CYEB
CYEB

Honnan tudhatja egy cég, hogy energiaszolgáltatója megbízható, stabil, nem hagyja cserben? Mit várhatunk el ügyfélként energiakereskedőnktől? Szakértő válaszokat kértünk a szabadpiaci energiavásárlásban érdekelt kkv-k legfontosabb kérdéseire.

Az energiapiac liberalizációja óta közel 130 cég „próbálkozott” földgázkereskedéssel. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfrissebb táblázatából ugyanakkor jól látszik, hogy igencsak dinamikusan alakul az engedélyezett szolgáltatók listája. Jelenleg mintegy 40 cégtől lehet gázt vásárolni. A villamos energia-kereskedők listájában már kisebb a mozgás. A tavalyi évben számos energiakereskedő tűnt el, vagy vonták vissza engedélyét, így szolgáltatót váltani csak megfontoltan érdemes.

A CYEB szakértői szerint a következő szempontokat mérlegeljük szerződéskötés előtt:

Válasszunk pénzügyileg kiegyensúlyozott partnert

Számos előnye van annak, ha a választott szolgáltató egyszerre villany- és gázkereskedő is. Ez önmagában még nem garancia a megbízhatóságra, de jelezheti a szolgáltató, mint vállalat kiegyensúlyozottságát, diverzifikált működését, ráadásul komplexebb megoldásokat is igénybe tudunk venni tőle.  

Szerződéskötés előtt tájékozódjunk a szolgáltató pénzügyi helyzete felől, kérjük ki az előző évek pénzügyi adatait. Ha esetleg nem kapjuk meg közvetlenül a partnerjelölttől, mondjuk titoktartásra hivatkozva, akkor is megéri valamelyik céginformációs szolgáltatótól (ilyen a Bisnode, vagy az Opten) bekérni az adatokat, cégminősítést.

Nézzünk a dolgok mögé: egy nagy multinacionális vállalat látszólagos stabilitást tükröz és automatikusan megbíznak benne az ügyfelek. Pedig könnyen lehet, hogy hiába működik komoly ügyfélszámmal és akár nyereségesen is a hazai leányvállalat, ha az anyacég évek óta veszteséges.

A Tigáz kivonulása a piacról például – mely sok vállalkozást hozott kiszolgáltatott helyzetbe – sokakat meglepett. Pedig, ha valaki megnézte az eredményeiket, azokban kódolva volt, hogy a magyar cég milliárdos veszteségeit a tulajdonos ENI – mely a világ egyik legjelentősebb energetikai vállalata – nem fogja finanszírozni.

Ha a pénzügyi instabilitás még kedvezőtlen külső körülményekkel is párosul, akkor katasztrofálisak lehetnek a következmények. Az idei kemény tél Romániában három nagy kereskedő céget vitt csődbe, melyek a teljes szabadpiaci energiakereskedelem mintegy 10 százalékát biztosították.

Van-e elegendő tartalék?

A pénzügyi adatok mellett a megbízhatóság másik fontos mutatója, hogy választott energiaszolgáltatónk tárol-e a téli időszakra földgázt. Az elmúlt években nem volt rá példa, hogy elzárták a gázcsapokat, de az orosz-ukrán viszony instabilitása okozhat átmeneti problémákat. Egy felkészült szolgáltatónak a téli fogyasztási időszakra minimum 2-3 hetes tárolt gázmennyiséggel kell rendelkeznie. Érdemes a leendő energiaszolgáltatótól az ezzel kapcsolatos nyilatkozatot elkérni.

Miért fontos a szolgáltató stabilitása és függetlensége?

Amikor egy energiakereskedő csődbe megy, akkor a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal egy ún. végső menedékest jelöl ki vevői számára. Akik nem maradnak áram vagy gáz nélkül, de kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. A legtöbb bedőlés ugyanis éppen akkor történik, mikor az energiaárak a legmagasabbak. Így többnyire csak veszteségek árán tudnak a cserbenhagyott vállalkozások gázt vagy áramot vásárolni.

A szolgáltatók ajánlataiban ma már gyakran megjelennek az energián kívül energiahatékonysági megoldások is. Célszerű azonban átgondolni, vajon az erőművekkel is rendelkező energiakereskedőnek valóban érdekében áll-e, hogy ügyfele kevesebbet fogyasszon.  

Legyen a szolgáltató proaktív

A vállalkozások beszerzési igazgatójának az a fő feladata, hogy amikor energiát vásárol, az egységárra koncentráljon és a lehető legjobb ajánlatig alkudozzon. A jó egységár mellett ugyanakkor a fogyasztott mennyiség is lényeges.  

