szerző:
Biró Csongor

Válság idején a legdrágább, de a legjobb tanfolyam menedzsertitánoknak a Mercedes-Benz S-osztály. Aki egyszer belekóstol, nincs az a bevételi terv, amelyet ne múlna felül. Mint agarak előtt a guminyúl, úgy húzza majd egyre feljebb a grafikont, csak prémiumnak kell beígérni. Pókerarc kell hozzá.

Nem tudok érzelmek nélkül írni erről az autóról, az objektivitásomat nem találom, elveszett valahol a hátsó és az első fotelek között. A Top Gear szerint ez a világ legjobb autója – nem kommentálom, talán csak annyival: tudom.

A S-osztály különleges adottságait tapasztalni kell, korábban hasonló, gyerekes ámulat akkor töltött el, amikor Maybachot vezethettem. Az S400 Lang ugyanaz, csak más logóval. A jelzőtengernek, a sóhajoknak, a gyönyör könnycseppjeinek nincs értelme, ez az autó tökéletes. Jöjjenek a tények.

Négy évvel a W 221 típussorozat megjelenése után 2009-ben megújult a luxuskategória etalonja, a Mercedes-Benz S-osztály. A S400 különlegessége a világon elsőként sorozatban gyártott lítiumion-akkumulátoros hibridhajtás.

A módosított dizájn jellemzője az erősebben nyilazott hűtőmaszk és a lökhárító decens fényvonala, illetve krómléce a hűtőnyílások alatt. A kipufogó-csővégeket valamennyi változatban a lökhárítóba integrálták. Széria a bixenon fényszóró. Még dinamikusabb látványt ad markáns LED-csíkja a nappali menetfény, az irányjelző és a helyzetjelző lámpák is LED-esek. Fénydiódásak a hátsó lámpák is: összesen 52 LED rajzol ki dupla C-betűt.

© Autómenedzser
Belül úgyszintén jelentős szerepet kap a fény. A hangulatvilágítást napfény (borostyán), semleges (fehér) és polár (jégkék) beállítások közül választhatjuk ki. Masszázsfunkcióból négy van, a legjobb a lassú és erőteljes shiatsu. A komfortülések anyajegyekre pontosan a hátra és a derékra illeszthetők, az oldaltartást motorok szabályozzák, kanyarban az autó dőlésének megfelelően ellentart a sűrített levegő.

Hátul császári a kényelem, az első komfortülésekhez hasonlóan állíthatók, fűthetők és hűthetők a hátsók (nettó 527 ezer forint). Hátul nincs masszázs, van elektronikus árnyékolás (nettó 201 ezerért), automatikus kétzónás klíma (nettó 347 ezer forint) az ajtók érintésre nyílnak (nettó 445 ezer forint), a becsukásnál automatika segít.

A külvilág vegyes érzelmekkel csodálja, félnek tőle még a rendőrök is. A háromnapos teszt során kétszer is találkoztam sokáig szemező, majd szemét lesütő közlekedési rendőrrel. A mögöttem jövőket aztán jól kiszedte.

Az első német hibrid limuzin (Oldaltörés)

A hibridhajtású S 400 a sajtóanyag szerint a világ legtakarékosabb benzinmotoros luxus limuzinja, 8,2 literes átlagfogyasztása 199 gramm per kilométer szén-dioxid-emissziónak felel meg (a Lexus LS600h kibocsátása 219 gramm/kilométer, a rövid tengelytávú S400 Hybridé 186 gramm/kilométer). Ezt a hihetetlen értéket nem sikerült megközelítenünk, de megelégedtünk a többnyire városi forgalomban használt autó 11,3 literes átlagfogyasztásával.

A kompakt hibrid-modul magában foglalja a stop/start automatikát (a fékpedál erőteljes lenyomásával a rögzítőfék bekapcsol, és általában leáll a benzinmotor) és a fékezési energia-visszanyerést (rekuperáció) is. A módosított 3,5 literes benzinmotor teljesítménye 205 kW/279 LE, a villanymotoré 15 kW/20 LE, ez utóbbi indítónyomatéka 160 Nm. A 299 lovas összteljesítmény gyorstáskor érezhető, ilyenkor szinte felemelkedik az aszfaltról a kétonnás monstrum, a megállás, főleg vészfékezéskor, felér egy hullámvasúti fékezéssel.

© Autómenedzser
A Mercedes-Benz S 400 Hybrid alapja az S 350, jelentősen módosított hajtóművel. A továbbfejlesztett 3,5 literes V6-os benzinmotorhoz állandó mágneses villanymotor és a hibridmodult magába foglaló hétfokozatú 7G-Tronic automatikus váltó, teljesítmény- és vezérlő elektronika, feszültség-átalakító, valamint nagyfeszültségű lítiumion-akkumulátor tartozik. Lassításkor generátorként működik a villanymotor, és visszanyeri a fékezési energia egy részét. Közben finoman együttműködik a motorfékkel és az üzemi fékkel. A visszanyert energiát a motorházban elhelyezett, kisméretű, de nagy teljesítményű lítiumion-akku tárolja, és szükség esetén rendelkezésre bocsátja. Nagy előnye a hagyományos nikkel-fémhidrid akkumulátorral szemben a nagyobb energiasűrűség, a magasabb elektromos hatásfok, a kompakt méret és a csekély súly. Mivel a motorházban helyezik el, nem csökkenti az utastér és a csomagtartó tágasságát.

