Az ingyenes telefonálás ára

2012. május 02., szerda, 07:00 • Utolsó frissítés: 2012. május 02., szerda, 08:14
Szerző:


Címkék: ; ; ; ;

A telefonadó bevezetése még nagyobb tömegeket terelhet a legalábbis ebből a szempontból adómentes mobilozós alternatívák felé. Ingyenebéd ezúttal sincs, de olcsó menüztetést már most is könnyen találhatunk.

Egyelőre nem tudni, hogy a megkezdett percenként 2 forintos telefonadót miként kell majd értelmezni az ingyenes telefonálást biztosító flottás és családi tarifák esetében. Sőt, a héten akár még az is kiderülhet, hogy mégsem percalapú lesz. De előfordulhat az is, hogy 0 forintos percdíjra 2 forintnyi adó rakódik, és még az is benne van a pakliban, hogy az ilyen kedvezmények jelentik majd a hagyományos mobiltelefonálás egyetlen adómentes módját. Adómentes, de nem ingyenes, hiszen legyen szó akár az említett szolgáltatói kedvezményekről, akár a netalapú telefonálásról, fizetnünk mindenképp kell a társadalmunkat átjáró felesleges fecsegésért.

Okosmobilról okosmobilra

Az egyik legnépszerűbb ingyenes beszélgetést és üzenetküldést is biztosító alkalmazás az iPhone-ra és androidos készülékekere is elérhető Viber. A szoftvert az utóbbi rendszeren elérhető nyilvános statisztikákból számolva már több 10 millióan töltötték le. Nagy az esély tehát arra, hogy a szolgáltatásban megtalálunk néhány ismerőst, akit ingyen hívhatunk. Még jobb eséllyel indulunk az asztali gépes múltja miatt többek által használt Skype-ot telepítve.

Az ilyen VoIP szolgáltatásokhoz a jellemzően 50-150 ezer forint közt elérhető okostelefonon kívül még egy dolog biztosan kell: internet. Ha pedig valóban mobilként szeretnénk használni mobilunkat, és nem csak a lakásban mozogni vele, akkor egészen konkrétan mobilinternet-előfizetésre van szükségünk. Ennek megválasztásánál érdemes tudni, hogy mennyit fogyasztanak a VoIP alkalmazások.

Viberezni például percenként kb. 240 KB-os adatforgalommal jár, ami egy órás beszélgetés esetében 14 megát jelent. Ennél többel kell számolniuk a Skype-ot használóknak, az alkalmazás kb. 500 KB-ot fogyaszt percenként, tehát 30 megabájtot óránként. (A nokiás skype-olók viszont vigyázzanak: a számukra elérhető alkalmazás a hivatalos adatok szerint 3 megabájtot használ el percenként, tehát 180-at óránként.)

Ott repül az adatforgalom

Fotó:

Akár a Viber, akár a Skype, illetve bármilyen hasonló alkalmazás fogyasztását nézzük, jól látszik, hogy nagy valószínűséggel nem elég egy havi 10-50 megabájtos forgalmi keretet biztosító, olcsó mobilnetes csomag - még abban a nem túl életszerű helyzetben sem, ha a mobilnetet kizárólag VoIP telefonálásra használjuk. Egy 100 MB-os csomag már határeset, de a nyugodt használathoz - havi 4-5 órányi, VoIP alkalmazáson bonyolított telefonálással és némi böngészéssel számolva - 100 MB-osnál nagyobb mobilnetre érdemes előfizetni. Ez mindhárom magyar mobilszolgáltatónál legalább 500 MB-ot és havi 1990-2099 forintot jelent, ennyi költséggel tehát biztosan jár az ingyenes telefonálás. Jó hír viszont, hogy 500 megából - a használt alkalmazástól függően - akár havi 25-35 órát is lehet telefonálni, ez pedig szó szerint filléres percdíjakat eredményez.

Okostelefon nélkül, családban maradva

Legyen szó akár Viberről, akár Skype-ról, ezen megoldások használatára sokszor nincs lehetőség. Ennek oka a mobilnetes előfizetés hiánya mellett, hogy akár a hívó, akár a hívni kívánt fél oldalán hiányzik az okostelefon. A családi kedvezmények viszont - igaz, szűkebb körű ingyenességet biztosítva - mindenki számára elérhetők.

