Telekom
Telekom

Az online hirdetési megoldásokkal még egy kisebb vállalkozás is csodákra képes. Némi kreativitással, okos célzással jelentős látogatószámra, ismertségre, üzleti növekedésre tehetünk szert. Szakértőnk írása az online hirdetések világában segít tájékozódni.

A cikk elkészítésében Raskó Attila, a ContentPlus digitális ügynökség szakértője volt a segítségünkre.

Akár offline, akár online hirdetési megoldásokat választunk, egyaránt fontos, hogy hatékonyan költsük el a rendelkezésre álló marketingbüdzsét. A hagyományos hirdetési megoldások (pl. tévéreklámok, óriásplakátok) jellemzően a nagy cégek eszköztárába tartoznak. Ahhoz, hogy ezeken a felületeken hatásos legyen egy cég hirdetése, előfordulhat, hogy több millió, vagy akár több tízmillió forintot is elköltenek, ami kifizetődő lehet, ha nagy tömegeket akarunk megszólítani.

De miért is akarnánk rengeteg embert elérni, amikor egy jól behatárolt célcsoportnak kommunikálva is sikeresek lehetünk, jóval kisebb költségvetésből. Nézzük meg, milyen lehetőségek, megoldások állnak rendelkezésünkre a célzottabb elérést biztosító online felületeken.

1. Közösségi felületeken való hirdetés

Ma már bármely közösségi csatornán hirdethetünk, a fontosabbak ezek közül a következők:

Facebook

  • Mintegy 6 millió magyar felhasználót érhetünk el
  • Célcsoportunk jól beazonosítható különféle jellemzők (pl. lakóhely, nem, családi állapot, munkahely, végzettség, érdeklődési kör stb.) alapján.
  • Jó célzással olcsó hirdetési felületként használható.
  • Weboldalunk összekötésével, ún. retargetinggel, megoldható, hogy külön is hirdessünk azoknak, aki már jártak oldalunkon, így hirdetéseink hatékonyabbak lesznek.
  • Hátránya, hogy közvetlen eladásra kevésbé alkalmas. Sokkal célravezetőbb, ha a potenciális vásárlóinkat inspiráló, eldukáló tartalmakra hívjuk fel a figyelmet, vagy értékesítést előkészítő, támogató eseményeket promotálunk.

Instagram

  • Vizuális fókusza miatt kiválóan alkalmas olyan iparágaknál, ahol a képi megjelenítés a legfontosabb, mint például: divat, szépségápolás, turizmus vagy gasztronómia.
  • Viszonylag magas, akár 6-8%-os átkattintási arányt is elérhetünk.
  • Hátránya, hogy a középkorú és idősebb korosztály kevésbé érhető el vele. 

LinkedIn

  • A LinkedIn az utóbbi időben számos új hirdetési lehetőséggel jelent meg, sokféleképp használható, pl. céges tartalmaink elérésének növelésére, bannerhirdetésekre, vagy akár személyre szabott álláslehetőségek felajánlására, szponzorált hírlevelek küldésére.
  • Jól behatárolható, viszonylag magas státuszú szakmai közönségnek szól.
  • Kiválóan célozhatók a hirdetések, értékesítés növelésére is alkalmas.
  • Nagyobb kosárértékű B2B cégeknek ideális.
  • Hátránya, hogy egyelőre magas a költsége, és alacsonyabb a hirdetések átkattintási aránya, ám ez ugyanakkor jó konverzióval párosul.

YouTube

  • Márkaismertség növelésére kiváló platform, magas konverziós arányokkal.
  • Közvetlen értékesítésre is alkalmas csatorna.
  • A hirdetések jól célozhatók, bekerülési áruk kedvező.

2. Google Adwords hirdetések

Két fő típusa van: szövegalapú és display hirdetések, melyek a Google partnercégeinek honlapjain jelennek meg. A Google hirdetésekről is elmondható, hogy nagyon jól célozhatók geográfiai és érdeklődési területek alapján. A retargeting/remarketing itt is lehetséges: olyan embereknek fog ilyenkor feljönni a display hirdetés, akik már jártak oldalunkon.

Drágább a Facebooknál, ugyanakkor kiválóan alkalmasak az értékesítés növelésre. Sikeresebb a célzás, ha olyan érdeklődőt találunk meg szöveges hirdetésünkkel, akik valamilyen termék vételére (pl. iPhone vétel, vagy iPhone 6S vétel) keresnek rá, ők már biztosan a vásárlói út végén tartanak. Ugyanakkor ezek a pontos kulcsszavak drágábbak, mint az általánosabb keresések.