Fontos, hogy az árversenyt megelőzze a teljes energetikai mérleg elemzése, ebből derül ki ugyanis, hogy mennyi elektromos energia, vagy földgáz beszerzése szükséges a vállalkozás számára. A jó energiaszolgáltató közreműködik a komplex energetikai mérleg elkészítésében.

Egy komoly energiakereskedőre nem jellemző, hogy beeső e-mailre dolgoz ki válaszajánlatot. Ilyen szolgáltatóval ne is szerződjünk!

Egy megbízható, proaktív kereskedő mérnökei először egy személyes látogatás és helyszíni felmérés alapján feltérképezik az ügyfél komplex energetikai igényeit és ez alapján javaslatot tesznek a beszerzendő tételekre. Majd árakat ajánlanak ezekre a megalapozott mennyiségekre.

Az árkalkuláció a betárolt, korábban már lekötött energia beszerzési költségei és a tőzsdei előrejelzések alapján alakulnak, adott időszakban. Kiderülhet, hogy nem érdemes rögtön megvenni egy nagyobb energiamennyiséget, de az is, hogy olyan olcsó az energia a tőzsdei mozgások miatt, hogy rögtön 2-3 évre előre érdemes bevásárolni.  

Energiahatékonyság növelése

Fontos szempont, hogy milyen megoldásai vannak az adott szolgáltatónak az energiahatékonyság növelésére. „Az egyik ügyfelünk 15 GWh évi villamosenergia felhasználása helyett ma már csak 10 GWh-t fogyaszt, változatlan termelési érték mellett. Éves szinten ez mintegy 400 ezer euró megtakarítást jelent. Ezt a mennyiség-csökkentést 5 évnyi folyamatos, közös munkával értük el” - mondja Szebeni Márton a CYEB Energiakereskedő Kft. egyik tulajdonosa. „Ezért mindenkinek azt javaslom, hogy keressen olyan szolgáltatót, aki komplex megoldást tud nyújtani, vagyis csökkenteni tudja a fogyasztást és kedvező egységárakat is biztosít.

Olyan szolgáltatót keressünk tehát, aki havi riportban tájékoztat az energiafelhasználásunkról és azokról a potenciális megtakarítási lehetőségekről, amelyekkel versenyképességünket fokozhatjuk.

Miért kell jó ügyfélkapcsolati rendszer?

Azt gondolnánk, ha a szerződéseket egy évre kötjük az energiaszolgáltatóval és nem történik különleges változás, akkor nincs is szükségünk közvetlen kapcsolatra a kereskedőnkkel. Pedig a személyre szabott ügyfélkontakt, melyet bármikor elérhetünk, hasznos lehet kritikus helyzetben. Váratlanul persze nem fordul elő, hogy be kell kötni egy új telephelyet vagy mérőt kell cserélni, de bizonyos energiaszolgáltatási zavaroknál (például középfeszültségű transzformátorok) az energiaszolgáltató át tudja venni az elosztói feladatokat, és ha megfelelő az ügyfélkapcsolat, akkor 4 órán belül megkezdi a hibaelhárítást.

A hatékonyan működő, laposabb szervezettel bíró kereskedők rugalmasabban tudnak alkalmazkodni az ügyfelek kéréseihez és gyorsabban tudnak üzleti döntéseket hozni, mint a bonyolult struktúrájú nagyvállalatok. „Egy partnerünk komoly megrendelést nyert el a Mercedesnél, ezért jelentősen megnövekedett az eurós bevétele. Azzal fordult hozzánk, hogy szeretné az energiaszámláját mostantól euróban fizetni. Továbbá, ha már úgyis módosítjuk a számlázási feltételeket, szeretné, hogy az új számláját az általa megtervezett egyedi számlaképpel kaphassa meg.

Másnapra az asztalán volt az átállással kapcsolatos javaslatunk – említ egy konkrét példát Priegl Gábor, a CYEB Energiakereskedő Kft. üzletfejlesztési igazgatója

Az ideális energiakereskedő legfontosabb ismérvei
  • Dedikált ügyfélmenedzsment, 7/24 órás elérhetőséggel
  • Pénzügyi stabilitás, pénzügyi eredményesség
  • Rendelkezzen megfelelő mennyiségű tárolt földgázzal
  • Tudjon valós segítséget nyújtani energiahatékonysági kérdésekben
  • Legyen független a termeléstől, vagyis érdekelt a vásárlók energiahatékonyságának javításában
A vállalkozások energiamegtakarítási lehetőségeivel összefüggő esettanulmányokat a CYEB weboldalán itt olvashat. A CYEB által készített esettanulmányokat és elemzéseket főként az évi 250 millió forintnál nagyobb árbevétellel rendelkező cégek döntéshozói tanulmányozhatják haszonnal.


Az oldalon elhelyezett tartalom a CYEB Energiakereskedő Kft. közreműködésével jött létre, előállításában a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.