A 181-es kilométerszelvényben az útburkolat két helyen beszakadt, ezért ezen a szakaszon - mintegy háromszáz méter hosszan - mindkét irányba csak egy forgalmi sávot használhatnak az autósok.
A rendőrség arra vonatkozóan nem tudott felvilágosítást adni, hogy meddig lesz érvényben a forgalomkorlátozás.
Úthiba miatt lezárnak egy-egy sávot az M7-es autópályán
Úthiba miatt lezárnak egy-egy sávot az M7-es autópályán Sávolynál kedden délután, előreláthatóan öt óra előtt - közölte a rendőrség.
Utolsó vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor a bő 7 milliós havi fizetése mellett sem tudott sokat félretenni
Magyar Péter visszafizetett 9,2 millió forintnyi tartozást
„Elnök asszony, Ön nem tudja, kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán
Magyar Péter: Hol van jobb helyen egy család nélkül felnövő gyerek, szexuális bűnözőknél, vagy Magyarországon egy egyszülős vagy meleg párnál?
Még a megszavazása előtt hozzányúlt a Tisza a vagyonkezelő alapítványok megszüntetését célzó Alaptörvény-módosításhoz
Al Di Meola a HVG-nek: Azért kommenteltem Viktor posztjai alá, mert ismerem őt
Leváltották a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Igazi veterán távozott.