szerző:

A március eleji Genfi Autószalon egyik szenzációjának szánják az újra előkerült Opel GT-t, amely új irányvonalat nyitna a német márkánál. Az új kétüléses sportautó nagyjából a Mazda MX-5 teljesítményét és méreteit hozza.

Az autós összejövetelek egyik nagy kedvence az Opel sportkupéja, amelyet 1968-tól gyártottak 1973-ig, majd később GT (Roadster) néven párezres darabszámban visszatért 2007-ben is, de alig három évig volt a márka palettáján. Mindkét esetben a közös jellemző a kétüléses belső és a hátsókerék-hajtás voltak.

Néhány részletet már korábban közzétettek a németek az újra elővett modellről, és most megjelent lényegében a teljes koncepció az Opel GT-ről. Az elsőre azért elég szokatlannak és még korántsem véglegesnek tűnő autó – főleg a piros gumikkal és szinte ajtók nélküli, csak az alapformát kiemelő, részletek nélküli tanulmány alapján – szinte még bármilyen lehet, ha valóban gyártásba kerül. Annyi már látszik azért, hogy a klasszikus hosszú motortér, rövid hátsó felépítést követi, amely érzetre egy hátsókerék-hajtású járművet sejtet.

©

A motortérben, talán elsőre furcsán hathat, de egy 1.0 literes háromhengeres teljes egészében alumíniumötvözet motor kerülhet, a turbós apróság így 146 lóerős teljesítményt ad le. Amennyiben a kocsi kellően könnyű lesz – 1000 kiló alatti –, a hátsókerék-hajtáson és a hatfokozatú szekvenciális váltón keresztül, akár ez a teljesítmény is bőségesen elegendő lehet, hogy a végeredmény egy élvezetes autó legyen. A nyomatékadatok is ezt támasztják alá, mivel ez az erőforrás elvileg 205 Nm-t tud, ami szintén elégnek ígérkezik. Ezekkel a paraméterekkel 8 másodperc alatti százas sprintet és 216 km/h-s végsebességet ígérnek.

©

Egyértelműen a koncepció legérdekesebb része az az egyedi megoldás, ahogy az ajtókat elképzelték. A helytakarékosság jegyében az első kerékjáratokról nyílnának a nagyméretű ajtók. És ha már itt tartunk, elhagyták a külső visszapillantókat is, két kamerát építettek szintén a kerékjárati ívbe, amelyek a képét a kabinba továbbítják.

Az elsőre inkább komolytalannak tűnő vörös kerekekre is van magyarázat. Az avantgárd megoldás az Opel egy 1920-as motorkerékpárjáról származik, a Motoclub 500 hasonlókat viselt elől, hátul egyaránt.

Azt, hogy végül mi lesz a GT koncepció sorsa, még nagyon óvatosan kommunikálja a cég, miszerint nagyban függ majd a koncepcióra adott reakcióktól.

©
©
©
©

A legfrissebb autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Cikk megosztása
Címkék