Telekom
Telekom

A megfelelő online felületek, eszközök kiválasztásával és minőségi tartalomkészítéssel a legkisebb vállalkozás is látványos növekedést produkálhat. Szakértőnk segítségével ezúttal azt mutatjuk meg, hogy miért és hogyan érdemes céges blogot indítani, továbbá milyen közösségi oldalakhoz célszerű kapcsolódni.

A cikk elkészítésében Raskó Attila, a ContentPlus digitális ügynökség szakértője volt a segítségünkre.

Egy vállalkozás online jelenléte nagyban hozzájárulhat a növekedéshez. Ráadásul ez az expanzió az online felületeken szinte ingyen, kis erőforrás-befektetéssel is megvalósulhat. Ma már rengeteg jobbnál jobb módszer, eszköz áll rendelkezésre, ami a kisebb cégeknek is lehetővé teszi, hogy a nagyok nyomdokaiba léphessenek.

Egy vállalkozás digitális megjelenésénél legelőször a célokat kell meghatározni. Mi a cég számára a legfontosabb? Az ismertséget növelné, új ügyfeleket szerezne, esetleg a régieket szeretné megtartani?

Tudni kell azt is, kit akar a vállalkozás elsősorban megcélozni. Nem érdemes mindenkinek eladni, mindenkihez szólni, mert az nem lesz hatékony. A célcsoportot, vagyis azokat kell megtalálni, akik a legtöbbet profitálhatják a cég termékeiből. De mi jellemzi ezeket az embereket? Mi a közös bennük? Mik az igényeik, mi frusztrálja őket? Ezekre kell választ adni a cég kommunikációjában. Ha ez megtörtént, indulhat a növekedés!

Hallassuk a hangunkat: készítsünk tartalmakat

A tartalom ereje az online felületeken vitathatatlan. Ezért is divatos manapság a tartalommarketing. Ez egy marketing taktika, gondolkodásmód, mely régóta létezik, de az internet fejlődésével újra előtérbe került. A tartalommarketing egyik központi eleme lehet a weboldalon indított blog, mely segíti az oldal keresési találatok közti jobb megjelenését, vagyis új kommunikációs csatornát jelent a cég számára. Az első cikkeknek a legfontosabb potenciális vásárlókhoz kell szólniuk, akiket a korábban leírtak szerint kell beazonosítani. Az ő igényeikre, problémáikra kell választ adni. Minden olyan területen segíteni kell őket, ami releváns lehet a vállalkozás számára! Ami fontos, hogy a célcsoport nyelvén, az általa használt kifejezések alkalmazásával szülessenek meg ezek az írások, így lehet érdeklődésüket leginkább felkelteni, fenntartani. Ha van olyan kollégánk, aki szívesen ír, és jó az íráskészsége, érdemes a blogolást rábízni. Sok magyar cég él ezzel a lehetőséggel, és csak később vonnak be külső segítséget, ha már megengedhetik maguknak.

Tipp: Nélkülözhetetlen, hogy egy blog vizuálisan is figyelemfelkeltő legyen. Érdemes minél több képet, grafikont, gifet használni. Ehhez nyújtanak hasznos segítséget a Pixapy, Pexels ingyenes, jogdíjmentes fotókat, grafikákat tartalmazó adatbázisai, vagy a Giphy gifjei.

A képeket tartalmazó cikkeket átlagosan 94%-kal többen nézik meg, egy infografika akár 12%-kal is növelheti az oldal látogatottságát, míg a videók megduplázzák az oldalon eltöltött időt.

A blogírás elsősorban az ismertség növelésében segíthet, ezért célszerű arra is ügyelni, hogy posztjaink, írásaink egyszerűen megoszthatók legyenek.

Kapcsolódjunk közösségi felületekhez

Az induláshoz nélkülözhetetlen egy kis kutakodás: be kell azonosítani, hol a legaktívabbak potenciális vásárlóink. A Facebookon ma már szinte mindenki megtalálható, a magyar felhasználók száma pedig eléri a 6 milliót. De ez az a csatorna is, ahol a 18 év alatti korosztály jelenléte folyamatosan csökken. Az Instagramon ugyanakkor a 30 év alatti jómódú városi fiatalokhoz lehet szólni, több mint 1,1 millió magyar emberhez.

