Vodafone
Vodafone

Nem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb technológiai előrelépése az IoT megszületése. Az Internet of Things, avagy a „Dolgok Internete” szép lassan az élet minden területére beszivárog, a hétköznapoktól kezdve a cégek működésén át egészen a nagyvárosok igazgatásáig. De hogy is kezdődött az egész?

Az Internet of Things 2013-ban, a vezeték nélküli internet, a mikro-elektromechanikai rendszerek és egyéb modern technológiák találkozásából jött létre. Maga a koncepció azonban - miszerint különféle elektromos készülékek az interneten keresztül kommunikálnak - már a 80-as években megszületett, egészen pontosan 1982-ben, amikor is egy amerikai egyetemen létrehozták az első „okos” üdítőautomatát, ami folyamatos jelentést küldött a készletéről illetve az újonnan feltöltött italok hőmérsékletéről.

A technológia azóta mamutléptekben fejlődött, olyannyira, hogy IT körökben manapság az IoT az egyik legmenőbb buzzword. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre több tech-vállalat ”lép ki” a szerepéből, és fejleszt más területekre saját márkás okoseszközöket, melyek a legkülönbözőbb módon teszik kényelmesebbé az emberek mindennapjait.

Ilyen például a Welt okosöv, amely kinézetében nem különbözik ugyan a hagyományos övektől, ám funkciójában annál inkább. Többek között folyamatosan figyeli viselője étkezési szokásait, derékméretét illetve a megtett lépések számát. Az összegyűjtött adatokat egy külön erre a célra fejlesztett appon keresztül közli, illetve felhívja a figyelmet az esetleges túlevésre, ami az elhízás egyik fő oka. Emellett segít egyensúlyban tartani a testmozgást és a pihenést, így igen praktikus választás lehet az egészségtudatos emberek számára.

Hasonló eset a Vodafone Smart Summer kollekciója. A telekommunikációs cég idén nyáron mutatta be az okosfürdőruha, -gyereksapka, -utazótáska triót, melyek mindegyike a családi strandolást igyekszik kellemesebbé és biztonságosabbá tenni. A bikini és a fürdőnadrág jelez, ha napozás közben az UV sugárzás veszélyes szintet ér el, a sapka figyelmezteti a szülőt, ha a gyerkőc elkóborol a strandon, az okos utazótáska pedig az elveszett poggyászok megkeresésekor lehet hasznos.

Okos szerverhűtés és forgalomfigyelés

A Dolgok Internete a hétköznapok kényelmesebbé és egyszerűbbé tétele mellett jóval nagyobb problémákra is megoldást nyújt. A Google például az óriási szerverparkjainak energiaoptimalizálásához és hűtéséhez hívta segítségül a technológiát. (Ez utóbbi az ilyen méretű vállaltoknál akkora kihívást jelent, hogy a Facebook az Északi-sarkkörhöz épített szerverállomást.) A keresőcég egy kevésbé nomád megoldást választott – energiafogyasztásukat a DeepMind elnevezésű mesterséges intelligencia menedzseli, mely segítségével a hűtés költségeit 40 százalékkal csökkentették, a teljes energiafogyasztás pedig közel 15 százalékkal lett kevesebb.

És ez még nem minden! Aki már járd Thaiföldön, az biztos tudja, hogy a forgalomra vonatkozó szabályokat tekintve igencsak szabadelvűek az ottaniak (értsük ezt a lehető legrosszabb értelemben), aminek köszönhetően a többórás dugó az utakon mindennapos jelenségnek számít. Ezt igyekszik orvosolni a Thaiföldi Autópálya Felügyelet által telepített BlipTrack, az első olyan IoT-technológián alapuló közlekedési platform, amely segít megtalálni csúcsidőben a legrövidebb útvonalat. A rendszert rögtön be is dobták a mélyvízbe, ugyanis az első teszteket az áprilisi, thai újévet ünneplő fesztivál alatt végezték Bangkokban, amikor nem ritka, hogy több millióan vannak az utakon. A platform sikeresnek bizonyult, az eredmények szerint a forgalom számottevően csökkent, ezért az autópályafelügyelet már a rendszer kiterjesztésén dolgozik.

 



Az oldalon elhelyezett tartalom a Vodafone Magyarország Zrt. közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.