LG Electronics
LG Electronics

A legtöbb mai okostelefon képernyője – vízszintes helyzetben – a tévékéhez hasonló 16:9-es képarányt kínál. Az LG azonban egy merész húzással az eddig ismeretlen 18:9 mellett tette le a garast. Megnéztük, hogyan lehet a legjobban kihasználni ezt az új, szokatlanul elnyújtott kezelőfelületet.

Az LG idén bemutatott legújabb modelljénél, a G6-nál nem csak a képarányt változtatta meg, de a hagyományos androidos kezelőfelületet is újragondolta UX 6.0 nevű megoldásával. Az androidos interface átalakításának fő célja az volt, hogy a felhasználók a lehető legtöbbet ki tudják hozni az új típusú kijelzőből.

A 18:9-es, vagyis 2:1-es képaránynak köszönhetően több olyan lehetőség is feltárul a felhasználók előtt, amelyre egyetlen más jelenlegi telefon sem képes. Például, a kameraalkalmazásban már eleve szerepelnek olyan opciók, amelyek éppen a 18:9-es képarányt aknázzák ki. Ilyen a Grid Shot funkció, amellyel négy szorosabban vagy lazábban kapcsolódó képet fűzhetünk össze anélkül, hogy ehhez külső applikációt vennénk igénybe, vagy akár csak egy pillanatra is abbahagynánk a fotózást. Az üzemmód kiválasztása után az elkészített kép bekerül a kollázs első helyére, majd a további fotók egymás után kapnak helyet a második, harmadik és negyedik pozícióban. Fényképezés közben a hátlapi és az előlapi kamera között is váltogathatunk, így egyszerre fotózhatjuk a körülöttünk zajló eseményeket, de akár egy vidám szelfit is bedobhatunk a kompozícióba.

Ennél is izgalmasabb a Match Shot funkció, amely annyit jelent, hogy a kép alsó és felső felét két különböző fotóból állítjuk össze. Összeilleszthetünk hasonló formákat, állatokat vagy akár emberi arcokat: a lehetőségek számának csak a fotós fantáziája szab határt. De beszélhetünk akár a 360 fokos panorámakép lehetőségéről is, ami annyiban különbözik a korábbi panoráma-megoldásoktól, hogy vízszintesen és függőlegesen is rögzíthetjük a látottakat, később pedig a telefonunk mozgatásával nézhetjük meg a kép minden apró részletét.

Az UX 6.0 a GIF-ek rajongóinak is egyszerűbbé teszi az életét. A G6 kamerájának elsütőbillentyűjét nyomva tartva ugyanis azonnal GIF-formátumú tartalmakat állíthatunk elő, de egy már meglévő videóból is kiválaszthatjuk kedvenc képkockáinkat. Az eredményt pedig GIF formátumban azonnal továbbküldhetjük ismerőseinknek, vagy posztolhatjuk Facebookra vagy bármilyen más közösségi oldalra. A képernyőt oldalra döntve pedig az elkészített fotót azonnal szerkeszthetjük is a kamera saját alkalmazásában, ezzel is kihasználva a 18:9-es oldalarányt.

Mintha laptopot használnánk

A 18:9-es képernyő segítségével a különböző alkalmazásokat ahhoz hasonlóan kezelhetjük, mintha azt egy jóval nagyobb táblagépen, vagy akár egy laptopon tennénk. Ha egy alkalmazást oldalra döntött, fekvő képernyővel használunk, egy csomó extra funkciót egyből elérünk ahelyett, hogy menüket és opciókat keresgetnénk és nyomogatnánk. Például, egy email-alkalmazásnál a kettéosztott képernyő egyik oldalán fogjuk látni a beérkező leveleinket, a másik oldalon pedig az aktuálisan megnyitott emailt – pontosan úgy, mint ahogyan ezt a számítógép képernyőjén is találjuk.

A fentihez hasonlóan a naptár alkalmazásban egyik oldalon a havi nézetet látjuk, míg a másik oldalon az aktuális nap teendőit. Így úgy ellenőrizhetjük a napi feladatainkat, hogy közben azt is látjuk, lesz-e bármi dolgunk holnap vagy a hétvégén. A zenelejátszót is hatékonyabban használhatjuk: a képernyő egyik oldalán a zenéink listáját láthatjuk, míg a másik oldalon az éppen lejátszott számmal kapcsolatos információkat, illetve a lejátszó kezelőfelületét fogjuk látni.

A különleges képarány azt is lehetővé teszi, hogy két alkalmazás négyzet alakú ablakban tökéletesen elférjen egymás mellett. Ezt a futó alkalmazások ikonjára (négyzet ikon) nyomva érhetjük el, a futó appok jobb felső sarkánál látható, két egymáson elhelyezkedő téglalapot választva. Ezzel a képernyő felső felén helyezzük el a választott alkalmazást, az alsó félben pedig választhatunk egy másikat is a további futó applikációk közül. A párhuzamosan futtatott alkalmazások ráadásul azt is szépen lekövetik, ha a telefont az oldalára fordítjuk.

Így már nem okozhat problémát, ha például Facebookozás közben néznénk a kedvenc videóinkat is, de akár a képernyő egyik felén böngészhetünk a neten, a másikon pedig elolvashatjuk a beérkező leveleinket és egyből választ is írhatunk rá. A képernyő közepén elhelyezkedő választóvonalat tetszésünk szerinti helyre is húzhatjuk, így az egyik alkalmazás futhat nagyobb méretben, míg a másik a háttérbe húzódva továbbra is kiszolgálja felhasználói igényeinket.



Az oldalon elhelyezett tartalom a LG Electronics Magyarország közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

LG Electronics BrandChannel

Ilyen, amikor egy mozi vetítőgépe lakik a telefonjában

Bár a Dolby logóról elsőre a kiváló hangminőség jut eszünkbe, a Dolby Vision megjelenésével az egyedi hangzáshoz mára csúcsminőségű kép is párosul. Arról pedig, hogy ezt a vizuális élményt ne csak a moziban, hanem a telefonunkon is élvezhessük, az LG gondoskodott.

LG Electronics BrandChannel

8 másodperc alatt kell teljesíteniük a Z-generáció legnépszerűbb appjainak

A generációk ábécéjében az utolsó betű a mai 14-22 éves korosztályt jelöli. Ők azok, akik folyamatos fejtörést okoznak a hirdetőknek, mivel szokásaik nagyban eltérnek a náluk idősebbekétől. Lássuk, milyen kommunikációs csatornákat és alkalmazásokat használnak, és ehhez mi alapján választják ki a megfelelő telefont.