HVG Extra Business
HVG Extra Business
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egyes játékszakértők szerint a játszóterek szabványosítása, például a gumiszőnyegek gondatlanságra sarkallják a gyerekeket, ezáltal épphogy növelik annak valószínűségét, hogy – másfajta környezetben – balesetet szenvedjenek.

Létezik valahol Észak-Walesben egy leginkább katasztrófa sújtotta területre emlékeztető játszótér, amely a Vidék (the Land) nevet viseli. Az egész egy sáros telek néhány fával, a földdarab közepén pedig posványos vizesárok fut végig. Partján szemeteskuka hever, mellette három gumiabroncs egy kupacban. Láthatunk még itt felfordított széket, hatalmas faorsót, amelyre hajdan alighanem ipari kábelt tekertek, és egy újabb gumiabroncsot tele mindenféle hulladékkal. A hely úgy fest, mintha valaki betolatott volna a bozótosba egy teherkocsival, leöntötte volna a fém- és műanyag hulladékot, majd elhajtott volna.

Semmi sem jelzi, hogy ez egy játszótér. Nincsenek élénk színűre festett játékszerek, sehol egy fényes csúszda, és a talajt sem borítják gumitéglák. Valami hintaféleség látszik ugyan, egy nagy zöld műanyag csődarab csüng az egyik fáról. Utóbbit maguk a gyerekek barkácsolták, ahogy a koszos matracokból is ők állították össze a trambulint, a fa raklapokból maguk eszkábálták az erődöt, és ők gyújtották a tüzet az olajoshordóban. A lobogó tűz megszokott látvány errefelé, akárcsak a mindenfelé elszórt fűrészek és szögek.

„Ezek a játszóterek olyannyira nincsenek összhangban a jómódú középosztálybeli szülők gyereknevelési elveivel, hogy amikor odahaza mutattam egy videót a srácokról, amint a sötétben kucorogva épp tüzet próbálnak gyújtani, a legtöbben azt mormogták, hogy »ez tiszta őrület«”

– idézi Tim Harford Alkotó rendetlenség című könyvében azt a Hanna Rosint, aki a játszóteret az The Atlantic magazinba írt cikkével ismertette meg a világgal.

De vajon tényleg tiszta őrület?

Meglepően nehéz bizonyítani, hogy a Vidékhez hasonló helyeken a gyerekek nagyobb valószínűséggel szenvednének súlyos sérüléseket, mint a steril, sablonosan unalmas játszótereken, amelyeket a KFC, vagyis a szabványjátékokat (kit), a kerítést (fence) és a gumiszőnyeget (carpet) jelző angol szavak kezdőbetűiből alkotott betűszóval szoktak jellemezni. Manapság az iskolák és az önkormányzatok előszeretettel telepítenek ilyen létesítményeket abban a reményben, hogy minimálisra csökkenthetik a baleseteket. Tim Gill szakíró becslése szerint a játszóterek teljes építési költségeinek akár 40%-át a mára szabvánnyá avanzsált gumiborítás teszi ki, mégsem biztos, hogy ezeken a drága KFC-játszótereken kevesebb sérülés történik. David Ball, a Middlesexi Egyetem kockázatkezelési professzora képtelen volt bármiféle jelét találni annak, hogy a balesetek száma akár az Egyesült Államokban, akár az Egyesült Királyságban csökkenő tendenciát mutatna a „higiénikus” játszótereknek köszönhetően.

Nemrégiben 15 egyetemi kutató próbálta kielemezni a kockázatos szabadtéri játékokról talált adatokat. Kategorizálták a szülők lidérces rémálmait: nagy magasság, nyaktörő sebesség, veszedelmes szerszámok, úgymint kések és balták, veszélyes elemek, úgymint tűz és víz, durva játékok, például a háborúsdi, illetve az eltévedés kockázata. Arra jutottak, hogy az efféle játékok jótékony hatásúak: biztosítják a gyerekek számára a testmozgást, fejlesztik a társas viselkedést, levezetik az agresszivitást, és megtanítják őket, hogy vigyázzanak a testi épségükre.

