szerző:

A budapestiek négyötöde, 82 százaléka egyetért azzal, hogy minél több P+R parkolót kellene építeni, így lehetne az autósokat a közösségi közlekedés használatára ösztönözni.

Ezt állapította meg a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég januári, reprezentatív felmérése, amelynek eredményéről Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes sajtóirodája tájékoztatta csütörtökön az MTI-t. A mintegy 10 ezer fővárosi körében végzett felmérés szerint a megkérdezettek több mint kétharmada (69 százaléka) rendkívül fontosnak tartja, hogy mélygarázsok, parkolóházak épüljenek a város központjában. Az adatok azt mutatják: minden második budapesti (51 százalék) áll ki az egységes parkolási díj bevezetése mellett.

A közlemény szerint a felmérésből kiderül az is, hogy a fővárosi autósoknak a legnagyobb problémát a parkolás biztonsága és a parkolóhelyek száma jelenti. Az V., a VI. és a VII. kerületben élőknek okozza a legtöbb fejtörést a parkolás. Hagyó Miklós előterjesztésére a főpolgármesteri kabinet decemberben felkérte az Fővárosi Önkormányzat cégét, a Parking Kft.-t, hogy dolgozza ki a fővárosi parkolási stratégiát. A Szonda Ipsos a Parking Kft. megbízásából készítette el a felmérést arról, miként vélekednek a budapestiek a parkolási helyzetről.
 
A főpolgármester-helyettes szerint a felmérés eredményei teljes mértékben igazolták a fővárosi parkolási stratégia kidolgozóit - írta a sajtóiroda. A parkolási stratégiához kapcsolódó rendelettervezetet a Fővárosi Közgyűlés várhatóan április végén tárgyalja.

hvg.hu Autó

P+R, Liityntäpysäköinti, Transferium - parkolás Európában

Különbözőképpen kitáblázott, eltérően jelzett, néhol ingyenes, máshol olcsó, megint máshol drága – ez jellemzi a P+R létesítményeket Európában. Ugyanolyan színes az európai városokban a P+R ajánlat, mint maga az élet az egyes országokban. Ez lett az eredménye annak a felmérésnek, amit az ADAC német autóklub 22 európai nagyvárosban 19 ország autóklubjával közösen végzett, s amelynek során a tömegközlekedési vállalatok szakembereit és a várostervezőket kérdezték meg.

MTI Autó

Parkoló automatákat vásárol Angyalföld önkormányzata

Az angyalföldi önkormányzat négy zónában 210 parkoló jegykiadó automata szállítására és a kapcsolódó szolgáltatásokra írt ki nyílt közbeszerzési eljárást, a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

MTI Itthon

Új fővárosi parkolási rendszer: díjfizetési övezetek

A jövőben a BKV-jegy árához kötnék a budapesti parkolási óradíjakat; az autósok 17 százaléka rokkantigazolvánnyal parkol. Egyebek közt ez is olvasható a Főmterv Zrt. előterjesztésében, amelyről kedden tárgyalt a Főpolgármesteri Kabinet - közölték az ülés résztvevői.