Sokan csalódtak az új Passat bemutatásakor, a népszerű Volkswagen nem változott jelentősen az elődhöz képest, lényege maradt, ami volt: alaphelyzetben puritán, de a végletekig felextrázható, kényelmes, gondoskodó, takarékos és dinamikus vezetői autó.
Most, hogy új szelek fújnak a politikában és az Audi A6-os lassan szitokszóvá válik, állandósulhat a VW Passat fénykora. Állami- és cégvezetők kedvelt autója lett, aki nem Skodát kap, vagy nem hajlandó Skodába ülni, az bízhat egy Passatban. Bár én a Superb pártján vagyok, de megértem a Passat iránti rajongást, félretéve azt, hogy mennyire újult meg, kiváló kocsi. Újonnan nálunk státuszt fejez ki, tőlünk nyugatabbra pedig egyszerű munkaautó.
|
|
| Fotó: bcs |
A forgalom többi résztvevőjének nem újdonság a Passat felvarrt, határozott phaetonos arca, kevesen bámulják, az Amaroknak nagyobb sikere volt. Az, hogy nem voltak LED-es lámpák a tesztautón, közrejátszott a beszürkülésben. Ez utóbbiak a bixenon fényszórókkal együtt járnak a kocsihoz (felára: 331 ezer forint). Nekem nagyon tetszenek, de ha saját zsebből kellene megvenni, tétováznék. Ráadásul a LED-nek nincs is szerepe a baleset-megelőzésben – ez derült ki egy dán-német tanulmányból, amelynek végkövetkeztetését az auto motor und sport magazin közölte.
Comfortline szinten is kényeztet a Passat, ám a magasabb felszereltség és a végtelenített extralista fényében szegényesnek is tűnhet. Főbb elemei: 16 hüvelykes könnyűfém kerekek, komfortülések elektromos gerinctámasszal, mp3-as rádió, tempomat, elektromos ablakok és tükrök, automatikus világítás, nappali fény, ESP, visszagurulás-gátló. A képernyőn követhető első-hátsó parkolási radar és a többfunkciós bőrkormány Németországban részei a felszereltségnek, de nálunk fizetni kell érte, előbbi komfort csomagban (kanyarfénnyel, ködlámpával együtt 257 ezer forint), utóbbiért 71 ezer forintot kérnek. Az elektronikus kétoldali klímaberendezés felára 110 ezer forint, a fűthető első ülések felára 71 ezer forint. A 8,654 millió forintos alapárú tesztautót 9,388 millió forintért vihetnénk haza. A sávtartóért, parkoló robotért, távolságtartó tempomatért, LED-fényekért, tolatókameráért, lábbal nyitható csomagtartóért, TV-vételért, elektromos tetőért további komoly százezreket fizethetünk, de kérhetjük a Passatot akár 300 lovas V6-os motorral, összkerékhajtással is.
|
|
| Fotó: bcs |
A számos vezetéstámogató technológiai újdonság közül a közel tízmilliós kocsiban egyet kapunk: a fáradtságjelzőt, amely képi- és hangjelzéssel figyelmeztet, ha azt érzékeli, fáradtan vezetünk. Nekem pont erre lett volna szükségem a minap, amikor olyan fáradtan ültem a volán mögé, hogy alig érzékeltem a külvilágot, csak arra koncentráltam, hogy minél hamarabb célba érkezzek. Voltak kellemetlen incidenseim az úton, a figyelmeztetés azonban elmaradt, a többi autós vörösre dudálta a tarkómat, levillogtak veszélyes sávváltások miatt – tőlük ezúton kérek elnézést. A Passat azonban tűrte a vad evezést, mert vezetésnek nem nevezném azt az iramot, ahogy átvágtam a városon, S fokozatban, ami a csövön kifér. A kocsi ugyanúgy viselte a megpróbáltatásokat, mint amikor pont ellenkezőleg, lassú iramban az ötliteres átlagot megcélozva poroszkáltam vele. Ezért nagyszerű a kétliteres dízellel és DSG-vel a Passat: kétéltű autó, ha kell versenygép, de ha akarjuk, fogyasztási bajnok.
|
|
| Fotó: bcs |
Munkahelytől lakhelyig, esti csenevész forgalomban 30 kilométer után 4,7 literes átlagot mutatott a fogyasztásmérő (100 kilométerre vetítve). Amikor másnap ugyanezen a szakaszon délutáni csúcsban idegesen araszoltam, száguldottam, újra araszoltam, bedugultam, újra száguldottam, akkor 6,7 literes átlagot mértem. Két litert számít 100 kilométerenként a vezetési stílus. A teszt végén az utóbbi érték került ki győztesen a belső harc frontján, a megtett 500 kilométer során a BlueMotion Passat 6,8 litert fogyasztott átlagban (tankolástól tankolástól mérve). A kocsi hatótávja ígéretes, a legnagyobb, amit a teszt során kiírt a fedélzeti számítógép, 1250 kilométer volt.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá











