Jobline.hu
Jobline.hu

Észrevetted már, hogy rohan az idő, ha sok a teendő? A feszített tempóban azonban nemcsak az időérzékelésed zavarodik meg, hanem számos fontos dologra nem tudsz koncentrálni, és az egész nap kifolyik a kezeid közül. Elárulunk pár stratégiát, amivel, ha megakadályozni nem is, de le tudjuk lassítani az idő múlását.

 Az idő múlásának érzékelése sok mindentől függ: a hangulatunktól, az életkorunktól, a környezetünktől, ráadásul 7 agyterület felelős érte. Ha baleset ér minket, úgy tapasztaljuk, mintha megállt volna az idő, egy jó buliban pedig szinte meg is szűnik. Az időérzékelés tehát teljesen relatív, helyzetektől függ, egyénenként változik. A kutatók által kidolgozott arány-elmélet szerint az időt a már eltelt éveink arányában érzékeljük: amíg például egy 4 éves gyereknek egy év 25%-ot tesz ki az egész életéből, addig az 50 éves nagyapjának ez csak 2%, ezért számára gyorsabban múlik el ez az idő. Egy másik elmélet szerint az életkor abban is szerepet játszik, mennyire tudjuk pontosan meghatározni az idő múlását: ha megkérdezünk egy 21 éves fiatalt, hogy mondja el, mikor telik le 5 perc, általában elég pontos választ fog adni. Azonban a kor előrehaladtával ez a becslés egyre pontatlanabbá válik, az 5 perc „gyorsabban” telik majd el.

A jó hír az, hogy agyunkat kicselezhetjük bizonyos technikák alkalmazásával. Így nemcsak lelassítjuk az időnket, hanem nagyobb figyelmet tudunk szentelni az elvégezendő feladatainknak, csökkentjük a stresszt, növeljük a koncentrációs képességeinket, és minőségi munkát tehetünk le az asztalra a határidők betartásával.

1. Mindfulness, avagy „hiperjelenlét”: A mindfulness egy nyitott, befogadó, éber figyelmet jelent. Amikor jelentudatosak vagyunk, teljes tudatossággal képesek vagyunk figyelmet szentelni annak, ami a jelen pillanatban van, anélkül, hogy ítélkeznénk, okokat keresnénk vagy következtetéseket vonnánk le belőle. Vonjuk el gondolatainkat a múltról és jövőről, és figyeljünk arra, ami épp van! Ha rendszeresen gyakoroljuk a jelenbe való mentális belehelyezkedést, akkor könnyebben küzdhetünk meg a mindannyiunk életében jelentkező stresszel, szorongással, félelemmel, javítjuk koncentrációs képességünket, kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életszemléletet és önképet alakíthatunk ki, és nagyobb önkontrollra tehetünk szert. Klinikai kutatások igazolták, hogy az éberségmeditáció rendszeres művelése pozitív hatást gyakorol az agytevékenységre, az érzelmi folyamatokra és az immunrendszerre.

2. A rutin megtörése – Ahelyett, hogy a délutánokat és hétvégéket a TV bámulásával töltjük, inkább törekedjünk az új élményekben gazdag, minőségi időtöltésre. Ha egyébként is az IT területén dolgozunk, ne a számítógépet válasszuk otthoni kikapcsolódásnak, hanem menjünk ki a szabadba vagy sportoljunk valamit. Ha a pihenésre szánt órákat új tapasztalatok szerzésének szenteljük, az idő szinte kitágul, ráadásul nem fásulunk bele a fárasztó napi rutinba sem, így a teljesítményünkben is javulás indulhat meg.

3. Tűzzünk ki kisebb célokat minden egyes nap – És hagyjunk magunknak időt arra, hogy ezeket el is végezzük. Ha elhatározzuk például azt, hogy a már régóta tologatott feladatokat most végre megoldjuk, egész nagy terhek hullhatnak le a vállunkról, és ezzel meggátoljuk azt, hogy ide-oda kapkodjunk a feladatok tengerében.

4. Maradjunk intellektuálisan kíváncsiak – Sosem lehetünk elég idősek ahhoz, hogy ne tanuljunk meg új dolgokat. Dolgozzunk akár ügyfélszolgálaton, akár mérnökként, találjunk új kihívásokat, olyan témákat, melyekben szívesen elmélyednénk. Így megelőzhetjük azt, hogy mentálisan teljesen rászűküljünk kötelező feladatainkra.

5. Tudatosítsuk a légzésünket – Amint tudatossá válunk a légzésünkre, az idő múlását is észre fogjuk venni. A légzés figyelésével nyugodt, koncentrált állapot érhető el, melynek során az agy intuitív jobb agyféltekéje esélyt kap arra, hogy a bal, racionális félteke által elemzett helyzetet más szempontból is értékelje. A bal és jobb agyfélteke együttműködése nyomán a világról, a problémákról, teljesebb, objektívebb kép alakul ki, és olyan helyzetekre is megoldást találhatunk, melyek már régóta konfliktust okoznak.

Budapesten egész mozgalom hirdeti a „lassú életmód” fontosságát. A Slow Budapest alapítói szerint manapság mindenkit érintő probléma a túlhajszoltság, ezért elsődleges célja a figyelem felhívása a problémára, és gyakorlati segítségnyújtás a lassítás iránt érdeklődőknek. Előadásokat és képzéseket is szerveznek olyan cégek számára, melyek emberközpontúan és hosszú távra terveznek, megadják maguknak az időt az ötletek kidolgozására és a termékek kifejlesztésére, a magabiztos döntések meghozatalára. A „lassú munkahelyen” a munkavállaló személyes és szakmai céljai egyensúlyban vannak, és az elsődleges elvárás felé a kreativitás, melyet nyugodt, inspiráló, kiegyensúlyozott, lassú környezet kialakításával segíthet a vállalat.

A Jobline oldalán több mint 4000 állásajánlat vár megbízható cégektől. Iratkozz fel Álláspostára is, hogy ne maradj le a legfrissebb nyitott pozíciókról>> 

A The Muse cikke nyomán.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Jobline.hu közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Cikk megosztása
Címkék