi beszédet Zelk Zoltán tartotta s azt a következő szavakkal fejezte be: Petőfi örök időkre példát mutat a magyar íróknak és költőknek. Kövessük őt most, amikor valóravált, amit írt: megvalósult a magyar nép és a magyar író szabadsága.”

Déry Tibor író Fotó: null

Végül nézzük, hogy mi történt az utcán 1950. március 15-én! Szabad ünneplésről aligha lehetett szó, éppen ezért a kivezényelt fiatalokkal igyekezett a kommunista párt és a kormány megtölteni a közterületeket.

Az utcára csak az ifjúságot engedték

A Szabad Nép március 17-ei beszámolója szerint „ragyogó tavaszi napsütésben ifjúmunkások és a tanulóifjúság tízezrei vonultak szerdán délelőtt rendezett sorokban vörös- és nemzeti-színű zászlók erdeje alatt a Petőfi tér felé, ahol a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége ifjúsági nagygyűlést rendezett. A Petőfi-szobor talapzatánál két leány és két fiú állt díszőrséget. Zsúfolásig megtelt a Petőfi tér és a kék ég felé száll az ifjak ajkairól az indulók hangja. Időnként felzengett a hurrá: a Pártot, Rákosi Mátyás elvtársat éljenezték az egységes ifjúsági szervezet megalakítására készülő munkás- és diákfiatalok. A teret övező házak falán feliratok: „Előre a Párt zászlaja alatt a Komszomol példája nyomán az egységes ifjúsági szövetség megteremtéséért!” Hatalmas éljenzés fogadta az ünnepségre érkezett Farkas Mihály elvtárs honvédelmi minisztert és Vas Zoltán elvtársat, a Tervhivatal elnökét. A Magyar Írószövetséget küldöttség képviselte: Déry Tibor, Illés Béla és Veres Péter Kossuth-díjas írók.”

Csak megjegyzésül tesszük ehhez hozzá: utóbb börtönbe került a már említett Losonczy Gézán és Zelk Zoltánon kívül 1956 után Déry Tibor is. A Horthy börtöneiben 15 évet töltő Vas Zoltánt a Nagy Imre-kormány idején végzett tevékenységéért internálták 1956 után. Míg Vas, Déry, Losonczy és Zelk ellen a forradalomban játszott szerepük miatt indult eljárás, addig a Kádár-rendszer idején ritka kivételként Farkas Mihályt az ötvenes évekbeli elnyomás miatt ítélték el. Farkast már 1956. október 23., tehát a forradalom kitörése előtt letartóztatták, bíróság azonban csak 1957-ben hozott ellene ítéletet.