Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Cselekvéseinket legtöbbször a gyors, tudattalan, érzelmek által is nagyban befolyásolt gondolkodásunk határozza meg a megfontolt, racionális helyett – állítja Daniel Kahneman pszichológus, aki kutatásaival megkérdőjelezte a klasszikus közgazdaságtan alapvetéseit. Portré.

„Mindent, amit a közgazdaságról tudok, 1984-ben két embertől, Jack Knetschtől és Dick Thalertől tanultam“ – írja magáról önkritikusan a 2002-ben közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett Daniel Kahneman. Hogy megértsük, a végzettségét tekintve pszichológus Kahneman hogyan lett a közgazdaságtan addigi tanait megrengető „irracionalitás mestere”, és hogy kik az említett úriemberek, kicsit messzebbről kell elindulni. 

Egynapnyi kérések Istenhez

Kvíz
Lassan vagy gyorsan gondolkodik? Az alábbi linken elérhető, játékos kvíz ugyan nem modellezi agyunk normál körülmények közötti működését, de talán így is tartogat meglepetéseket.

Daniel Kahneman 1934-ben született Tel-Avivban litván zsidók gyermekeként. A gyerekkorát Franciaországban töltötte, egészen a német invázióig nyugalomban. Édesapját, aki a L’Oreal egyik vállalatánál dolgozott, az elsők között vitték el internálótáborba, ám onnan a munkáltatója közbenjárására hat hét után hazatérhetett.

Ezután a család, a németek előrenyomulása miatt, viszontagságos vándorlásba kezdett. Kahneman – mint egyszer elmesélte – akkor kezdett imádkozni:

„Tudtam, hogy Isten nagyon elfoglalt, ezért nem akartam túl sokat kérni tőle. Egyszerre csak egynapnyi kérésem volt hozzá”.

A rendkívüli intellektusú Kahneman a gondolatait, főleg a hittel kapcsolatban, tizenegy éves korában jegyezte le először. „A kérdések, amik tinédzserként foglalkoztattak, filozófiai jellegűek voltak – az élet értelme, Isten létezése, a helyes viselkedés. Aztán rájöttem, hogy jobban érdekel Isten létezésénél az, hogy az emberek miért hisznek benne” – írja önéletrajzában. Az emberi gondolkodás, a döntési mechanizmusok, az észlelés később is meghatározta munkásságát.

Az érvényesség illúziója

A Nobel-díj
©

Kahneman (balra) a pszichológia felismeréseit a közgazdaságba integrálta, különös tekintettel az emberi döntéshozatalra a bizonytalanság közepette – állt a Nobel-bizottság indoklásban a díj odaítélésekor. Tversky és Kahneman felismerése szerint az emberek döntéseik során sokszor sutba dobják a racionalitást és a statisztikai törvényszerűségeket, és rövidebb, leegyszerűsített, intuitívabb megoldási utakat választanak, érzéseikre, előítéleteikre és becslésekre hagyatkozva.

A világháború után Kahneman a jeruzsálemi Héber Egyetemen pszichológiából diplomázott, majd az Izraeli Védelmi Erők pszichológiai részlegénél kezdett el dolgozni, ahol a tiszti képzésre jelentkező katonák értékelése volt a munkája. A jelöltek azt a feladatot kapták, hogy emeljenek fel egy telefonoszlopot, majd juttassák át valahogy egy két és fél méter magas fal túloldalára, anélkül hogy az oszlop földet vagy falat érne. Az emberpróbáló teszt során Kahnemanék azt akarták kideríteni, előjönnek-e a részvevők valós személyiségjegyei, kiderül-e, kiből lehet jó vezető.

„Néhány havonta visszacsatolási célzattal ülést tartottunk, melyek során megtudtuk, hogyan teljesítenek a kadétok a tiszti iskolában, és felméréseinket összehasonlíthattuk a parancsnokok véleményével, akik egy ideje figyelték őket. A végeredmény mindig ugyanaz volt: elhanyagolható mértékben voltunk képesek előre jelezni, milyen teljesítményt nyújtanak a jelöltek a kiképzés alatt” – emlékszik vissza a kudarcra Kahneman.

