2006. május 02., kedd, 15:18
• Utolsó frissítés: 2007. január 18., csütörtök, 14:16
Szerző: hvg.hu
A Féline maga az angyalbőrbe bújt ördög. Szelídnek álcázott bamba harcsaszája azonnal cápavigyorba csap át, ha valaki felhergeli. A 307-es csúcsváltozata annak való, aki a végletekben él, aki nem képes uralkodni vágyai fölött, de tud gyengéd is lenni, olykor racionális, sőt néha könyörtelenül szigorú.
© Peugeot |
Az importőrrel a 307-es egyhatos, lomha, de takarékos dízelváltozatát beszéltük meg, ezért csodálkoztam, mikor egy ezüstszínű, hatalmas kerekeken álló, diszkrét, szexi szárnnyal felszerelt háromajtóst nyitott ki a kezembe adott kulcs. Látom, bőr a belseje, pont olyan, mint a korábban meghajtott 307CC. Gondoltam, biztos parádés a dízel felszereltsége. Észrevettem a bal első sárvédőn díszelgő piros 180-as feliratot, gondoltam, valami különleges széria lehet. Még akkor sem kapcsoltam, amikor láttam, hogy nyolcezerig van skálázva a fordulatszámmérő. Gondoltam spóroltak, mindegyikbe ezt rakják. Aztán beindítottam a motort, picit ráléptem a gázpedálra és elsápadtam. Ez bizony nem dízel. Kapom elő a forgalmit, 130 kW, azaz 180 lóerő, kétezres, benzines Féline csúcsverzió. Nem estem kétségbe, s bár nem az alkalomhoz illően öltöztem, vallatóra vettem a Peugeot kis tigrisét.
© hvg.hu |
A meglepetések sora nem ért itt véget, az ötödik másodpercben az ülésemelő kar egyszerűen a kezemben maradt. Szerencsére csak a csavarok adták meg magukat. Miután visszaszereltem sikerült beállítanom a sportos bőrfotelt, és indulhatott a féktelen száguldás, azaz, csak hatott, mert ez az autó elsőre nem repített, már azt hittem, nem megy valamelyik henger. Teltek az órák, és rá kellett érezni a Féline ízére, nehezen nyílt meg a kicsike. A türelem felejthetetlen élményeket teremtett. Az autó - Hofi szavaival élve -, utógyújtásos, akkor kapcsol rá, amikor azt hinnénk, elfogyott a szufla, na olyakor felbődül a gyönyörűen hangolt sportkipufogó, és olyan erővel ránt magával az autó, hogy azt elmesélni nem érdemes.
Esztétikai élmény, silány összeszerelés
© hvg.hu |
A belső bordó bőr és alumínium díszítések egyvelege, fantasztikusan néz ki, de ez kívülről is igaz. Gondosan, érzéssel megtervezett autó, csak sajnos az összerakás minősége elmarad a várakozásoktól és az autó árától. A csúcsverzióban természetes a hatlemezes cd-tár, a sportos kormány, az alumínium pedálok, a tolatóradar, az ülésfűtés. A könyöktámasz helyén van egy kisebb tároló, két feles palackot el tudunk helyezni a kézifék kar mellett, az ajtózsebekben elfér még kettő. A kesztyűtartó méretes és hűthető. Az első ülések alatt tároló fiókot találunk. A csomagtartó nem túl nagy – három-négy utazótáska azért befér -, de az ülések előredöntésével növelhetjük a térfogatot. Hátul szűkös a hely, maximum két felnőtt fér el nem túl kényelmesen, ráadásul a hátsó könyöktámasz egy az egyben megadta magát és leszakadt.
Ami bőr, vagy bőrutánzat, az nagyon rendben van, viszont, ami műanyag, az nagyon silány. Ne felejtsük, ez a csúcsváltozat. Kívülről csak a 17 hüvelykes felniken feszülő Pirelli PZero Rosso 205/50 R17 gumik, a már említett aprócska felirat, a vaskos kipufogó és a pici hátsó szárny jelzik, nem hétköznapi Peugeot húzott el mellettünk.