Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá
Az autók között a Mazda MX-5 magányos szamuráj, amolyan rónin, de nem azzá lett, hanem született rónin. Örök magányra ítéltetett. Ura nincs, uralkodni nem lehet fölötte. Hajtani, repíteni, azt igen, de ha netán megpróbálnák megszelídíteni, utolsó csepp véréig harcolni fog.
|
|
Csak egy hétig szerettem volna megzabolázni, sarkantyúzni, kihajtani a szuszt is belőle, de hát ez nem ló, és valójában nem is szamuráj, hanem egyszerűen a világ legjobb kétüléses autója. Ezt nem lehet szépíteni, a mellébeszélésnek is van határa, az MX-5 úgy jó, ahogy van. Tesztautónk még annál is jobb volt, hisz a legerősebb, 160 lovas motorral adták, Recaro ülésekbe préselte be hátamat a gyorsulási erő, toronymerevítők próbálták leküzdeni a fizika törvényeit. Azt, hogy még életben vagyok, a differenciálműnek köszönhetem. A Bose nagy hifi csak hab a jegeskávén, 160 fölött akár egy vállról indítható kétkazettás magnó, vagy egy 250 wattos Marshall láda is lehetett volna a fülem mellett, csak a káosz hangjai jutottak el az agyamig.
|
| Fotó: bcs |
A Mazda MX-5-öst csak nyitott tetővel lehet értelmezni, bár vannak ablakai is, de csak azért, hogy rögtön azt is leengedjük. Van egy pici szélterelőnk, az sem kell, olyan, mintha a vitorláson azért nyavalyognánk, hogy fúj a szél, vagy süt a nap. A nap ellen kell egy jó simléderes sapka, aztán irány Zebegény. A be- és kiszállás nehézkes, de ha egyszer beszorultunk a Recaróba, úgy érezzük magunkat, mint az anyaméh melegében, igaz 40 fokkal tüzel ránk a nap, jó lesz odalépni, hadd lobogjon a bajszom. Az ülések közepe selymes fordított bőr, így nem fürdünk a saját izzadtságunkban, ha tetejére hág a hangulat.
Örömautó, nincs az az elpuskázott nap, amelyet ne tudna jobbá tenni. Az sem hozott ki a sodromból, hogy egy sajtóreggelin a kolléga egy teljes adag tejeskávét (barna cukorral) az ölembe borított. Észre sem vettem, csak a másodperceket számoltam, mikor veszem már át a Miraiban a roadstert.
A Mazda MX-5 olyan, mint az alvás, egyedül a legjobb. Nem kell magyarázkodni, ha keresztbe állunk egy-egy kifordulás után, ha farolva kanyarodunk, ha csikorognak az elfüstölt gumik, vagy ha esőben kabriózunk. Csajozáshoz nem ajánlom, ez férfias műfaj. Ha előbb szeretünk bele az MX-5-be, mint az asszonyba, a frigy után előbb-utóbb döntenünk kell: az asszony vagy az MX-5. Mindkét megoldás szóba jöhet, csak vigyázzunk, nehogy a harmadik üssön be: asszony viszi az MX-5-öt, nekünk meg marad a Matiz. Akkor inkább a szeppuku.
A tesztautó már nem volt teljesen patinás, kapott anyait és apait a kollégáktól, de ez mit sem vont le az élvezeti értékéből, talán a 90 százalékban elkopott hátsó gumik tették csak pikánssá a próbát. Minden kanyar, minden előzés tartogatta a meglepetést, hogy talán most szállunk el, talán most hiányzik az a pár korábban elfüstölt rovátka. Áldottam is az eget, hogy esőmentes hetet adott nekem, és nem kellett úgy korcsolyáznom a hátsó tengelyen, mint azt a slickre járatott 370Z-vel tettem.
Nyitott tetővel 100 kilométer/órás sebességig kellemes a szél- és a menetzaj, autópálya-tempónál ez kissé romlik, 160-170-től pedig a káosz veszi át az uralmat, a motor, a szél, a gumik, a Bose hifi és a dupla kipufogók együttesen üvöltik a sátán hívószavát. Ez az, amire mindig is vágytunk, a teljesség őrült diszharmóniája.