Hogyan lehetséges, hogy ha szabadjára engedjük őket egy építési területen, a gyerekek játék közben ugyanakkora – esetleg még nagyobb – biztonságban vannak, mint a gondosan kipárnázott mászókákkal és gumipadlóval felszerelt játszótéren? Végtére is a kalapácsok és felvonókötelek, a szabadban rakott tüzek és egyebek valóban kockázatosak. Mint kiderült, a gyermekek alkalmazkodnak a veszélyhez: ha a talaj keményebb, a játékszerek sarkai élesebbek, a terep egyenetlen és az építmények roskatagok, jobban vigyáznak magukra. Egyes játékszakértők egyenesen azt állítják, hogy a játszóterek szabványosítása gondatlanságra sarkallja a gyerekeket, ezáltal épphogy növeli annak valószínűségét, hogy – ha másfajta környezetben találják magukat – balesetet szenvedjenek.

„Ha egy mászóháló vagy létra fokai között mindig azonos a távolság, a gyermeknek oda sem kell figyelnie, hová teszi a lábát. A szabványosítás azért veszedelmes, mert a játék egyszerűsödik, a kicsi pedig nem ügyel többé a mozdulataira. Amit itt megtanul, annak az egyenetlen és aszimmetrikus formák között, amelyekkel az életben szembesül, aligha látja hasznát”

– mutat rá Helle Nebelong díjnyertes játszótértervező. Vagyis ha a gyermeket arra tanítjuk, hogy éberen figyeljen a veszedelemre, jobban felkészítjük a játszótéren kívüli világban az önfenntartásra, mint ha hagyjuk, hogy gumilabdaként pattogjon egy kipárnázott ugrálóvárban.

A zűrös játszótereknek más előnyeik is vannak

Grant Schofield, az Aucklandi Műszaki Egyetem közegészségügy-professzora általános iskolák bevonásával azt vizsgálta, mi történik, ha a nebulók az iskola szomszédságában lévő elhagyatott telkeken hancúroznak a szünetekben. Mindez nem növelte a súlyos sérülések számát, sőt kevesebb baleset történt, mint amikor a gyerekek a hagyományos játszótereken ugráltak.

A kísérletnek volt egy másik tanulsága is: a nebulók a szertelenebb csatangolások végeztével rendesebben viselték magukat az osztályteremben. Jobban figyeltek az órákon. A kakaskodások úgy megritkultak, hogy az iskola megszüntette a fegyelmezési célokat szolgáló elkülönítőszobát, és felére csökkentette a játékidőben ügyelő tanárok létszámát.

Ha a széltől is óvjuk gyermekeinket, és megfosztjuk őket a lehetőségtől, hogy kifejlesszék a készségeiket, a saját kárukon tanuljanak bölcs döntéseket hozni, átéljenek fájdalmat és veszteséget, és úgy általában egetverő csetepatékba keveredjenek, azt hisszük, hogy szerető szülőkhöz méltón neveljük őket. Közben behatároljuk a mozgásterüket, így pedig sosem válhatnak igazán sokszínű emberi lényekké – véli Tim Harford.

Harford szerint a valódi kreativitás, a lelkesedés és az emberiesség nem a pedáns, hanem a zűrös aspektusainak sajátja. A legtöbb játszótér nem idomul kis felhasználói adottságaihoz és céljaihoz. A hintán csak hintázni lehet, a körhintán pedig – nem túl fantáziadús módon – körhintázni.

Márpedig szerinte a nyitottság és az alkalmazkodás legbelső lényege a káosz. A Vidék és a többi hasonló játszótér felnőttszemmel nézve mélységesen zavarba ejtő: az anarchia veszedelmes melegágyának tűnhet. Éppen ezért olyan jó muri az efféle helyeken játszani! Ráadásul éppen ezért nyújtanak hatékony felkészülést a gyerekeknek a szintén zűrzavaros életre - véli.

A fenti cikk – amely az Alkotó rendetlenség című könyv egy részletének szerkesztett kivonata – a HVG Extra Business közreműködésével készült. 

Friss lapszámunkban olyan etikus befolyásolási módszereket mutatunk be, amelyekkel jobb hellyé tehetjük a világot, javíthatunk megítélésünkön vagy könnyebben eladhatjuk termékeinket. Keresse a magazint az újságárusoknál, vagy rendelje meg itt kedvezménnyel! Ha megtetszett az újság, fizessen elő egy évre, és Simon Sinek A jó vezetők esznek utoljára című könyvét adjuk az előfizetés mellé.

Ha érdeklik a gazdasági, üzleti témák, lájkolja a HVG Extra Business Facebook-oldalát!