FHB Bank
FHB Bank

Akár több millió forintos személyi kölcsönt is lehet igényelni, s azt bármire elkölteni. Igaz, a bankok csak arra adnak pénzt, ami nem sérti a felelős hitelezésről szóló kormányrendeletet, valamint a saját belső kódexüket.

Adsz kölcsönt? Csaknem 5500 éve is elhangzott már e kérés, legalábbis David Graeber antropológus szerint. Méghozzá két sumér között – állítja a London School Of Economics professzora a 2011-ben publikált, Debt: The First 5000 Years című könyvében. A kérés valószínűleg teljesült, hiszen a tudósok attól számítják a hitel létezését. Amelynek az akkori viszonyok közepette meglehetősen magasan, 20 százalékban megállapított kamata attól kezdve nem kevesebb, mint kétezer éven át nem változott. Az időszámítás kezdete körül megalakuló Római Birodalomban már valamivel olcsóbban, 6-12 százalék közötti kamattal lehetett kölcsönhöz jutni. E szinttől nem lehetett eltérni, hiszen ezt az értéket a derék rómaiak törvényben rögzítették.

Bár a mai kamatokat már a piaci viszonyok alakítják, első ránézésre meglepő, hogy több mint kétezer év múltával is hasonló szinteken lehet személyi kölcsönökhöz jutni Magyarországon. E hitelfajták előnye, hogy azok általában szabad felhasználásúak, azaz bármire elkölthetők. Igaz, azért a hazai bankok sem adnak mindenre pénzt, például fegyvervásárlásra, vagy ami közerkölcsöt, jogszabályt sértene. Már csak azért sem, mert be kell tartaniuk a felelős hitelezésről még 2009 végén elfogadott kormányrendeletet, illetve saját belső kódexüket.

Más a helyzet a rendkívüli kiadásokkal. Mondjuk, tönkremegy egy háztartási gép, nem is beszélve a csőtörésről vagy viharkárról, amelyek okozta károk helyreállíttatása egy átlagos magyar családra jelentős anyagi terhet róhat. Ilyen célokra azonnal kell a gyors pénzügyi megoldás, mint például a személyi kölcsön.

Ugyanúgy, mint az előre tervezhető célok megvalósításához. Például egy régóta dédelgetett nagyobb, akár Európán kívüli nyaralásra, vagy arra, hogy gyermekünk esküvőjét méltó körülmények között bonyolítsuk le. Vagy lakásunk berendezéséhez, a régi bútorok lecseréléséhez. Esetleg ahhoz, hogy megvásárolhassuk a kiszemelt autót, amire kizárólag a megtakarításainkból, havi jövedelmeinkből nem futná.

Magyarországon egyre népszerűbbek a személyi kölcsönök. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017 júniusában 51 százalékkal több személyi kölcsönt tartott nyilván, mint egy évvel korábban. E hitelfajtából nemcsak többet vesznek fel, hanem nagyobb értékben is: a 770 ezer forintos átlagos folyósított hitelösszeg 25 százalékkal (azaz mintegy 150 ezerrel) volt magasabb az idei év első felében, mint a tavalyiban, annak ellenére, hogy a bankok nem lazítottak a feltételeken – mint arról a jegybank kérdésére beszámoltak. A személyi kölcsönök megugrása mögött az FHB Bank szakértői szerint a kiskereskedelmi forgalom gyorsulása és a bérek erőteljes növekedése állhat. A pénzügyi válság bizonytalan évei után a háztartások nem csupán a fogyasztásukat növelik, hanem utazásra, szórakozásra, műszaki cikkek vásárlására ismét egyre többet adnak ki. S a várhatóan 10 százalék feletti reálbér-növekedés, az előző hónapokban sokéves csúcsra ugró fogyasztói bizalom és a háztartások pénzügyi vagyonának meredek növekedése a következő hónapokban tartósan magas szinten tarthatja a kiskereskedelmi forgalmat, így a fogyasztási hitel keresletet is.

Az FHB ügyfelei például átlagosan 1,1 millió forintos személyi kölcsönt igényelnek, általában 3-4 éves futamidőre, amit jellemzően továbbra is autóvásárlásra, lakásfelújításra, pihenésre, fogyasztási cikkek vásárlására fordítanak, bár egyre többen veszik igénybe azt korábbi, drágábban felvett különféle hiteleik kiváltására is. A legtöbb hiteligény változatlanul a fővárosból és Pest megyéből érkezik a bankhoz, de országosan is egyre népszerűbb ez a hitelfajta.

 

Abban, hogy a személyi kölcsönök az FHB Banknál az MNB által mért átlagnál jobban megugrottak 2016. július és 2017. június között, nagy szerepe lehet a bank által felgyorsított hitelbírálati folyamatnak. Nevezetesen annak, hogy az FHB-ban akár 4 órán belül elbírálják az ügyfél által benyújtott hitelkérelmet, legyen szó akár a saját, akár más banknál számlát vezető ügyfelekről. Amennyiben az előírt feltételek teljesítése mellett nem teljesíti ezt a vállalását a bank, úgy a kérelmező részére nem számítanak fel folyósítási jutalékot. Szakértőik szerint a kedvező kamatok és a gyors ügyintézés mellett azért is egyre népszerűbb a személyi kölcsön, mert akár több millió forint igényelhető ingatlanfedezet nélkül, hiszen maga a banknál vezetett számlára érkező havi jövedelem a visszafizetés biztosítéka. Kezes sem kell, adóstárs bevonása pedig lehetséges, de nem kötelező. Az ügyfelek általában akkor vonnak be adóstársat, ha egyedül nem felelnek meg a jövedelemi feltételeknek. A kölcsönök futamideje minimum 2, maximum 7 év, a teljes hiteldíj mutató pedig 7,32- 21,04 százalék.

Ha meg szeretné tudni, céljaihoz mennyi személyi kölcsönt, milyen feltételekkel vehet fel, ezt az alábbi kalkulátor használatával megteheti: https://www.fhb.hu/szemelyikolcson_kalkulator

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Bank a bírálat jogát fenntartja. Részletekért és feltételekért látogassa meg a www.fhb.hu honlapot, vagy az FHB bankfiókjait.



Az oldalon elhelyezett tartalom az FHB Bank megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.