100-nál 1500-at forog a percenként a főtengely, 130-nál 2000-et, pillanatok alatt eléri a kétszázat, 250-nél az elektronika tilt le.

Futóműve lágyan ringatja a nagy hajót, a légrugózás sportos állásba is kapcsolható. Ha a váltót is sportállásba tesszük, dinamikus, erőszakos autóvá válik a villanybálna. A vadulás, a nyomulás távol áll tőle, ez egy finom, kimért, elegáns szerkezet, aki ilyet vezet, mindig ráér. Futóműve egyetlen burkolatot nem szeret, a szétzilált, hepehupás, dülöngélő aszfaltot – ilyen például a Budakesziről kivezető szakasz. Ilyenkor mókásan viselkedik, mint a részeg karatemester. Olyan, mintha a masszázsfunkció extrém fokozatra kapcsolt volna. Ha kell, a hasmagasság emelhető, parkolóban, vagy pakoláskor hasznos ez a funkció.

Mindene a biztonság (Oldaltörés)

Segédberendezések garmada felel a vezető és az utasok biztonságáért (nettó 666 ezer forintért). Kamerák tekintenek messze előre, illetve figyelik a jármű környezetét, értelmezik a kritikus helyzeteket. Ilyen az adaptív távfény-asszisztens, amely felismeri az előttünk haladó, illetve szembejövő járműveket, és úgy állítja a fénykévét, hogy senkit se vakítson el, de a lehető legnagyobb legyen a hatótáv. Ehhez járul az infravörös-kamerás éjjellátó-asszisztens, gyalogos-felismerő funkcióval kiegészítve: a gyalogost külön kiemeli a képernyőn, hogy jobban észrevegye a vezető.

Csak este működik és csak akkor, ha a lámpa fel van kapcsolva. Ilyenkor a legszebb nyári táj is télbe öltözik, a fekete-fehér kamera képe újabb távlatokat nyit meg előttünk, 533 ezer forintos nettó ára nem mérhető balesetmegelőző hasznához. Folyamatos használathoz nem ajánlom, de amikor áthaladunk a gemenci erdő feketeségén, jól jön, ha szarvasokkal akarunk farkasszemet nézni.

Újabb előrelátó rendszer a sávtartó-asszisztens. Az aszfalt és a felfestett vonalak színkülönbsége alapján ismeri fel a burkolati jeleket. Ha az autó véletlenszerűen elhagyja a forgalmi sávot, akkor a kormánykerék vibrálásával figyelmezteti a vezetőt. Más, hagyományos rendszerektől eltérően ez figyelembe veszi az autós aktivitásait is, és ezek alapján megbízhatóan tisztázza, hogy véletlen vagy szándékos a sávelhagyás. Nincs figyelmeztetés például, ha autópályára felhajtáskor vagy előzéskor gyorsítunk, erősen fékezünk, vagy kanyarban haladunk.

Az attention assist éberségfigyelő rendszer 70 különböző paramétert figyel. Ha az elfáradt sofőrre jellemző kormányzási mintát ismer fel a nagyfelbontású kormány-szögérzékelő, akkor hangjelzés szólal meg, a kombinált műszerben pedig megjelenik a pihenésre utasító felirat.

© Autómenedzser
Mindezen túlmenően a Mercedes-Benz tökéletesítette a fékasszisztens plus és a követési távolságot szabályzó distronic plus tempomat közepes és nagytávolságú radarját. Mindkettő a vészfékezést segíti: ha nem figyelt a vezető, és nem vette észre a ráfutásos ütközés közvetlen veszélyét, akkor beavatkozik a pre-safe fék, és önműködően lelassítja az autót. A rendszer új nemzedéke fokozott biztonságot nyújt, amennyiben ha az optikai és akusztikai figyelmeztetésre sem reagálna a vezető, akkor a pre-safe fék körülbelül 0,6 másodperccel az elkerülhetetlen ütközés előtt, ráadja a maximális fékhatást, jelentősen csökkentve a baleset következményeit – úgy hat, mint valami elektronikus gyűrődő zóna. A végsőkig kitartó sebességtartó automatika annyira biztonságos, hogy bevállaltam egy alsó rakparti reggeli vonatozást pedálok nélkül. Csak kormányoztam az autót, a fékezést és a gázadást rábíztam. Mintha zsinóron húznák. Csak akkor értem a pedálhoz, amikor a teljes megállás után megindult előttem a sor. Ezt a luxust meghagyta nekem az elektronika. Első alkalommal rezgett bennem a léc, amint a 2 tonnával ráestem az előttem cammogó Feliciára, de a robot észnél volt és fékezett.

