szerző:

Mint egy formás nagy műanyag doboz olyan a Budd-e. Ezzel a teljesen elektromos jószággal próbálja elvarázsolni az amerikai közönséget a Volkswagen.

A bemutatott  egyterű a CES-en, a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai termékeket bemutató vásárán mutatkozott be. A wolfsburgiak azt ígérik, a jelenlegi koncepciót 2018-ban az utcákon is láthatjuk.

A négyüléses Budd-e egy ambiciózus önvezető autó, amelyet maga a konszern új vezetője Matthias Müller mutatott be Las Vegasban a nagyközönségnek.

©
©
©

Az autó lítium-ion akkumulátorról üzemel, ennek megfelelően zéró helyi emmisziója van, a hatótávolságát pedig 500 kilométer felettire ígéri a gyártó. Az akkuja azért annyiban nem szokványos lehet, hogy a VW most nagyon rástartolt az akkumulátorfejlesztésre is és egy olyan rendszert ígérnek, amellyel a nagyteljesítményű 150 kWh-ás akksikat is 30 perc alatt fel tudják tölteni 80 százalékra.

Nem semmi hűtőrácsa van:

A Budd-e 4597 milliméter hosszú, 1940 milliméter széles és 1835 milliméter magas és a VW új, elektromos autókra kifejlesztett moduláris platformján építik. A motorok - kettő lesz a kocsi alatt-, egy a motortérben egy pedig a hátsófelfüggesztéssel együtt kerül beépítésre. A rendszer összteljesítménye 300 lóerő feletti lehet, jelentős 500 Nm-es nyomatékkal.

Persze a Budd-e-t kellően futurisztikusra szabták külsőleg is a németek, eleve a dobozos forma, a C-betű alakú lámpatest, vagy a hatalmas üvegtető, mind nagyon eltérnek a jelenlegi VW-s dizájnvonaltól. Belül is minden digitális, nagyfelbontású képernyőkkel, és internetes kapcsolatú fedélzeti műszerekkel.

Ahogyan azt már a VW egyébiránt jelezte korábban, - és most meg is mutatta az új e-Golf Touch, infotainment-rendszerén - az új autóiban egyre nagyobb hangsúlyt kap a gesztusvezérlés, vagyis csak mutogatni kell a kocsinak mit csináljon, így a Budd-e is teljesen ezen a technológián nyugodhat.

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Cikk megosztása
Címkék