Az Apple, az Oracle, a Microsoft és az eBay mellett a British Telecommunications plc (British Telecom vagy BT) is pert indított a Google ellen. A BT azt állítja, az Android mobil operációs rendszer számos szabadalmát sérti.
|
|
A pert az USA Delaware államában indították, és hat szabadalom érintett. A BT szerint a Google Maps, a Google Music, helyfüggő szolgáltatások és az Android Market szabadalomsértő – áll a Guardian cikkében, mely Florian Müller szabadalmi bloggert idézi.
Ha a BT sikert arat, ez azt jelentheti, hogy a Google vagy az androidos mobiltelefon-gyártók kénytelenek lesznek jogdíjat fizetni a BT-nek minden androidos készülék után.
Márpedig ez drága mulatság lehet: az Android jelenleg a legelterjedtebb okostelefon-platform a világon, az eladott készülékek negyven százaléka androidos – negyedévente több mint negyven milliót gyártanak belőle. A Google már nyáron azt közölte, hogy naponta több mint ötszázezer androidos készüléket helyeznek üzembe.
|
|
| Fotó: AP |
Florian Müller szerint a BT továbbra is szeretne gyümölcsöző üzleti kapcsolatokat a mobilkészülék-gyártókkal, de úgy gondolja, hogy a jogai sérülnek, ezért pereli a Google-t magát.
Míg a Google ellen folynak a perek, több androidos cég támadja a keresővállalat ellenlábasait. A HTC és a Samsung például a Microsoft ellen lépett fel, miközben a Google jelentős licencdíjat is fizet a Microsoftnak.
A Google többek között azzal követ el szabadalombitorlást a vádak szerint, hogy alkalmazza az Apple iPhone és iPad esetében is használt Busuioc szabadalmi megoldást, ami a streaminget teszi lehetővé.
Ugyanezt a megoldást egyébként az Apple is használja, de nem tudni, hogy a cupertinoi cég a BT engedélyével teszi-e ezt, esetleg a BT úgy döntött, az Apple nem követ el szabadalomsértést, avagy jogvita van-e folyamatban.
Az mindenesetre sokatmondó, hogy az Apple a HTC ellen öt hónapja egy korábbi BT-szabadalom miatt indított pert, melyet 2008-ban szerzett meg a British Telecomtól.
.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm
Kihalás fenyegeti a szürke bálnákat és a kúposfejű delfineket »
Újra levegőben van a napelemes repülő, most Afrikába megy »