Fontos, hogy a kiválasztott kulcsszavakra minél relevánsabb találatokat mutassunk az érdeklődőknek. Ez javítja kampányunk hatékonyságát, és csökkenti az egy kattintásra jutó költséget.

3. Banner hirdetések

Lehetőség van online médiumok (pl. híroldalak, tematikus szájtok) oldalain történő megjelenésre is. Ezek a hirdetések megjelenésükben a Google display hirdetéseire hasonlítanak. Annyi különbséggel, hogy itt magyar sales house-ok vagy közvetlenül maguk a médiumok végzik a felületek értékesítését. Ezek a hirdetések inkább a márkaismertség növelésére, imázsépítésre alkalmasak, és egy új technológiának köszönhetően (programmatic advertising) egyre jobban célozhatók.

4. Natív hirdetési megoldások

A natív hirdetés egy speciális, tartalomalapú hirdetési forma. Célja elsődlegesen nem a közvetlen eladás, sokkal inkább a vásárlással, termékkel, szolgáltatással összefüggő információk átadása, vagyis a fogyasztói edukáció, illetve a lehetséges vásárlók inspirálása. Ennél a hirdetési formánál visszafogottabban jelenik meg a hirdető, ugyanakkor a natív hirdetéseket szívesebben olvassák, nézik a befogadók, így hatásuk hosszabb távon erőteljesebb.

Tippek online hirdetések kezelésére

  1. Érdemes minél pontosabban beállítani, szűkíteni a célcsoportot, hiszen ezzel jelentősen növelhető a hatékonyság, csökkenthető a kattintási költség.
  2. A közösségi hirdetéseket célszerű minél sűrűbben rotálni. Ezeken a csatornákon a friss tartalom megjelenése a legfontosabb.
  3. Érdemes kicsiben próbálkozni, ha sikeres egy-egy kampány, csak akkor rakjunk nagyobb büdzsét mögé. Ez a módszer a közösségi médiás és AdWords hirdetéseknél is jól alkalmazható taktika.
  4. Ha nincs sok ideje, megéri a hirdetések kezelését szakemberre bízni. Egy szakember tisztában van az újdonságokkal is, ezért általa kezelve sokkal hatékonyabbak lehetnek kampányaink.

A különféle online hirdetési megoldások ma már a kisebb vállalkozások számára is lehetővé teszik, hogy gyorsan, költséghatékonyan növekedjenek. Egy jól megírt, illusztrált és célzott online hirdetés csodákra képes: jelentős látogatószámot, ismertséget és üzleti növekedést hozhat.

 

Itt ellesheti a praktikákat
A Hello Biznisz program egy egyedülálló kezdeményezés: konkrét megoldásaival azt a célt szolgálja, hogy a vállalkozóknak segítséget nyújtson abban, hogy jobban értékesítsenek, jobb legyen a cégük marketingje, hatékonyabban működjön a vállalkozásuk, megtalálják a lehető legjobb alkalmazottakat, merjenek és tudjanak exportálni vagy termék- és szolgáltatási portfóliót szélesíteni. Ezen kihívások egy részén különböző digitális megoldások tudnak segíteni, ám a hellobiznisz.hu oldalon ennél sokkal szerteágazóbb kérdésekre is igyekszik a Telekom pragmatikus és érdekfeszítő megoldásokat adni.


Az oldalon elhelyezett tartalom a Magyar Telekom Nyrt. megbízásából készült, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Telekom BrandChannel

Vállalkozás: Tényleg pénzkidobás a saját weboldal?

Akár új vállalkozást indítunk, akár meglévő vállalkozásunk online jelenlétét erősítjük, fel kell tennünk a kérdést: szükségünk van saját weboldalra – és ha igen, milyenre, vagy bízzuk magunkat a közösségi médiára? – Szakértőnk szerint a következőket érdemes megfontolni.

Telekom BrandChannel

Vállalkozás: Növekedni szeretne? Akkor így indítson céges blogot

A megfelelő online felületek, eszközök kiválasztásával és minőségi tartalomkészítéssel a legkisebb vállalkozás is látványos növekedést produkálhat. Szakértőnk segítségével ezúttal azt mutatjuk meg, hogy miért és hogyan érdemes céges blogot indítani, továbbá milyen közösségi oldalakhoz célszerű kapcsolódni.