De a hadseregben nem hagyják sokáig rágódni az embert. Bár semmilyen következtetést nem sikerült a katonák viselkedéséből levonniuk, Kahnemanék rendületlenül folytatták vizsgálataikat, mert hittek bennük. Ezt a jelenséget nevezte el utólag Kahneman az érvényesség illúziójának, amely kifejezés utóbb a szakzsargonba is bekerült.

Az ítélet- és döntéshozatal furcsaságai

Kahneman a hatvanas években már „rendes” pszichológusként tevékenykedett, amikor egy 1969-es előadás során összeismerkedett Amos Tverskyvel, akit akkoriban a döntéskutatás felemelkedő csillagának tartottak. A közös előadásból több mint negyedszázados közös munka lett. Ennek eredménye többek között az 1982-ben publikált Ítéletalkotás bizonytalanság mellett: Heurisztikák és torzítások című cikkük, amely azóta is az egyik legtöbbet idézett mű a társadalomtudományok területén.

Az ötletet az adta, hogy Tversky és Kahneman az emlékeikben kutatva egyszer arra jutottak, hogy alig volt elvált tanáruk, miközben rengeteg elvált politikust fel tudtak sorolni. Ezért azt valószínűsítették, hogy az utóbbiak körében sűrűbb a válás. Még magyarázatokat is gyártottak e „tény” alátámasztására, többek között azt, hogy a hatalom afrodiziákumként működik, és hogy a gyakori utazás fokozott kísértést jelent. Rá kellett jönniük azonban, hogy érzékelésüket megcsalja az a tény, hogy a politikusok kihágásairól nagyobb valószínűséggel értesülünk, a fals benyomás tehát jóslatként „az újságírók témaválasztásának következménye”.

A társadalomtudósok többsége a hetvenes években tényként kezelt két elképzelést az emberi természetről. „Az első, hogy az ember alapvetően racionális, és normális esetben józanul gondolkodik. A második, hogy az olyan érzelmek, mint a félelem, a szeretet és a gyűlölet magyarázatot adnak a legtöbb esetre, amikor az emberek nem viselkednek racionálisan. Cikkünk mindkét feltevést megkérdőjelezte” – írja Kahneman, akinek felfedezéseit azóta számos területen eredményesen alkalmazzák, beleértve az orvosi diagnosztikát, a jogot és a pénzügyeket.

Ám Kahneman és Tversky nem állt meg itt: 1984-ben közzétett cikkükben újabb, a racionális döntéshozatalt torzító jelenség létezését bizonyították. Az úgynevezett keretezési hatás szerint a döntéshozatal nagyban függ a kérdés feltevésének, vagyis „csomagolásának” módjától.

Átnyergelés a közgazdaságtanra

Kahnemant saját bevallása szerint a hetvenes években kezdte behatóbban érdekelni a közgazdaságtan, amikor közgazdász egyetemi kollégái arra jutottak, hogy az ember közgazdasági kérdésekben „racionális, önző és állandóak a preferenciái”. Pszichológusként „nyilvánvaló volt számomra, hogy ez nem így van, de még ekkor sem gondoltam, hogy életem jelentős részét e vitának fogom szentelni”.

A dolognak nagy lökést adott a bevezetőben említett két jeles közgazdász, Dick Thaler és Jack Knetsch, akikkel Kahneman 1984-től egy évig együtt dolgozott, és több közös tanulmányuk született a piacok működéséről. Első számú alkotótársa azonban mindig is Amos Tversky maradt. Nem csoda, hogy a Boston Globe a 2002. évi közgazdasági Nobel-díj odaítéléséről Az ember, aki nem volt ott címmel tudósított, utalva arra, hogy Amos Tversky 1996-os halála miatt nem részesülhetett az elismerésben (amit Kahneman végül Vernon Smithszel, a kísérleti közgazdaságtan másik nagy hatású művelőjével megosztva kapott).

