szerző:
hvg.hu

A rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 20010/4975/2018. általános számon indított eljárást egy közúti közlekedési baleset miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. július 2-án 16 óra 40 perc körül egy ismeretlen nő, az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, piros színű Suzuki Swift típusú személyautóval közlekedett Zalaegerszegen, a Dózsa György utcában a Rákóczi út felé. A kereszteződéshez érve nekiütközött egy balra kanyarodó, szintén Suzuki típusú személyautónak és a hozzákapcsolt utánfutónak. Az ütközést követően mindkét sofőr elhagyta a helyszínt.

©
©

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérik, hogy a piros Suzuki vezetője, illetve aki látta a balesetet vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-92-311-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívószámok valamelyikén.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!