A legnagyobb hazai szolgáltató T-Mobile havonta 1067 forintot kér el a Családbarát kedvezménybe bevont telefonszámonként, melyért cserébe havi 100 órányi (tehát életszerű használatot feltételezve gyakorlatilag korlátlan) beszélgetést biztosít. A Telenornál ugyanez (elméletileg is korlátlanul) havi 1099 forintba kerül, de itt van egy olyan megkötés, hogy a bevont hívószámoknak ugyanazon ügyfélhez kell tartozniuk, barátok helyett tehát valóban rokonokra értelmezhető a telenoros megoldás. A Családi opció a Vodafone-nál a legolcsóbb, havi 990 forint, de az összeg hívószámonként “mindössze” 1000 percnyi ingyenes beszélgetésre ad lehetőséget. Bár a havi közel 17 óra - főleg az összes csoporttag hívására elosztva - a másik két szolgáltató ajánlatánál jóval korlátosabbnak tűnik, az átlagfelhasználók beleférhetnek a keretbe.

Ha a fentebb már említett havi 4-5 órás telefonálással számolva feltételezzük, hogy a felhasználó szempontjából rosszabb forgatókönyv valósul meg, tehát az ingyenes percekre is fizetni kell majd a 2 forintos adót, akkor a csomagok használatának költsége jelentősen, nem túl családbarát módon 50-60 százalékkal emelkedhet.
10 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:
2013. május 23., 23:34 noezmegmi

Sándor Szegfű: mert nem ismerik és jobban hangzik Sype, Viber meg ami divat csak kevesen gondolkodnak. Birka szellem mennek a tömegben. Nokia is hanyagolta a Sip klienst a symbian rendszerből :(
Vilmos Dolor: milyen szinten? mezei halandóknak igen, nagy ill politikusoknak kötelező gyakorlat.

2013. május 23., 23:14 noezmegmi

van sokkal olcsóbb is a " http://www.mobilevoip.com/ " oldalon van 12 Voip szolgáltató akit végig lehet nézni kinek jobb az ajánlata és lehet a symbiánra is klinest találni, nem olyan mint ami kimaradt a nokiából, de jobb a semminél. Kedvencem a MegaVoip : https://www.megavoip.com/rates#letter-H aki nem akar külföldit annak a magyar Neophone.hu vagy a http://web.macrogate.hu/lakossagi_ugyfelek/arlistaink/premium ezeket használom sajnos nincs saját nokia kliensük. Oda a Nimbuzz ami engedi a Other Sip http://www.nimbuzz.com/en/

2013. január 4., 13:35 Tóth Tamás

a mobilnet leforgamozható keret kiszámolásánál érdemes elgondolkodni, hogy mennyit telefonálunk wifi közelből, mert bizony olyankor a voip is tudja az elérhető wifit használni a leforgalmazható mobilnet keret helyett

2012. május 2., 23:00 krisz3283

Hát persze, jól ki van ez is találva! :P
http://kmdholding.com/hudczce

2012. május 2., 15:32 Kappa

Felhívnám mindenki figyelmét a Vodafone szabályozására: "Az internet-alapú hangátvitelt (VoIP) nem használhatod a következő tarifacsomagokkal: Vodafone Martix 1, Matrix 2, Matrix 3, Matrix 4." http://www.vodafone.hu/lakossagi/telefonok-tarifak/tarifak/elofizeteses/matrix

További 5 hozzászólás megtekintése »
Véleménye van? Ossza meg velünk!


Az ingyenes telefonálás ára




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
HIRDETÉS
Most erről beszélnek

L4z4: „Ezen az oldalon nem működik semmi.” » Bestseller elektronikus könyvek ingyen, legálisan, óránként frissülő listával


norabalazs94: „olvasni jó!!!!!!!!!!!!!” » Bestseller elektronikus könyvek ingyen, legálisan, óránként frissülő listával


Balázs Csaba: „Én mindig innen rendelek: http://emobi.hu” » Titkosügynökök mobiltokja

Nem kell letölteni: ez a funkció eleve benne lesz az iOS 8-ba

Nem kell letölteni: ez a funkció eleve benne lesz az iOS 8-ba

Az, hogy az Apple együttműködik egy közkedvelt app mögött álló céggel, előrevetíti, hogy egy remek funkció kerül mobil operációs rendszere...

még több hír »
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X