HVG Extra A Nő
HVG Extra A Nő

Személyiségfejlődésünk egyik mérföldköve, amikor képessé válunk arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy ez mi fán terem, és pontosan hogyan ismerünk rá.

A hivatalos definíció szerint a komfortzóna azon viselkedésminták összessége, amelyek között az egyén szorongásmentesen tud mozogni, és anélkül tudja megválasztani cselekvéseit, hogy különösebb kockázatot vállalna. Hétköznapi nyelven arról a jól bevált (élet)módról van szó, ahogy eddig is éltük az életünket. Ahol a tudatalattink biztonságban érzi magát, mert ösztönösen tudja, hogy ha eddig nem ért baj bennünket, ezután sem fog. Csakhogy tudatos részünk nem mindig elégszik meg ezzel. Változtatni, fejlődni akar. Olyan dolgokat elérni, amelyekhez eddig nem fért hozzá. Ez néha bizony kellemetlenségekkel jár. Kérni kell, kockáztatni, merésznek lenni, kísérletezni, ismeretlen helyzetekbe kerülni – ezek ellen a tudatalattink sokszor riadtan tiltakozik. Miért kérnél fizetésemelést? Eddig sem kértél, és még megvan az állásod, hát csak maradj a fenekeden, és hallgass! Miért hordanál rövid szoknyát? Örülj neki, hogy eddig nem erőszakoltak meg az utcán, úgyhogy ezután se kockáztass! A tudatalattink nem számol azzal, hogy mit nyerhetünk a kockáztatással, a tudatunk viszont igen – állítja Kurz Enikő pszichológus. Fontos, hogy tisztában legyünk a komfortzónánk létével, és felismerjük, amikor működésbe lép, mert úgy könnyebb lesz legyőzni azokat a hatásokat, amikkel a komfortzónába visszavágyó tudatalattink hátráltat bennünket. Puszta jóindulatból működik ez az ösztön – biztonságban akar tudni minket. Ha viszont hallgatunk rá, és kizárólag biztonságra törekedve mindent ugyanúgy teszünk, mint eddig, akkor a dolgok ugyanúgy fognak működni, ahogyan eddig. Akkor is, ha már nem ezt akarjuk. Gazdagabbak akarunk lenni? Sikeresebbek? Csinosabbak? Változtatni szeretnénk? – akkor bizony ki kell lépni a komfortzónából.

Honnan, hová?

Mindannyiunknak van úgynevezett mentális térképe. Képzeljünk el egy kört, ez a komfortzónánk, ahol biztonságban érezzük magunkat – magyarázza A. Németh Péter outdoor tréner (aki zömmel a természetben szervez „kalandaktivitásokat” csapatépítési célból). Ezt öleli körül egy másik kör, az úgynevezett stretch zone – ez rugalmas, lehetőségekkel teli, de „stresszesebb” zóna, amelyet a harmadik kör – a pánikzóna – övez. A középső kör az a terület, amelyben nem mozgunk otthonosan. Ahol sem emocionálisan, sem mentálisan, sem szociálisan nem érezzük magunkat igazán biztonságban. Ebbe a zónába a környezetünk megváltozásának segítségével, ismeretlen helyzetek és szituációk által juthatunk át a legkönnyebben. Ide kerülünk akkor is, ha olyan feladatot kell végrehajtanunk, amelyről azt gondoljuk, nem értünk hozzá, nem vagyunk képesek megoldani. És ide tartoznak azok az új dolgok is, amelyek felé félelemmel, vagy legalábbis vegyes érzelmekkel közelítünk. Leginkább tehát a változások azok, amelyek lehetővé teszik az átjárást az egyes zónák között, amelyek határait mi magunk változtathatjuk, tolhatjuk kifelé – bátorságunktól függően. Valójában nincs más dolgunk, mint adott szituációban felismerni, hogy a komfortzónánk határához érkeztünk. Amikor a vágyott cél érdekében valami olyasmit kellene tenni, ami eddig nem volt szokásunk (kérni valamit, lemondani valamiről, új kapcsolatokat keresni, megpróbálkozni valamivel, amiben eddig nem volt tapasztalatunk, kipróbálni valami ismeretlent), rögtön izzadni kezd a tenyerünk, görcsbe rándul a gyomrunk, remeg a térdünk, gombóc keletkezik a torkunkban, elfog a félsz. Jobb esetben legyűrjük ezt a félelmet, rosszabb esetben engedünk neki, és úgy döntünk, hogy „nem ér az egész ennyit”. Ez az a pont, ezt érdemes elkapni! Itt nem szabad megfutamodni – mondja A. Németh Péter. Ha engedjük a tudatalattinknak is megtapasztalni, hogy akkor is „életben maradunk”, ha olyasmit teszünk, amit elsőre kényelmetlennek érzünk, azaz egyre kijjebb toljuk komfortzónánk határait, azzal egyenes arányban növekszik a magabiztosságunk és az önbizalmunk is.