Ugyancsak a fiatalok elérésére alkalmas csatorna a YouTube, 4 millió magyar felhasználóval.

Aztán ott a Pinterest is, mely elsősorban divat és életstílus iránt érdeklődő fiatal nők elérésére alkalmas, hazai felhasználótábora milliós nagyságrendű.

Az üzleti döntéshozókat és az ambiciózus fiatalokat a LinkedInen lehet leginkább megtalálni, melynek magyarországi felhasználószáma 700 ezer fő feletti.

Ne felejtsük el a Snapchatet sem - a 25 év alatti korosztály kedvelt és gyorsan növekvő közösségi oldalát - ahova a Facebookon megjelenő szülők elől menekülnek a fiatalok.

Érdemes még felmérni azt is, hogy cégünk versenytársai mely közösségi csatornákat használják. Ez alapján döntsük el, hol érdemes kommunikálni, melyik közösségi oldallal kell a cég weboldalát összekötni, hogy az ott lévő tartalmak könnyen megoszthatók legyenek (Facebook megosztás, Linkedin megosztás, ugyanez Pinterestre), a weboldal támogassa a követők számának növelését (Facebook follow gomb, page plugin, like gombLinkedin follow gombprofil pugin, Youtube follow gombPinterest follow gomb), vagy látható legyen a cég értékelése (pl. Facebook, Foursquare, Tripadvisor esetén).

Tipp: Néhány eszköz melyekkel könnyedén, webfejlesztő nélkül is összeköthető egy weboldal: AddToAny, Addthis, Sharethis.

Közösségi kommunikáció

A blogfelülettel megteremtettük az alapot a közösségi médiában történő növekedéshez, hiszen lesz olyan tartalmunk, amely megosztható. Érdemes céges sztorikat, belső kulisszatitkokat is posztolni, de ne ezek legyen többségben.

Más, az adott iparághoz, szakterülethez tartozó tartalom feldolgozása is nélkülözhetetlen. A 4:1-es szabályt érdemes tartani: négy átvett, feldolgozott tartalom mellé kerüljön egy saját tartalom. Ma már léteznek olyan programok, ahol be lehet állítani, hogy egy-egy hírt, posztot, videót mikor és melyik közösségi oldalon szeretnénk megjeleníteni. Ilyen például a Hootsuite, Buffer vagy a magyar Spreadit.

Egységben az erő

A meglévő partnerkapcsolatok rengeteget segíthetnek a közösségi terjesztésben. Kisebb cégeknek hatványozottan hasznos a kölcsönös támogatás. Érdemes ezért további komplementer szolgáltatásokat nyújtó, azonos célcsoportot kiszolgáló cégek barátságát is keresni az online felületeken, hiszen egymás tartalmainak kedvelésével, megosztásával, keresztlinkelésével látványosan erősíthetjük egymást.

Az internetnek köszönhetően manapság már egy kisebb cég is képes nagyra nőni. Csupán a megfelelő eszközöket, felületeket kell jól kiválasztanunk hozzá és gondoskodni az egyedi, minőségi tartalomról. Ne feledjük ugyanakkor, hogy az online térben az emberi, üzleti kapcsolatok még ugyanúgy számítanak!

Itt ellesheti a praktikákat
A Hello Biznisz program egy egyedülálló kezdeményezés: konkrét megoldásaival azt a célt szolgálja, hogy a vállalkozóknak segítséget nyújtson abban, hogy jobban értékesítsenek, jobb legyen a cégük marketingje, hatékonyabban működjön a vállalkozásuk, megtalálják a lehető legjobb alkalmazottakat, merjenek és tudjanak exportálni vagy termék- és szolgáltatási portfóliót szélesíteni. Ezen kihívások egy részén különböző digitális megoldások tudnak segíteni, ám a hellobiznisz.hu oldalon ennél sokkal szerteágazóbb kérdésekre is igyekszik a Telekom pragmatikus és érdekfeszítő megoldásokat adni.

 



Az oldalon elhelyezett tartalom a Magyar Telekom Nyrt. megbízásából készült, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.