szerző:

Elon Musk azt is elárulta, mennyibe fog kerülni az új autó.

Korábban minden jel arra mutatott, hogy a Genfi Autószalonon mutatja majd be a Tesla legújabb autóját, ami valljuk be, logikus lépés lett volna. Elon Musk legújabb Twitter-üzenete szerint azonban erre csak később, a hónap végén kerül sor.

A március 31-én érkező Model 3 a tervek szerint 35 ezer dollárba (kb. 10 millió forint) fog kerülni, a szállításra viszont jó sokat kell majd várni: egészen 2017 végéig. Az előzetes híresztelések szerint az autó 320+ kilométer megtételére lesz képes egy feltöltéssel.

Mindeközben szárnyra kapott egy olyan pletyka is, hogy a Model 3 mellett még egy újdonságot mutat majd be a Tesla, ezt azonban nemrég cáfolták. Igaz, valamin mégiscsak dolgoznak.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.