Ha nem érezzük kényelmetlenül magunkat, az azt jelenti: nem vállaltunk elegendő kockázatot. Tegyük feljebb a lécet, és nézzünk farkasszemet a számunkra kellemetlen, kényelmetlen helyzetekkel! Igazi kaland a kilépés a mindennapi rutinból.

Kicselezett komfortzóna

Vannak kevésbé egyértelműen felismerhető esetek is. Az, hogy nem tudjuk levetkőzni bevált rossz szokásainkat, szintén a komfortzónánk működésének tulajdonítható – mondja Kurz Enikő. Ez érhető tetten például a fogyókúrázóknál ismert jojóeffektusban: elszántan akarjuk, hogy csinosabbak, kívánatosabbak, egészségesebbek legyünk, tudatalattink azonban valamiért védelmi pozícióba helyezkedik. Így amikor először fütyülnek utánunk az utcán, vagy először flörtölnek velünk a munkahelyünkön, akkor védekező ösztönünk működésbe lép, és azonnal vissza akar taszítani minket abba a bevált, biztonságos állapotba, ahol nem voltunk „fizikai veszélyeknek” kitéve. Ha a fizetésemelés kérése előtt remeg a térdünk, viszonylag könnyen felismerjük, hogy ez bizony a kényelmi zónánk elhagyása miatt érzett félelem. Ugyanakkor ha késő este a tévé előtt elmajszolunk egy zacskó chipset, nem feltétlenül tudatosul bennünk, hogy a tudatalattink így próbál visszaterelni minket a biztonságos, megszokott rendbe, mert fenyegetve érzi magát a vonzóbb külsőnk miatt. A fogyókúrázók zöme lélekben akkor is duci marad, ha megtörtént a fizikai átalakulás. Tudat alatt nem érzik jól magukat új formájukban, még ha tudatosan erre vágytak is. No de akkor mi a teendő? Hogyan tudjuk megváltoztatni szokásainkat, vagy megőrizni a nehezen elért vágyott állapotot? Egyszerűen képzeljük el apró részletességgel, mit szeretnénk! Vizsgáljuk meg pontosan, hogyan viselkednénk abban az állapotban, amikor elértük a célt. Ha nehéz ezt elképzelnünk, keressünk valamilyen követendő példát, és figyeljük meg, hogyan viselkedik valaki más abban a helyzetben, amiben mi szeretnénk lenni. Ha rátaláltunk a keresett viselkedési formára, ne várjunk vele céljaink teljesüléséig. Kezdjünk el azonnal úgy viselkedni! Ami viszont a legfontosabb: mindeközben érezzük is jól magunkat! Ha továbbra is szorongunk, félünk vagy közönyösek vagyunk, csak még mélyebbre ássuk magunkat a komfortzónánkban. Azonosítsuk, hogy a rossz érzés a kényelmi zónánk felesleges vészjelzése, lépjünk túl rajta, és élvezzük a helyzetet úgy, ahogy akkor élveznénk, ha már elértük volna a vágyott célt!

Apró lépések

-Hogy megtapasztald, milyen az, amikor kilépsz a komfortzónádból, tégy apró, ártalmatlan lépéseket, amik épp csak egy kicsit mozdítanak ki a megszokásból!
-Sétálj haza mindennap más útvonalakon, olyan zugokat fedezve fel a környéken, amiket sosem ismertél!
-Csinálj valamit egyedül, amit inkább csak társaságban tudnál elképzelni – menj el egyedül moziba vagy étterembe!
-Kóstolj meg új ételeket!
-Menj el otthonról smink nélkül, ha mindig sminkeled magad, vagy sminkelj, ha nem szoktál!
-Vegyél fel olyan ruhadarabot, amit nem szoktál – magas sarkú cipő, dekoltált blúz, szoknya, fiúknak nyakkendő, vagy éppen laza kosaraspóló!
-Aludj a kanapén!
-Utazz el valahová, ahol még sosem jártál!

-Próbálkozz edzőteremben fizikai küzdelemmel! A tatamin testközelben tapasztalhatjuk meg a határainkat, a kiszolgáltatottságot, a közelség félelmetes élményét.

Tóth Orsi cikke a HVG Extra A nő 2015/1-es számában jelent meg.

Ha szívesen olvasna hasonló tartalmakat, rendelje meg a HVG Extra A nő legfrissebb számát a kiadótól vagy keresse az újságárusoknál.



Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.