szerző:

Kötelező lett januártól az úgynevezett előminősítő műszaki, amelynek elvileg az lenne a célja, hogy a tényleges műszakin már ne hasalhasson el a jármű.

Januártól nem a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), hanem kijelölt magán vizsgaállomások feladata lesz járműveink időszakos ellenőrzése. A legtöbb autós számára persze ez nem jelent érdemi változást a korábbiakhoz képest, azt leszámítva, hogy vizsga rendje is változik valamelyest, de a járműtulajdonosok számára elvileg előnyösen – írja a Magyar Nemzet online.

Az igazi ellenőrzést megelőzően ugyanis ettől az évtől kezdve kötelező elvégezni egy próbavizsgát is, és azok a gépkocsik, amelyek ezen fennakadnak, nem is kerülnek a vizsgabiztosok elé.

Nevezhetjük ez elvileg hibakeresésnek, amely arra szolgál, hogy ne élesben, a vizsgán derüljön ki, hogy a kopott fékbetétek miatt nem kaphat műszakit a kocsink.

Bár ezt az előminösítő gyakorlatot igen sok vizsgahely alkalmazta már eddig is, a módosítások révén mostantól esély sincs arra, hogy bukott vizsgáért kelljen feleslegesen fizetnie az autósnak. A műszaki díja 16 290 forint, ám a tapasztalatok szerint ennyi pénzből szinte sosem úszható meg a kötelező ellenőrzés. Vagyis kérdés mennyivel drágul majd a műszaki vizsgáztatás?

©

Érdekesség, vagy a határozatalkotók figyelmetlensége, amelyre a hegylakok.hu motoros oldal figyelt fel, hogy a rendelet a “3,5 tonna össztömeg alatti személy- és teherautók” időszakos vizsgáztatásával kapcsolatban említi, hogy azt kijelölt magánvállalkozások végzik, nem pedig az NKH telephelyei. A magasabb vizsgaköltségek miatt aggódók számára jó hír tehát, hogy a motorokkal továbbra is meglátogathatják az olcsó, állami műhelyeket.

További fontos változások januártól, hogy a rendszámtáblára már nem ragasztanak környezetvédelmi vizsgálatot jelző címkét, a megszüntetésének okairól itt olvashat.

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.