Kahneman a Nobel-díj után sem lassított. 2011-ben megjelent Gyors és lassú gondolkodás című könyvében tulajdonképpen feltette a koronát addigi munkásságára. Összegezte, amit az emberi gondolkodás „két rendszeréről” tudni kell, majd rendszerbe foglalta e kettősséget. „Amikor önmagunkról gondolkodunk, a 2. rendszerrel, a tudatos, mérlegelő énnel azonosulunk, akinek megvan a maga meggyőződése, ítéleteket alkot, és eldönti, mit gondoljon és tegyen. Noha a 2. rendszer azt hiszi, ő áll az események középpontjában, könyvem hőse az automatikus 1. rendszer.”

A döntések két rendszere Kahneman szerint:

Aki az 1. rendszer (gyors gondolkodás) alapján dönt 

-          automatikusan és gyorsan dolgozik, kevés erőfeszítéssel, amihez nem társul tudatos kontroll;

-          a döntés egy része teljesen önkéntelen: nem tudjuk például megakadályozni, hogy a váratlan zaj irányába forduljunk;

-          folyamatosan ötletekkel bombázza a 2. rendszert: benyomásokkal, intuíciókkal, szándékokkal és érzésekkel;

-          nehézségek esetén segítségül hívja a 2. rendszert, ami lehetővé teszi az aktuális probléma részletesebb feldolgozását;

-          megvannak a maga torzításai, szisztematikus hibái, amelyeket bizonyos körülmények

-          között hajlamos elkövetni;

-          példák az 1. rendszernek tulajdonított automatikus tevékenységekre: utálkozó arcot vágni egy szörnyű kép láttán, felismerni egy hangban az ellenségességet, autót vezetni üres úton.

 

Aki a 2. rendszer (lassú gondolkodás) alapján dönt

-     azokra az erőfeszítést igénylő mentális tevékenységekre összpontosítja a figyelmet, amelyeknél erre szükség van;

-          folyamatosan monitorozza saját viselkedését, feladata felülkerekedni az 1. rendszer késztetésein; visszacsatolásai segítségével tud például dühösen is udvarias maradni;

-          általában alacsony energiafelhasználású üzemmódban van, kapacitásának csupán töredékét mozgósítja;

-          az 1. rendszer benyomásait és intuíciót alakítja meggyőződéssé, így a késztetések szándékolt cselekvésekké válhatnak;

-          akkor lép akcióba, amikor felmerül egy kérdés, amelyre az 1. rendszer nem tudja a választ, vagy ha olyan eseménnyel szembesül, amely megtöri az 1. rendszer által fenntartott világképet;

-          példák az 2. rendszernek tulajdonított tevékenységekre: felkészülni a startpisztoly hangjára, adott személy hangjára odafigyelni zajos szobában, összehasonlítani két mosógép ár-érték arányát.

David Shariatmadari, a Guardian újságírója ezt így foglalta össze:

„Ami izgalmas Kahneman munkájában, hogy kimondottan a jelenlegi folyamatok árjával szemben úszik. Egyáltalán nem hiszi, hogy a rossz döntésekhez vezető hibák korrigálhatók. A túlzott magabiztosság a legrombolóbb: az az optimizmus, ami miatt a kormányok elhiszik, hogy egy háború gyorsan megnyerhető, vagy hogy egy projekt költsége a tervezetten belül marad, még ha a statisztika ennek az ellenkezőjét vetíti is előre. Ez az a tévedhetetlenség, amit Kahneman eltüntetne, de ami annyira beleépült a tudatunkba, hogy ehhez sok dolognak változnia kéne.”

Geri Ádám cikke eredetileg a HVG Extra Business 2016/2-es számában jelent meg. Hasonló írásokkal a magazin legutóbbi számában is találkozhat, amelyben értékteremtő vállalkozások történeteit ismerheti meg. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg.

Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!