A reklámautókat kínáló Il Ferro korábbi tulajdonosai közül ketten már voltak büntetve; egyiküket csődbüntett megalapozott gyanúja miatt is eljárás alá vonták - derült ki egy hvg.hu birtokába került magánnyomozói feljegyzésből. Ez azért is érdekes, mert a cég több ezer ügyfele több mint egy hónapja egy fillért sem látott az autómatricák után járó reklámdíjakból, noha az Il Ferrónál korábban megígérték, fizetnek. S miközben idehaza egyre több ügyfél bukja el autóját és válik adóssá, újabban már román autókon is látható az Il Ferro matricája.
Telefonon szinte elérhetetlenek az Il Ferro fővárosi és vidéki irodái, pedig több ezer ügyfelük szeretné tudni, mikor utalja végre a cég a felmatricázott gépkocsijuk után járó reklámdíjat. A legutóbb március végén lezajlott szemlére (amelyen az Il Ferro munkatársai ellenőrizték az ügyfelek autóinak állapotát és a kilométeróra állását) ügyfélnek kiadva magát a hvg.hu munkatársa is ellátogatott, vele az ügyfélszolgálat közölte, legkésőbb április első napjaiban utalják a pénzt. A cég ügyfeleinek többsége azonban a mai napig egy fillért sem kapott, s ez információink szerint oda vezetett, hogy egyre több "il ferrós" bukja autóját és válik adóssá.
© Stiller Ákos
|
A reklámautós bizniszben utazó Il Ferro - mint megírtuk - azt ígéri: az autóikra felhelyezett reklámmatricáért cserébe a tulajdonosoknak negyvenezer forintig (használt autó esetén ötvenezerig) átvállalják a hitelbe vásárolt autók után fizetendő törlesztőrészleteket. Mindezért a használt autós ügyfeleknek belépéskor regisztrációs díjat kell fizetniük: kétéves szerződésnél száznyolcvanezer, ötéves esetén háromszázharmincháromezer forintot.
A hvg.hu úgy tudja, az Il Ferrónak jelenleg mintegy 7000 ügyfele van, akiknek havonta több százmillió forintot fizet(ne) a reklámmatricák után. Holott az autókon elhelyezett hirdetések nagy része bevallottan barter hirdetés: az Il Ferro egyebek mellett a Penthouse-szal, a Lóerő magazinnal, a Pesti Esttel, a Diplomata Magazinnal, a Rojik ital-nagykereskedéssel, a Sport Klubbal, a Hekus Magazinnal áll(t) szerződéses viszonyban.
A reklámszakembereknek is gyanús lett
Bár a "reklámautókkal" kapcsolatos aggodalmának tavaly év végén a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke is hangot adott, továbbá reklámszakemberek is kétségbe vonták az üzleti modell hosszútávú életképességét, az ügyfelek bizakodók voltak. Mikor januárban elmaradt a reklámok utáni fizetés, ők csak februárban kezdtek el dühöngeni; a cég vezetése március végéig felfüggesztette a kifizetéseket. Az Il Ferro akkor a tulajdonosváltással és az azzal összefüggő pénzügyi átszervezéssel indokolta a kifizetések felfüggesztését. A "pénzügyi átszervezések" okozta nehézségek ellenére csak a kifizetések maradtak el, az új belépőket továbbra is fogadta a cég, ahogy a regisztrációs díjakat is simán beszedte utánuk.
Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a következő, március 26-án sorra kerülő szemlén kilométeres sorokban torlódtak fel az „il ferrós” autók a cég Pesti úti telephelye előtt (a szemlén készített fotógalériánkat a képre kattintva tekintheti meg.) Debrecenben is olyan torlódást okoztak a szemlére érkezők, hogy végül rendőröknek kellett kivonulniuk a helyszínre, arra utasítva az autósokat, hogy keressenek maguknak szabályos várakozóhelyet. A budapesti szemlén a hvg.hu által megkérdezett, használt autóikat felmatricázó ügyfelek közül többen úgy nyilatkoztak: már belépéskor gyanították, hogy egy idő után bebukik az üzlet, de abban bíznak, hogy fizet még a cég, így a befizetett pénzük megtérül, s talán valami hasznuk is lesz. Szinte mindegyik ügyfél egyetértett abban, hogy főleg azok "szívnak" az üzleten, akik nulla százalékos kezdőrészlettel vágtak bele.
