szerző:
hvg.hu

Az autós közlekedés sokak számára hadszíntér. Sokszor azon múlik az egymással szembeni előzékenység, vagy éppen izmozás, hogy a másiknak drágább a kocsija, tisztább a kocsija, vagy éppen a lökhárítójára milyen matrica van felragasztva. Most belépett ezek mellé az önelégültnek tartott hibridesek csoportja is. Elképesztő módon befolyásolják az autósok egymással szemben viselkedését sztereotípiák.

Egy nemrég közzétett tanulmány szerint több mint 16 millió brit autós ítéli meg a többi közlekedőt autója színe, típusa vagy akár tisztasága alapján, sőt ezek a tényezők befolyásolják azt is, hogy hogyan viselkednek a közutakon.

A britek nagyjából 45 százaléka vezet előítéletesen. A Continental számára készült kutatás szerint akár egyetlen, a lökhárítóra ragasztott matricán is múlhat, hogy előzékenyen vagy agresszíven lépnek-e fel a többi autóssal szemben.

A felmérésben megkérdezett 2000 autós több mint egyharmada vallotta be, hogy az előítéleteik hatással vannak rájuk vezetés közben, melynek eredményeként akár vakmerőbbé is válhatnak.

Ki, kinek szurkol?

Mark Griffiths, a Continental angliai sajtószóvivője elmondta, hogy az autósok kétszer akkora valószínűséggel nem engednek maguk elé valakit egy kereszteződésben, ha az drága autóban ül, mert azt gondolják, hogy az illető túl sokat képzel magáról. A leggyakoribb ok mások nem beengedésére azonban az, ha az illető kézben tartott mobiltelefont használ.

A kutatásból kiderült, hogy tízből hat autós képes olyasmin is felhúzni magát, ha például a másik autón a kedvence riválisának számító sportklub, vagy bármilyen, általa kevésbé fontosnak tartott ügy vagy szervezet támogatására biztató matricát lát.

©

Riasztó adat, hogy a sofőrök 34 százaléka olyan, teljesen jelentéktelen dolog miatt is képes változtatni a vezetési stílusán, mint az, hogy valakinek mennyire tiszta az autója.

Törzsi kultúra van

A brit autósok ugyanakkor nem izgatják magukat amiatt, hogy mások mit gondolnak az autójukról. Noha a megkérdezettek fele számít előítéletekre, hétből csak egy autós nyilatkozott úgy, hogy ez befolyásolja a választását. Biztató megállapítása a tanulmánynak, hogy az autósok 27 százaléka igyekszik udvariasan viselkedni azokkal szemben, akik ugyanolyan márkájú és típusú autót vezetnek, mint ők.

Megoszlanak a vélemények a hibrid és elektromos meghajtású autók tulajdonosairól is. Háromból egy autós helyesnek tartja, hogy környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek, de ugyanekkora arányban tartják az ilyen autók vezetőit „önelégültnek” vagy „mániás környezetvédőknek”.

„Az embereknek jogukban áll véleményt formálni másokról a megjelenésük vagy bármi más alapján, de veszélyes lehet, ha ez agresszívebb vezetést eredményez az utakon” – hívta fel a figyelmet Mark Griffiths.

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!