Volvo-teszt: családi biznisz

A Volvo kombija márt járt a szerkesztőségünkben, de akkor a harmatgyenge egyhatost tettük próbára, amely csalódás volt, viszont tökéletesen képviselte a Volvo legújabb fejlesztéseit, arculatát, hamisítatlan életérzését. Az öthengeres turbódízellel és automatikus váltóval szerelt V50-es izgalmas sportkombi.

© hvg.hu

A vaskos kormány nagyon jó fogású, pontosan és gyorsan reagál a vezető akaratára, szinte előre tudja, mit kell tenni. A műszerfal, a középkonzol a skandináv egyszerűség és praktikusság csúcsa. A korábbi Volvók túlzsúfolt műszerfala után az új belső tér a protestantizmus szerénységének és fennköltségének iskolapéldája. Egy cédé-nyílás, négy tekerő és egy távirányítóhoz hasonlító kezelőpanel. Ezekkel mindent bekapcsolhatunk, állíthatunk. Az ülések koloniális bőrfotelek kényelmével vetekednek, panaszunk az ergonómiára sem lehet. A kapcsolók közelsége természetes. Intelligens és ízléses a beltér. A skandináv dizájnak és a skandináv stílusnak maradéktalanul megfelelő az enteriőr. A fedélzeti számítógép adatai magyarul jelennek meg a sötétben éjszakai üzemmódra váltó kijelzőn. A kormány multifunkciós, az audiorendszer és a sebességtartó automatika vezérelhető rajta.

© hvg.hu

A Volvo V50 tervezői úgy gondolták, hogy mivel kombi az autó, ezért tárolórekeszből nem sokat raktak az autóba. A nagy kesztyűtartó mellett van egy kinyitható könyöktámaszunk, és némi helyünk a vékony lebegő középkonzol mögött. Egy pénztárca, vagy egy kisebb fényképezőgép odafér. A többi cuccnak ott a 417 literes csomagtér és a sok apróságot befogadó hátsó ülések mögötti nyitható, hosszanti tárolórekesz. Érdekes, hogy nincs elöl pohár-, vagy palacktartónk. Ami annak látszik, az biztonságosan nem tartja meg a félliteres palackokat. Hátul jobb a helyzet, a középső kartámaszban minden van.

Erős a kísértés

© hvg.hu

A 180 lovas D5 turbódízellel szerelt kombi nagyon izgalmas autó, ha kell fogcsikorgatva, az aszfaltot maga alá gyűrve, de úgy megindul, ahogy azt egyébként egy Volvótól el is várjuk. A motor együtt a Geartronic váltóval főnyeremény, ha én Volvót vennék, mindegy, hogy milyen típusút, ezzel a motorral kérném. Ezt azután mondom, hogy az S60 kétliteres turbója is lenyűgözött. De a 110 newtonméterrel több nyomaték, a 3 tizeddel jobb gyorsulás és a 2-3 literrel kevesebb átlagfogyasztás meggyőzőbb. A V50-es ráadásul nem kapható a kétliteres turbóval, így kombiban egyértelműen a D50 a legtökéletesebb választás, igaz egyben a legdrágább is.

© Volvo

A kilométerórát 260-ig skálázták, az autó végsebessége ennél jóval kevesebb: 225 kilométer óránként. Nem próbáltam ki, de hihetünk a svédeknek. Bár nagyon erős a kísértés, a V50-es kényelme és felépítése nem készteti az embert a száguldásra. Alig mentem vele 120-at, egyszerűen nem a cikázás a lényege, még akkor sem, ha a szekvenciális kapcsolgatásokkal könnyedén meg lehet vadítani. Kiegyensúlyozott, nyugodt autó, nem kell vele sietni, jó benne lenni. De ha ráfekszünk a gázra, akkor jutalmul élvezhetjük a mélyre hangolt kipufogók hangját. Vérpezsdítő muzsika. De ami egyik oldalt öröm, az a másikon bánat is.

A motorra csak egy panaszunk lehet: a hangja. Aki nem szereti a dízel traktorhangját, az ezt az autót utálni fogja. Főként hidegen nagyon erős a motorzaj, de nagy sebességnél is hallhatjuk, hogy öngyulladós fickó van alattunk. Futóműve kitűnő, komfortos, a macskakövek sem hozzák ki a sodrából. A komolyabb kátyúk azonban megijesztik, és ilyenkor rendesen felüt. A váltó nagyon finoman dolgozik, semmit nem érzünk abból, ahogyan sebességet vált az automatika. Téli üzemmóddal is ellátták, ilyenkor még inkább figyel arra, nehogy a kerekek megcsússzanak a nyomaték megváltozása miatt.