Büntetett előélet, hosszú távú tervek
De nemcsak a kifizetések csúszása okozhat aggodalmat az ügyfelek körében, hanem egyes volt cégtulajdonosok-cégvezetők nem éppen makulátlan múltja is. A hvg.hu birtokába került egy olyan magánnyomozói feljegyzés, amelyet információnk szerint a hazai autós piac egyik szereplője rendelt meg.
© Stiller Ákos
|
A tavaly ősszel folytatott, a cég hátterét feltárni hivatott magánnyomozást követően elkészített feljegyzés szerint az Il Ferro korábbi tulajdonosai közül kettő ellen már folyt büntetőeljárás. Egyikük többszörösen büntetett előéletű, követett már el intellektuális jellegű - okirat-hamisítással, csalással összefüggő - cselekményeket is. A másik extulajdonos szintén volt már büntetve. Őt egyébiránt eljárás alá vonták garázdaság, csalás, sikkasztás, okirat-hamisítás és csődbűntett megalapozott gyanúja miatt is. (Ezeket az információkat a hvg.hu egyik rendőrségi forrása megerősítette.)
A cégre fókuszált magánnyomozók annak idején vizsgálták a társaság kiadásait is: figyelembe véve bérelt irodáit, alkalmazottainak számát, arra a következtetésre jutottak, hogy a cég alkalmazottakra, irodabérletre, rezsire költött havi kiadásai - a vizsgált időszakban - elérhették a hatmillió forintot. Az Il Ferro ügyfelekkel kötött, „jól megfogalmazott” reklámszerződéseiről pedig azt állapították meg: abban nincs olyan kötelezettségvállalás vagy körülmény, amely a cég felé támadási felületet adna. A magánnyomozói feljegyzés kitér arra is, hogy amennyiben a cég reklámszerződései valósak, úgy a társaság továbbra is talpon marad. Ha azonban nincsenek reklámbevételeik, úgy az ügyfélkör bővüléséből adódó regisztrációs bevételek "2006. végére elérik a kiadási oldalt, és ezt követően a cég veszteséget termel majd, és rövid időn belül összeomlik".
Az Il Ferro ügye februárban a Magyar Lízingszövetség autós szekciója elé került, ahol az akkori egyik tulajdonost, Laskay Róbertet is meghallgatták, aki - az ülésen részt vett forrásunk szerint - gyakran egymásnak ellentmondó válaszokat (és adatokat) adott az őt kérdezőknek. A Lízingszövetség ezért is döntött úgy, hogy felvilágosító kampány keretében figyelmezteti a jóhiszemű vásárlókat: csak akkor írják alá a szerződést, ha maguk is ki tudják fizetni a törlesztést, amennyiben a reklámszolgáltató nem teljesíti a vállalásait.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#97)

Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#97)












Az még kimaradt, hogy most olvastam el több hónappal ezelőtti Haszon cikket, amit kaptam és már abba is benne volt, hogy hiába ment eddig minden rendben a kifizetések körül, ez a dolog nem stimmelhet és mindenki gondolja át. <br>Tehát az az ismerősöm ezeket a sorokat átugrotta amikor elolvasta és jószívvel ajánlotta, mint jó ötletet.. Mert mindenki azt hisz el, amit akar.<br>A másik, hogy ez nem is a vállalkozási kedvtől függ. Mert én tipikusan vállalkozó kedvű ember vagyok, amiben van ráció, arra lecsapok, szeretem az új dolgokat és természetesen minden vállalkozás kockázattal jár (vagy ami nem jár nagy kockázattal, az minimális haszonnal jár), de itt nem kockázati tényezőkről volt szó, hanem eleve megvalósíthatatlan ígéretről!<br>Úgyhogy arra hivatkozni, hogy aki nem vágott bele, az gyávaságból nem tette a lehető legnagyobb badarság amit hallottam..:)<br>