Ósdi trükkel dobja fel a beszürkült Merivát az Opel. A hókuszpók a vártnál jobban sikerült, a Meriva egy csapásra az Astra konkurense lett. Szép, tartós, tágas, takarékos, variálható, erős és izgalmas. És nem is drága.
|
|
Az Opel Merivát soha senki nem tartotta izgalmas autónak. Ennek ellenére 1 milliót adtak el a kis egyterűből, a szegmensben 27 százalékos az európai részesedése. Az előző szériáról nem lehet rosszat mondani, unalmas, de praktikus, egyszerű, de elnyűhetetlen. Ezt bizonyítja, hogy a német TÜV 2007-es műszaki állapotfelmérésében 113 használt modell közül a Merivánál találták a legkevesebb hibát.
Hogy kik vesznek Merivát? Az Opel szerint azok, akik az átlagnál gyakrabban használják a hátsó üléseket: kisgyerekes családok és aktív friss nyugdíjasok. Az első Merivát 2003-ban mutatták be, az utódról már 2005-ben elkészültek az első tervek. Ezekben már helyet kapott a forradalmi ajtórendszer. A bemutatón olyan régi Merivát is láthattunk, amelyen már fordítva nyílt az ajtó – elég bénán. Öt év alatt azonban csodát lehet tenni.
Soha egyetlen sajtótájékoztatón nem hangzott el annyiszor a flex kifejezés, mind az Opel Meriva hamburgi bemutatóján: FlexDoor, FlexSpace, FlexRail és FlexFix.
|
|
| Fotó: Autómenedzser.hu |
Megkönnyíti hátra a beszállást a Meriva kategória-újdonsága, a hátrafelé nyíló FlexDoor hátsó ajtó. Azáltal, hogy hátra került az ajtó csuklója, tágasabb lett a nyílás, mert a B-oszlopnál magasabb a hely, és nem a hátsó kerékív mentén kell be- és kiszállni (az oszlopokat megerősítették, így javult a kocsi oldalvédelme). Kisgyermekes szülők könnyebben rögzítik így a gyermekülést, illetve kötik be a gyereket, a szülő azon a helyen állhat, amelyet eddig elfoglalt a nyitott hátsó ajtó. A felnőttek egyszerűen be- vagy kilépnek, nem kell kicsavarodott derékkal kerülgetni a kerékívet. A korosabbak is nehézség nélkül jutnak be a hátsó ülésre, majd szállnak ki onnan, amit még jobban megkönnyít a B-oszlop belsején ügyesen elhelyezett kapaszkodó. Megkönnyíti a rakodást, hogy az ajtó négy lépésben 84 fokig nyílik, tehát sokkal jobban kitárul a hagyományos ajtónál. Szűk parkolóhelyen egyszerűbb hátra beszállni, és ha mindkét ajtó nyitva van, biztonsági zónát képeznek a kocsi és a járda között, ahol együtt van a szülő és a gyermek. A FlexDoor biztonságos is: négy kilométer/óra felett automatikusan bezáródik, illetve figyelmeztetést kap a vezető, ha valamelyik ajtó nincs jól becsukva.
Az Opel tervezői úgy javítottak a hátsó rész hozzáférhetőségén, hogy nem növelték a Meriva méreteit, és nem rontották el az autó megjelenését. Két lehetőséget hamar elvetettek: a hátsó ajtó megnagyobbítása az első méretének csökkentését kívánta volna meg, ami aránytalanná tenné az autót, a tolóajtó viszont a hátsó rész meghosszabbításával és a tömeg növekedésével járt volna. Igazi megoldásnak az Opel FlexDoor bizonyult, amely egyedülálló a kis egyterű autók körében.
Mivel az ajtócsuklók a B-oszlopról a C-re kerültek, ahol elvesz a helyből a kerékív, márpedig a stabil rögzítéshez egymástól legalább 360 milliméterre kell lenni a csuklóknak, az ajtónyílás hátsó szegélyét 70-80 milliméterrel a kerékív elé helyezték. Ezenkívül gondolni kellett az ajtó által okozott terhelésre, ezért a belső oldalon megszilárdították a C-oszlopot. Végül kifundálták az ergonómikus konstrukciót, amellyel könnyű nyitni és csukni az ajtót.
Annak érdekében, hogy ütközéskor nem mozduljon el oldalirányban az ajtó, egy fémlemezt illesztettek a B-oszlop tetejéhez, amely ék alakban helyezkedik el a két csukott ajtó pereme között. Ez a fekete elem egy síkban van az ablakkeretekkel, így szép sima felületet ad, csökkenti a légellenállást és a szélzúgást.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szóljon hozzá