Városban fékezéskor parkolóhelyet keres (nettó 294 ezer forint), jelzi, ha talál az út jobb oldalán nekünk valót. Elkel a segítség, főleg a tolatókamera, a kocsi ugyanis hosszú, 5226 milliméter.

Az active body control (ABC) új funkciója az oldalszél-stabilizálás. Az ABC az elektronikus menetstabilizáló érzékelőinek jelei alapján, a szél irányának és sebességének megfelelően variálja a rugóstagok beállítását, így teljesen kiküszöböli, vagy – erős széllökések esetén – minimumra csökkenti a hatást. A határhelyzeti biztonságot a torque vectoring brake – a kanyar belső ívén futó kerék finom fékezése – fokozza, amitől még készségesebben fordul be a limuzin, még a hosszított tengelytávú változat is.

A technika ördöge megszállta (Oldaltörés)

Az S-Merci világújdonsága a középkonzolon elhelyezett multimédiás kezelőegység splitview technikája, amely lehetőséget ad a vezetőnek és az utasnak, hogy különböző tartalmat jeleníttessenek meg ugyanazon a képernyőn. Míg például a vezető a navigációs rendszer térképét figyeli, az utas filmet nézhet a DVD-ről. Hogy ne akadjanak össze, infrás sztereo fülest is kap az utas, kezébe pedig egy távirányítót. SD-memóriakártya behelyezésére alkalmas nyílás mellett hatlemezes DVD-váltó, Bluetooth-csatlakozás, valamint az S-osztályok között adatok (például navigációs adatok) küldésére és fogadására alkalmas USB-interfész áll rendelkezésre (kb. nettó egymillió forint a szórakoztató rendszer felára). A kesztyűtartóban iPod és USB-csatlakozó is van. Tökéletes, háromdimenziós, valamennyi ülésen 360 fokos hangzásról a harman/kardon márkával közösen kifejlesztett „Logic7“ Surround-hangrendszer gondoskodik.

A Comand APS egész Európára kiterjedő, 40 gigabájtos merevlemezen tárolt térképet kapott, és nagyon gyorsan dolgozza ki az útvonalat. Alkalmas a térkép részletes, háromdimenziós megjelenítésére is.

Zenelejátszásra a rádió, az MP3-funkciós CD-/DVD lejátszó, a sebességfüggő hangerő-szabályozású equalizer és a 7,2 gigabájtos merevlemezen MP3-, AAC- vagy WMA-formátumban akár 2500 számot tároló zenegarázs áll rendelkezésre.

© Autómenedzser
A CD, a DVD és a zenetár zeneszámait a tárolt Gracenote adatbank alapján ismeri fel a rendszer, és a színes kijelzőn feltünteti a címet, az albumot és az előadót. A másolt lemezeket nem szereti, először felismerte a Toto zenei DVD-jét, utána egy Fatboy Slim klipválogatás-lemeznél lefagyott és ismételt próbálkozásomra az elsőt sem játszotta le. Az új Music Search funkció lehetőséget ad, hogy a zenetárolókról kikeressük a kívánt számot vagy művészt. A Linguatronic-hangvezérlés egész szavak megértésével működteti a navigátort, a telefont és az audioberendezést. Vicces, ahogy a magyar neveket kiejti. Előnye, hogy nem kell többé betűzni az utasításokat.

Műszaki adatok és képek az Autómenedzser.hu autós portálon.

automenedzser.hu Autó

Mercedes-teszt: pszichedelikus álom

A legszebb Mercedes nem csupán a Rózsadombon mutat jól, hanem a sztrádán is megszégyeníti ellenfeleit. A bibi csak az, hogy 16 millió az ára.

hvg.hu Autó

Mercedes-teszt: kombi fehérben

A kombidivat szerencsére nem megy a forma rovására. A korábbi unalmas csillagosok után a Mercedes előrukkolt a C-osztály puttonyos változatával. Az AMG sportcsomaggal felvértezett T-modell fehérben nagyon szép, 2,2-es dízellel jól is megy. A bibi csak az, hogy drága és sokat fogyaszt.

hvg.hu Autó

Mercedes-Benz GLK teszt: bámulandusz, lódulandusz

Rongyrázós jelenség a Mercedes-Benz GLK. Zavarba ejtően megbámulják, nem könnyű vele felszívódni. Vezetni élmény, birtokolni álom, rettenetesen drága, sokat fogyaszt, de terepen sem ijed meg.

hvg.hu Autó

Mercedes-Benz CLC teszt: szép test, szép lélek

Feltűnően szép, kellemesen nyugodt és szépen énekel. A Mercedes-Benz CLC fiatalos, nőies lendületet hozott a stuttgartiak konzervatív, férfiorientált középkategóriájába.