Opel Astra ST hosszú teszt: miről álmodik a magyar?

Míg Nyugat-Európában már az utcakép része az új Opel Astra kombi, addig nálunk még elvétve sem látni az utakon. A korábbi magyar nép- és cégautó vásárlói eltűntek egy időre, de talán idén újra előbújnak. Hosszú teszten tettük próbára az Opel Astra Sports Tourert.

Nagyot nőtt a kombi Astra, elődjénél 18 centivel hosszabb, 4,7 méterjével már igazi lifestyle kombi, kilóg a kompakt kategóriából. Igaz, a méretnövekedésből csak az autó eleje profitált, a hátsó utasok nem kaptak több helyet, a csomagtér 40 litert veszített az elődhöz képest – de mennyivel szebb lett!

Fotó: bcs

Ergonomikusan megtervezett, kényelmes, elektromosan állítható deréktámasszal ellátott kakaó színű bőrülésekben utazhatunk a legjobban felszerelt Astra kombiban, a belteret bézs és barna, puha műanyag borítja és díszíti, az összhang és a minőség majdnem olyan, mint az Insigniában, de azért találunk illesztési hézagokat és kopogós elemet is.

Az ülésfűtéssel, nagy navigációval, kétoldali automatikus klímával, intelligens xenonfénnyel, elektromos napfénytetővel, állítható keménységű futóművel (kormányzással és gázreakcióval, azaz flex ride) 18 hüvelykes könnyűfém kerekekkel, elektromos rögzítőfékkel, hangulatvilágítással, tempomattal, Bluetooth-szal, kartámasszal, síalagúttal, tárolócsomaggal felszerelt kombi árcédulája egy álomautóéval vetekszik - 8,725 millió forint. Húzós ez az ár, de a nagyon gazdagon felszerelt Opel Astra Sports Tourer már nem az a fehér kombi Astra, amit megszokhattunk a magyar utcaképben. Ez már valóban egy álomautó a magyar ember, a magyar családapa számára. Pedig csak azt nyújtja, amit egy dolgos férfi elvár autójától: kényelmes, szép, biztonságos, tágas, praktikus, jól megy, és keveset fogyaszt.

Fotó: bcs

A menettulajdonságairól alkotott képet nem a falról akasztottuk le, 4156 kilométert tettünk meg a tesztautóval, szinte mindenféle minőségű úton használva az autót: tengerszinten, 1000 méter magasan, kánikulai hőségben és 10 fok alatti hűvösben, esőben, szélviharban, hídon, alagútban, nagyvárosban és hegyi tanyán, szikrázó napsütésben és fekete éjszakában. Hibát vagy meghibásodásra utaló jelet nem tapasztalatunk, az autó tette a dolgát, az 1,7 literes, 125 lovas dízelmotor pont azt nyújtotta, amit vártunk tőle. 160 kilométer/órás sebességnél 2800-at, 140-nél 2500-at, 130-nál 2200-at, 120-nál 2050-et forog a főtengely.

Fotó: bcs

Az üresen is 1,5 tonnás kocsi  megpakolva, három személlyel autópályán tartotta a 170 kilométer/órás utazósebességet, de a combos emelkedőkön, meredek hágókon és a tű éles toszkán szerpentineken kevésnek bizonyult, ott rendesen kellett visszaváltogatni, nem ritkán kettest, sőt egyest is. Akinek ez a teljesítmény kevés, választhatja a kétliterest 160 lóerővel, a felára nem jelentős, a tesztelt Cosmo felszereltséggel 265 ezerrel drágább. Magyarországon nem indokolt az izmosabb motor, itthon ritkán kaptatunk fel nulláról 600 méter magasra.

A xenonfények nagy szolgálatot tettek, éjszaka is szinte nappali világosságot teremtettek az autó előtt, autópályán a rendszer agya megnyújtotta a csóvát, országúton megvilágította az út jobb oldalát, tolatáskor és kanyarodáskor pedig az autó mellett is átláthatóvá tette a sötétséget. A LED-es nappali fénybumeráng kiemeli az autó szépségét és távolról is jelzi, hogy jövünk.

A malomkerekek ellenére a futóműre egy rossz szavam sem lehet, nagy tempójú kanyarokban is fekszik az úton, rossz burkolaton sem kellemetlen, a felfüggesztés állítható keménységével pedig örömautózássá tehetjük a szerpentineket. Persze, csak amíg a család bírja. Bár sport üzemmódban (amikor keményebb a futómű, feszesebb a kormányzás és élénkebben reagál a motor a gázadásra) sokkal tovább tűrték jajongás nélkül a kaptatókat, a kényelmes tour üzemmódot csak a teszt kedvéért próbáltam ki – nagy változást nem éreztem a normálhoz képest. A sport beállítást a magyarul kommunikáló fedélzeti számítógépben testre is szabhatjuk, az élvezetek fokozása végett vörösre vált a szép műszerórák egyébként fehér háttérvilágítása.

Fotó: bcs

A hosszú, több mint négyezer kilométeres teszt során volt alkalmam megismerkedni a különböző tankolási taktikákkal, az olasz önkiszolgáló kutakat nem múlhatja felül semmi. Rengeteg gázolajat öntöttem az Astrába, a végső elszámolásnál azonban mégis az Opelnél örülhetnek, a tesztautó szinte mindig megpakolva, 100 kilométerenként átlagban 6 liter naftát kajált meg. A fedélzeti számítógép az utolsó néhány száz kilométer hajrázós gyorsasága miatt 6,4 literre hozta ki a fogyasztást, az előző tesztelő pedig 8,1 litert égetett be a memóriába.