Márciustól 4,79 millió forintos bevezető áron kapható a Chevrolet új egyterűje, az Orlando. Bemutatóján kiderült, Zságer Balázs és bandája kényelmesen befér – és még a hangszereket sem kell otthon hagyniuk. A dízel automatával kényelmes és erős, de a benzines változat kézi váltóval sem lebecsülendő.
|
|
A Chevrolet új kompakt egyterűje jellegzetes Chevrolet arcot kapott, az előd koreai kinézete már a múlté – ám a kocsi továbbra is a távol-keleti országból érkezik. A beltér megörökölte a Chevrolet Cruze dizájnját valamint az Opel Astra/Insignia kapcsolóit és navigációját. A kocsi kényelmes, a második sor bőséges, és egy 180 centis férfi is elfér – szűken – a harmadik sorban. A Chevrolet Orlando valódi családi jármű: hétszemélyes (5 üléssel nem is kapható), variálható és tágas csomagterű. Mivel a lejtős tetővonal ellenére sikerült egyre magasabban elhelyezni a második és a harmadik üléssort, az utasok jól látnak előre és oldalra, ráadásul jó nagy a fejtér, még leghátul is. A vezető azonban nehezen látja a forgalmat a túlzsúfolt belső tükörben, amelyet kitakarnak a fejtámlák, illetve a fejek. Az oldalsó tükrök szerencsére elég nagyok. A parkolásban magasabb felszereltségnél tolatóradar segít.
Többféle üléselrendezés lehetséges. A második és a harmadik sort egymástól függetlenül lehajtva teljesen sík padlót kapunk. A második sor szélső üléseit egyetlen mozdulattal lehet lehajtani, hogy könnyebb legyen a be- és kiszállás a leghátul helyet foglalóknak. Ha pedig komolyabb rakományt kell elszállítani, a csomagtartó két üléssor lehajtásakor 1499 literes (856 literes az ablakvonalig mérve).
|
|
|
További képek a galériában Fotó: bcs |
Az eredeti koncepcióautóhoz hasonlóan tárolót sok helyen és többféle méretben kínál az Orlando, van például aprópénz-tartó és két nagy pohártartó a középkonzolon, térkép- és italtartó az első és a hátsó ajtókban, valamint több rekesz a poggyásztérben. A rádió előlapja mögött egy rejtett tárolót találhatunk, amihez jól hozzáfér a vezető és az első utas. Ha felhajtjuk a rádió fejegységét, tágas rekesz várja az mp3 lejátszót, a napszemüveget vagy a pénztárcát. Ugyanott helyezték el a standard csatlakozót és az opcionális USB portot, mp3 vagy iPod részére (felszereltségtől függ). Ötletnek jó, de félő, hogy legelőször ez fog letörni az autón.
Családi autóban mindig elsődleges fontosságú az utasbiztonság, ezért az Orlando struktúrája többnyire nagyszilárdságú acélból áll, amely bármilyen irányú ütközéskor hatásos biztonsági cellát képez. Ütközés esetén hat légzsák – két-két front-, oldal- és függönylégzsák – védi az utasokat.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá











