Összehasonlító tesztnek indult. Egy fapados és egy csúcsmodellt vezettem volna egymás után, hogy képet kapjak a Chevrolet Cruze tulajdonságairól. A sors úgy hozta, csak a legjobban felszerelt 1,8-as automatát tudtam vallatóra fogni, így több lesz a kritika, mint a dicséret.
|
|
A benzines csúcsmodell alapára akciósan 4,9 millió, listaáron felextrázva (fűthető bőrülések 389 ezerért, elektromos napfénytető 150 ezerért) 400 ezer forintos automatikus váltóval hatmillióba kerül. Ezzel nem is lenne baj, mert a kecses Cruze szép, minőségi, kényelmes, jó autó. Az alsó-középkategóriában a középmezőnyben foglal helyet, ha a korábbi Daewoo vagy Chevrolet modellekhez mérjük, óriási az ugrás.
A Chevrolet Cruze tetszik az embereknek, szerethető, csinos autó, megkockáztatom, izgalmas a formavilága. Csak a tartalom hiányos. Nem a felszereltség, az extrák, a kényelem vagy a praktikus kiegészítők hiányoznak. A probléma súlyosabb. Nincs megfelelő motor az autóhoz. Már a spanyolországi bemutatón is kiderült, a motorokat alulméretezték, pedig lóerővel el vannak látva. Vegyük például ezt az ezernyolcszáz köbcentis Euro 5-ös erőforrást. Papíron 141 lóerős, mégis úgy megy vele az 1315 kilós Cruze, mint egy háromhengeres 70 lovas kisautó. Szerintem szándékosan kapott lusta, renyhe motorokat a Cruze, hogy még véletlenül se jelentsen konkurenciát az Astrának. A dízelmotorok állítólag jobbak, aki teheti, azzal vigye a Cruze-t.
© Autómenedzser |
A budai meredek utcákon fékezés után alig indul meg újra az emelkedőn, csak kapkodtam a kézi fokozatok után, lökdöstem vissza a kézzel is kapcsolható automatát. A bőgés egyre erősebb lett, az autó meg alig mozdult.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm











