Roxytól Coldplay-ig: Brian Eno, a trendtervező

Két divatdiktátor, Bryan Ferry és Brian Eno a hetvenes évek elején megszabta a következő évtizedek popesztétikáját: a punktól, az új hullámon át, az új romantikusokig, és vissza a rock and roll gyökeréig. A wan2 most egy klasszikus Roxy Music lemez nyomán bemutatja Eno produceri munkásságát. Új kreációját pedig a Coldplay mutatja be hamarosan Budapesten is.

Roxy Music
For Your Pleasure (1973)
E.G. Records
42 perc 8 szám

Az érzékek birodalma

Ha egy modellügynökségre jelentkezel, nem árt, ha ismered a Roxy Music munkásságát. Ha ügynökséget nyitsz, akkor sem árt, és akkor sem, ha csak alkalmazásban állsz a cégnél. Ha pedig egyáltalán semmi közöd sincs a divatszakmához, és ha Lakatos Márk ruhakölteményei alapján nem is érdekel, mit is hajt végre egy stylist, akkor egyenesen kötelező megismerned a Roxy-t.


A pop Oscar Wilde-ja, Brian Ferry ’72-ben úgy nyilatkozott, a zenekar tagjai amatőr lelkesedéssel állnak hozzá a dolgokhoz, és amíg ezt képesek megőrizni, addig minden rendben lesz. Amatőrök sosem voltak, sőt, többen a tagok közül klasszikus képzettséggel rendelkeztek, ami pedig a lelkesedét illeti: az végig megvolt, így a RM az art-poptól, a diszkó és soulpop felé ívelő életműve (szinte) hibátlan.

Extravagancia, extremitás, trendérzékenység, dizájn és nők minden mennyiségben. Ez volt a RM, akik lemezborítóikon előszeretettel szerepeltették a kor legfelkapottabb modelljeit, így Kari-Ann Muller, (Roxy Music, 1972), Amanda Lear (For Your Pleasure, 1973), Eveline Grunwald és Marilyn Cole – Ferry barátnője és 1973 Playmate-je - (Stranded, 1973), Constanze Karoli – a Can tag Michael Karoli testvére – (Country Life, 1974), Jerry Hall (Siren, 1975) mutatták meg magukat.

A hetvenes évek elején járunk. A Gasboard nevű R&B produkcióból lelécelt, vájárkölök Ferry megérkezik Londonba, körülnéz és rátalál Andrew Mackay szaxofonosra, Phil Manzanera gitárosra és Paul Thompson dobosra, meg persze nem utolsósorban Brian Enóra, a zseniális szintetizátor alkimistára, akiről később még lesz szó.

Most ott tartunk, hogy a két alfahím (Ferry és Eno persze), mint két gőgös páva egymásnak feszül, feldúcolja magát, ellenáll ugyan, de megpróbálja összefércelni minden divattrendek felett álló, pazar színorgiájú szonikus szövetét. A For Your Pleasure-ön felfeslésnek még nyoma sincs, bár a textúra korántsem egynemű. Akad itt űrrock, avantgarde, fülbemászó pop, jazzes szárnyalás, szürreális, atonális kavargás, gospel kórusért kiáltó soul-pop.

A Roxy Music Brian Enóval még 1972-ben.
A felvétel végén Eno analóg szintetizátora elszabadul...

Az a hangszerarzenál, amivel ezt a luxuskategóriás vásznat megfestették (zongora, Hohner piano, mellotron, VCS3 szintetizátor, oboa, szaxofon, Farfisa elektromos orgona, gitárok, dobok), azok a néhol ellebegtetett (For Your Pleasure) máskor lidércesre vett (In Every Dream Home a Heartache, The Bogus Man) effektek melyekkel kihímezték, az a hangszeres teljesítmény, mely a barokkos oboakísérettől (Strictly Confidential), a funky-san lüktető dob+basszus játékig, a remekbeszabott kórusoktól (Grey Lagoons), a klasszul, sodró szaxi és herfli szólókig (ugyanitt), na meg Manzareana hol hendrixesen gerjedő, hol pszichedelikus virgáitól (In Every Dream Home a Heartache), a beatig terjed, több zenészgenerációnak adott muníciót. Ahol pedig mindez együtt áll, egymást kiegészíti és átjárja, abból meg olyan egyszerre dekadens és önfeledt art-popdal született, mint a Do The Strand. A RM úgy retro, hogy közben futurisztikus. Az In Every Dream Home a Heartache-ben együtt szól a korai, füves Cream és a késői Pink Floyd. Ahogy Ferry varieté stílusában a Beauty Queen megszólal, na ott minden cirádában Morrissey motoszkál, értsd úgy, Moz jócskán merített a manírokból. A Roxy Music mindenkire hatott, Bowie-ra ugyanúgy, mint a Talking Heads-re, vagy épp a Radioheadre. A For Your Pleasure után a magát mellőzöttnek érzett Eno kilépett, a szintizseni később megalkotta az ambientet. Producerként pedig olyan zenekaroknak mondta meg merre, hány óra, mint például a U2. Az Enóval felvett ’91-es Achtung Baby, nemcsak az ír négyes egyik legfontosabb albuma, de a Nevermind mellett a kilencvenes évtized legmeghatározóbb alkotása is.

 Brian Eno, akár mezei közreműködőként jegyzik is nevét a borítón, akár társ vagy teljes jogú producerként, nagyot gurított mindig és mindenhol. A következőkben a teljesség és a fontosság igénye nélkül felsorolunk, néhány fontos munkáját!