Ezrek járták meg a Sziklakórház termeit Budapest ostroma alatt és az ’56-os forradalom idején. Halomban álltak a holttestek, az amputált végtagoknak külön szobát kellett nyitni. A kórházat 300 főre tervezték, de szemtanúk szerint 650-700 embert is bezsúfoltak a termeibe a legkeményebb napokon. A múzeum vezetői azonban nem akarják sokkolni a látogatókat, így a vérfagyasztó jelenetektől megkímélik őket. Igaz, egy-egy leszakadt végtag, égési sérült így is utunkba akad, amíg a barlangrendszerből kialakított folyosókon és szobákban járunk. Bár a kórházban minden olyan, mint a forradalom idején, egy nagy különbség mégis akad: már nem érezni azt a szagot, amely a műtőkből és a kórtermekből áradt – mondta egy idős hölgy, amikor évtizedekkel a forradalom után újra a kórházban járt.
"Csak a szag nem a régi"
Fájdalomtól eltorzult arcú sebesültek hevernek a folyosók félhomályában, a szobákban lázasan dolgozó orvosokat látni, mindenütt az emberi szenvedés képei fogadnak minket. A közelmúltban hivatalosan múzeummá vált Sziklakórház nyomasztó labirintusában jártunk kameránkkal.
Utolsó vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor a bő 7 milliós havi fizetése mellett sem tudott sokat félretenni
Magyar Péter visszafizetett 9,2 millió forintnyi tartozást
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő gyerek, szexuális bűnözőknél, vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál?
Még a megszavazása előtt hozzányúlt a Tisza a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését célzó Alaptörvény-módosításhoz
Miért hisszük még mindig, hogy a gyermekek szexuális bántalmazása ritka jelenség?
Bóna Szabolcs bejelentette az Agrárkamara átvilágítását
Tarr Zoltán miniszteri biztost nevezett ki a közmédia átalakításához
Sem Budapesttől, sem a megyeszékhelyektől nem von el iparűzési adót a kormány
Milliárdos osztalékot vesz fel Sarka Kata és Szendrei-Rogán Cecília az olvasók nélküli bulvárlapjukból
Lentulai Krisztián bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
Védelmébe vette a Fidesz a lélegeztetőgép-bizniszt: „Támadás helyett inkább elismerés illeti a döntéshozókat”
Feladta a leckét Paks a Tisza-kormánynak
Óriás infografikán a focivébék legérdekesebb számai
Nem kérnek ELTE-n tanító kollégái Maruzsa Zoltánból
Tizennégy év fizetés nélküli szabadság után visszatér tanítani a volt oktatási államtitkár.