Toyota Auris HSD teszt: jobb a hibrid, mint a dízel

Kényelmes, otthonos és takarékos családi autó az Auris hibrid. Ha nem hagytam volna abba az agykontrollt 10 éves koromban, még mielőtt igazán elkezdtem volna, mára képes lennék minden magyart leküldeni alfába, hogy amikor magukhoz térnek, az autót mint fogalmat a hibridautó fogalmával azonosítsák. A totális néphülyítés eredményeként aztán mindenki csak hibridet, többek között Auris HSD-t vásárolna. Még mielőtt South Parkos plágiummal vádolnának, tényleg azt gondolom, hogy az állami, önkormányzati, vállalati flottákban csak ilyeneknek lenne szabad közlekednie. Tisztelet azoknak, akik mutatóban ugyan, de ilyennel járnak.

Nem pusztán az alacsony benzinfogyasztás miatt, hanem nevelő szándékkal is ajánlott a hibrid. A Priusnak priusza van, üvölt róla, hogy hibrid, sikeresen összemosták a típust a zöld autó fogalmával. Ez azonban az ellenkezőjére is elsülhet, ezért az Auris célközönsége olyan tudatos fogyasztó, aki nem az életérzést, a zöld mivoltának népszerűsítését és saját dicsfényének növelését tűzi ki célul, hanem pusztán autóként kívánja használni hibridjét. Nem akar kitűnni túlságosan a tömegből, de elkötelezett a fenntartható fejlődés, az alternatív meghajtás ügye iránt. Vevő a modern technológiára, de nem áldozna sokkal többet érte, mint amit egy racionális autóért kifizet. Az Auris hibrid annyiba kerül, mint egy hasonló teljesítményű dízelmodell, fogyasztani is csak annyit fogyaszt, ugyanakkor hibrid, kevesebb benne a kopóalkatrész, gazdagon felszerelt és jobban tartja az árát. Tulajdonosa úgy érezheti, egy csöppet tett a jövőért és egy csöppet kapott is belőle, hisz egy évtized múlva az autók többsége már kettős meghajtású lesz.

Beltere egyszerű, a kormány fogása és kialakítása dicséretet érdemel, a többi a szokásos japán dizájn. Jól felszerelt a hibrid, a tesztelt változatban gyári beépített navigáció segítette a tájékozódást, telefonálni a Bluetooth révén kihangosítva lehet, a merevlemezen zeneszámokat gyűjtögethetünk. A klíma automatikus, kétzónás, a nyitás kulcsnélküli. Hagyományos váltónk nincs, sem kézi, sem automatikus. Csak egy, a Priusból ismerős választókarunk van, amellyel előre-, vagy hátramenetet kapcsolunk. Meredek lejtőkön érdemes használni a kar B fokozatát, ez a motorféküzem energiáit hasznosítja.

Az autóban kulcsszó az energia, a különböző üzemmódokat (normál, eco és power) a dinamikus és a takarékos haladás jegyében különítették el. A hibrid hajtás technikai részleteiről korábbi cikkeinkben beszámoltunk.

Fotó: am

Igyekeztem bebizonyítani, hogy a hibridautó nem fogyaszt sokat. Bár feliratok hirdették a tesztautón a hihetetlen, 3,8 literes átlagfogyasztást, sajnos nem jártunk ennek a közelében. A legóvatosabb vezetési stílusomat leporolva, lesújtva az autósok szitkozódó, vérben forgó pillantásaitól sem tudtam a számítógép szerinti 4,2 literes átlagfogyasztásnál jobb eredményt elérni. Igyekeztem minél többet üresben gurulni, hogy töltsem az akksit, lejtőkön B-be kapcsoltam, erőteljesen fékeztem, amikor kellett, és a lehető legtöbb alkalommal használtam a csak elektromos üzemmódot (ev). Imádtam halkan siklani, az áramszedők kattanását, a papucsok surranását hallgatni. Néztem a hatást az embereken, de ők nem vettek észre, nem hallottak.

Szerencsére voltak rajongóim. Mivel méretes feliratok hirdették autómon a küldetését, vonzotta a tekinteteket a matricás kocsi. Egy csepeli bolt előtt még belém is kötöttek. Szép csendben sunnyogtam volna ki a parkolóból, amikor egy műszak végét ünneplő ételfutár fülében headsettel, kezében nyolc zsömlével, fél kiló szeletelt párizsival és egy Kalinka vodkával, megkocogtatta az ablakot. Fenyegetőnek véltem a közeledést, megadtam magam és leengedtem az ablakot. Ököl helyett kedvesen megkérdezte, hogy akkor most nem fogyaszt az autó? Miután felvilágosítottam, hogy a főútra kanyarodásig nem is fog, elismerően csettintett a szájával, és belekiáltotta a világba, hogy ilyen autót kellene vennie mindenkinek.

Az emberek mellett az állatok rokonszenvét is sikerült zöld autómmal kiérdemelnem. Szintén Csepelen jártam, a hazaút pihentető nyugalmát élveztem, amikor a szemem sarkában láttam, hogy egy rakoncátlan levél ide-oda szaladgál a szélvédő alján. Nem foglalkoztam különösebben vele, hisz megtörténik az ilyen benzinfaló kocsik esetében is. Este volt, sötét. Mentünk vagy 10 kilométert, amikor a feleségem, aki nem csak az előttünk lévő útra koncentrált, felkiáltott, hogy né, ott egy egér! Először nem is hallottam, bolgárgyuri okfejtésével voltam elfoglalva, de amikor másodszor, kissé hangosabb hívta fel a figyelmemet a hívatlan vendégre, megakadt a szemem a pofás kis pofán, aki két lábára ágaskodva, kérdőn és szemrehányóan nézett egérszemet velem a szélvédőn át. Annyira meglepődtem tőle, hogy félrehúzódtam. Erre az egér megijedt és elkezdett oda-vissza futkározni a szélvédőn, de csak nem akart szabadulni az autótól. Ennek fele sem tréfa, gondoltam, küzdjünk meg férfiasan, és kiszálltam a kocsiból. A feleségem már korábban felkapta a lábait, nehogy behatoljon a böszme és lerágja, de a neheze, a küzdés gyötrelme rám hárult. Nem volt nálam semmilyen fegyver, csak a telefonom, azzal hadonásztam, az egér csak futott, amíg egyszer végre megtalálta a lyukat, ahonnét előjött és eltűnt a motortérben. Ciccegtem neki egy darabig, de nem bújt elő, így azt a kellemetlen döntést kellett meghoznom, továbbmegyünk. Egérkomával azóta nem találkoztam, de feltűnt a macskák érdeklődése a kocsi iránt. Ha ez így megy tovább, nem akarok én hibridet. A jó kis kerregős dízel bezzeg elriasztja a vadakat.