szerző:

Az egyre erősebb márkává váló csehek, három éven belül négy szabadidő-autót terveznek bemutatni. Kettő, nagyjából már ismert is, az egyik a képeken nagyon látványosnak ígérkező, nagyjából Fabia méretű Polar.

Legalábbis erről tesznek tanúbizonyságot az Auto Bild c. magazin által megszellőztetett információk, amelyek a Fabia crossovereként bemutatkozó, Polar nevet kapott projektről mutattak be. A Skoda tervei szerint 2019-ig négy új városi terejáróval (SUV) bővítheti a portfólióját – írja a parameter.sk.

©

A Skoda Polar nevű projektjével egy kisebb méretű SUV-on kezdett dolgozni, amely elsősorban Európában válhat közkedveltté. A Polar 4,20 méter hosszú lesz, a Fabiához hasonlóan az MQB platformra (a VW-csoport fronthajtásos-keresztmotoros platformja) épül, és a kisebb súlyú kocsik közé tartozik majd. Súlya épphogy meghaladhatja az ezer kilogrammot.

A motorválaszték a jelenlegi egyliteres benzinmotorok 95 és 110 lóerős teljesítményével lesz elérhető, míg az 1,4 literes dízelmotorok 75, 90 és 105 lóerős verzióban kerülhetnek bele.

Azért a külseje még nem biztos, hogy ilyen lesz, bár kétség kívül látványos az AutoBild grafikája.
©

A Polar, amelynek néve azért még kérdéses, legkésőbb 2019-ben piacra kerülhet, alapárát 15 ezer euró alatt határozzák majd meg. Ezzel éppen azt a teret tölti ki, amelyet maga mögött hagy a nagyobbra tervezett új Yeti. Ez utóbbinak az új generációját 2017-ben tervezik bemutatni.

A Skoda az első SUV-modelljét, a nagyméretű Kodiakot (amelynek még nem 100%, hogy ez lesz a neve) már idén megláthatjuk a Genfi Autószalonon.

A 4,75 méteres hosszát és méreteit tekintve egy kategóriába kerül az Audi Q5-össel, a Mercedes GLC-vel és a BMW X3-mal. Az árát tekintve azonban Škoda-közelben marad. 125 lóerős motorral 24 ezer euróért kapható majd. Alig egy évvel később mutatják be a Kodiak coupé verzióját is, amely a BMW X4-esre hasonlít majd.

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Cikk megosztása
Címkék